rss
adó 1 százalék, adóbevallás adószám, 1ado, alapítvány, egyesület, adó1százalék
  • Szívbemarkoló klippel jelentkezett a Children Of Distance

  • Share on Tumblr Nyomtatóbarát vagy PDF verzió

    Szívbemarkoló klippel jelentkezett a Children Of DistanceMegjelent a Children Of Distance várva várt évzáró dala és a hozzá tartozó klipje. A rajongók már hónapok óta várták és nagy örömmel fogadták ezt a szívbemarkoló dalt és klipet. A zenekar szerint 10 éves pályafutásuk alatt született legjobb dalukat készítették el, a közönség pedig szintén osztja ezt a véleményt. Két nap alatt több mint 200 ezren nézték meg a klippet, és több ezer lájk-kal és kommentekkel, megosztásokkal jelezték számukra mit jelent az Idegen című dal. Íme a már most rajongásig szeretett dal, hallgassátok:


    Share on Tumblr Nyomtatóbarát vagy PDF verzió
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Ütközések

    Hétköznap az emberek idegenek maradnak egymásnak, csak a saját életükre figyelnek. Kényszerhelyzetben persze sok minden megváltozik: egy autóbaleset vagy bûntény óhatatlanul közel hozza egymáshoz a résztvevõket.

  • Santana: Guitar Heaven: The Greatest Guitar Classics Of All Time

    A rocktörténelem leghosszabb ideig tartó és legsikeresebb együttmûködése újból szárnyra kap, miután a legendás Rock And Roll Hall Of Fame tagok, Carlos Santana és Clive Davis, a Sony Music Kreatív Fõigazgatója közremûködik egy vadonatúj koncepció albumon, a "GUITAR HEAVEN: THE GREATEST GUITAR CLASSICS OF ALL TIME"-on.

    Az album társproducere Carlos Santana és Clive Davis volt, míg a dalok producerei Matt Serletic és Howard Benson voltak.

  • Ocean’s Thirteen – A játszma folytatódik

    A tizenegyek bandája visszatér, és majdnem olyan tökéletes melót hoznak össze, mint a parádés elsõ részben, de mindenképpen jobbat, mint az erõsen elidétlenkedett másodikban - igaz, most is jól elszórakoznak egymással és másokkal.

  • ROXIGET - Rockzenei fesztivál és tehetségkutató verseny

    Idén már második ízben kerül megrendezésre Szigetszentmiklóson, a rock zene kedvelõinek nagy örömére a ROXIGET – Rockzenei fesztivál és tehetségkutató verseny. A rendezvény a Közép-Magyarországi Régió amatõr rock zenekarai számára nemcsak fellépési lehetõséget, hanem igazi megmérettetést kínál a szakmai zsûri, valamint a rockzenére igényes, érdeklõdõk elõtt.

  • KORN III: Remember You Are

    A Bakersfield-bõl származó Korn végre visszatért saját gyökereihez. Nincs kísérletezés, viszont kapunk csattogó basszust, vastag gitár riffeket és ellenállhatatlan tempókat.

    Az 1994-ben alakult banda eddig nyolc albumot jelentetett meg, melyek több mint 30 millió példányban találtak gazdára. A csapat két Grammy-díjat is begyûjtött és az õ nevükhöz fûzõdik a fantasztikusan sikeres The Family Values Tour.

  • Rövid koncertet adott az AC/DC

    A norvég AC/DC-rajongók csalódottan vették tudomásul, hogy a tervezettnél bõ egy órával rövidebb volt az ausztrál rockzenekar fellépése Oslóban. Az együttes nem tehetett a problémákról.

  • Közellenségek

    Nem akadt, aki megfékezze Dillingert és bandáját. Nem volt börtön, mely bezárhatta volna õt.

    Lefegyverzõ bája és vakmerõ szökései megkedveltették a gengsztert csaknem mindenkivel, a barátnõjétõl, Billie Frechette-tõl az amerikai közvéleményig, amely nem igazán szimpatizált az országot a válságba taszító bankokkal.

    Ám miközben Dillinger bandájának – köztük a szociopata Baby Face Nelsonnak – kalandjai sokakat tiszteletteljes borzongással töltöttek el.

  • Chart mix 6

    A Chart Mix sorozatot azért szerettük meg, mert évrõl-évre összefoglalja nekünk a legnagyobb dance slágereket. A kiadvány immáron hatodik éve a bulik kihagyhatatlan tartozéka! Dj Berry gyors, technikás mixei egyedivé és megismételhetetlenné tették az aranylemezes kiadványt.

  • I Am The Dance Commander + I Command You To Dance: The Remix Album

    A globális szupersztár, Ke$ha örömmel jelenti be, hogy március 21-én kerül a boltok polcaira elsõ remix lemeze "I Am The Dance Commander + I Command You To Dance: The Remix Album" címmel az RCA Records / Sony Music gondozásában.

    Ez Ke$ha elsõ remix albuma, és többek között olyan világhírû dj-k közremûködésével készült, mint Switch, DJ Skeet Skeet, Fred Falke és Dave Aude. Az "Animal" és az "Animal+Cannibal" legnépszerûbb dalaiból készültek a mixek.

  • Parádé Bónusz - A legnagyobb nyári elektronikus zenei fesztivál a Népstadionkertben

    A fõváros hivatalos nyárzáró karneválját, a megújult Budapest Parádét az idei évben is a legnagyobb hazai elektronikus zenei fesztivál, a Budapest Parádé Bónusz zárja. A Parádé hivatalos afterpartija 2006-ban minden eddiginél masszívabb dj-gárdát vonultat fel. A Bónuszra az USA-ból, Japánból, Angliából, Franciaországból, Németországból, Ausztriából és Olaszországból érkeznek a világsztár mûvészek, akik idén is négy helyszínen lépnek fel a Népstadionkertben.

  • Készül Dj Kincses feat. warez! - Te vagy a fény c. dal videoklipje

    Két hét múlva elkészül DJ Kincses vadonatúj videoklipje amit tervek szerint a VIVA Televízión is rendszeresen láthattok majd. A videoklipet Kecskeméten, Kiskõrösön - warez! stúdiójában -, és Budapesten forgatják. A klip teljesen életszerû, DJ Kincses egy napját mutatja be reggeltõl estig.

  • Megjelent a "World On Fire", Slash harmadik szólóalbuma

    Megjelent a A cilinderes rockikon harmadik stúdióalbuma ma jelent meg „World On Fire” címmel. A gitárzseni ezt is, csak úgy, mint 2012-ben az „Apocalyptic Love”-ot Myles Kennedy & The Conspirators zenekarral vette fel. A 17 trackes anyag bővelkedik pazar riffekben és rengeteg virtuozitásban, ami persze nem újdonság, ellenben egy olyan magas színvonal, amivel Slash a kezdetektől elkényeztette hallgatóságát. Az album borítóját Ron English kortárs képzőművész készítette. A részletgazdag darab egy műanyagból készült kollázs, a tetején egy Slash-t idéző cilinderes figurával.

  • A nyár legSZINesebb fesztiválja

    Mindenki már most írja be a naptárjába: augusztus 27-31. között SZIN! A hazai fesztiválpaletta legnagyobb hagyományokkal rendelkezõ rendezvénye, a nyár utolsó nagy fesztiválja a Tisza-parti város Újszegedi Partfürdõjén várja látogatóit – mások mellett - a Morcheeba, a Backyard Babies, a Within Temptation, a Russkaja, MC SirReal(Freestylers) illetve a hazai zenei élet legismertebb képviselõinek társaságában. Négy nap alatt több mint 260 programot kínál az idén 40 éves SZIN.

  • Justin Bieber kikezdett Cheryl Cole-lal

    A tegnap esti brit X-Factor sztárvendége a tinibálvány Justin Bieber volt, akinek most jelent meg legújabb dupla lemezes kiadványa ’My Worlds- The Collection’ címen.

  • Lájkoljuk a Fákat a SZIN-en!

    Magyarország elsõ fenntartható fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) már eddig is sokat tett azért, hogy a környezetbarát szórakozás ne csak álom legyen és a szervezõk az idei évben még egy lapáttal rátesznek az eddigiekre. Fák gondolatai, faszépségverseny, tömeges faölelés… Csak néhány ízelítõ a SZIN idei ökomenüjébõl.

  • Kozma Orsi - Hide and Seek

    album
    5186-52621-2
    jazz

    Az idei év különleges meglepetése Kozma Orsi Hide and Seek címû exkluzív, 10 dalt tartalmazó elsõ önálló jazz albuma!

  • DJ Sly: közös dal Nagy Edmonddal

    Nagy Edmond, a Tom Jones hangú énekes hamarosan egy kis kitérõt tesz a tõle eddig megszokott zenei stílustól. A Valami kell c. sláger DJ producerével nemrég közös munkába fogtak, hogy hamarosan egy igazán ütõs funkhouse produkcióval rukkoljanak elõ!

  • A legpörgősebb vízparti buli: Balaton Sound 2015

    A legpörgősebb vízparti buli: Balaton Sound 2015Nem kérdés, a MasterCard Balaton Sound a legizgalmasabb nyári bulisorozatnak ígérkezik idén is. A recept egyszerű: vízpart, napsütés, holdvilágos éjszakák, koncertek, partyk, számos hazai- és idén minden eddiginél több világsztár. A legújabb nevek közt bejelentettek egy impozáns hiphop/r’n’b sort és végre megérkeztek a Terasz house/techhouse húzónevei is. A most napvilágot látott fellépők közül többen is a Sound “nulladik napját” erősítik, amire már nagyon fogynak a jegyek.

  • Sziget - Serj Tankian: amerikai-örmény metálcsapás

    Budapest - A civilizációnak vége - jelenti ki saját honlapján Serj Tankian, a metálzene megújítójának számító System of a Down frontembere, aki - mivel a zenekar jelenleg tetszhalott állapotban van - szombaton szólóban lép fel a Sziget fesztivál Nagyszínpadán. Ha a civilizációnak szerinte vége is van, a metálrajongók remélik, a System of a Down visszatér egyszer.

  • PiROSSZka – a jó, a rossz, a farkas, MEGA nagyi

    Mindenki ismeri Piroska és a farkas történetét… legalábbis azt hisszük, hogy ismerjük. De ez már nem sokáig lesz így, mert kedvenc tündérmeséjét így még soha senki sem látta – a feje tetejére állítva, önmagából kiforgatva, és egy számítógépes animációval életre keltett harsány komédia formájában újra költve, amely végre feltárja a legenda mögött rejtõzõ döbbenetes bûntény igaz történetét.

  • Csapatleépítés

    Fáradt angol sales-managerek érkeznek egy vidéki csapatépítõ tréningre, Magyarországra, ahol hirtelen minden rosszra fordul, miután buszuk lerobban.

  • Incognito - Tales From The Beach

    Acid Jazz

    A legendás acid jazz zenekar, az INCOGNITO vadonatúj albuma „Tales From The Beach” címmel 2008 július 1-én jelent meg.

  • Rol Madness vs. C.j. Wega - London Airport

    Elkészült Rol Madness és C.j. Wega elsõ közösen készített bemutatkozó albuma amit a London Airport névre kereszteltek! Az öt számból álló mini album a mai trendinek számító club house és electro house vonalait követi! Az album érdekesége hogy míg a számok egy része itthon másik fele Londonban készült el! Már megjelenés elõtt olyan nagy nevek mint pl.: Ian Oliver és Teo Moss es a hazai élvonal nagy része már hétvégente a clubokba pörgeti a London Airport címû számot ami hamar a Clubozók és a Dj-k kedvencévé lett! A fiuk a zenéket mindenki számára hozzáférhetõvé tette az Mp3heaven.hu es a Discosensation.hu oldalalakon.

  • Lady Gaga új klippel állt elő

    Lady Gaga új klippel állt előMegérkezett a Perfect Illusion folytatása. Lady Gaga közzétette Million Reasons című videóját. A kisfilmben, amely pont ott kezdődik, ahol a Perfect Illusion története abbamaradt, Gagának összeomlása van egy sivatagban, majd barátai személyében vigaszra lel, és rózsaszín kosztümben, valamint Joanne című korongjának borítóján viselt kalapban énekel. "Ezzel a videoklippel meg akartam mutatni az embereknek egy olyan oldalamat, amit eddig nem láthattak. Milyen a személyes életem, és ezáltal, hogyan tudok jobban kapcsolódni a rajongóimhoz."-mondta az énekes.

  • TV2 Napfesztivál

    Saját városodban adnak randevút Neked a TV2 legnépszerûbb sztárjai - Bárdos András, Stahl Judit, a Megasztárok és a többi csillag.

  • HBB: Halj meg és nagy leszel!

    A Hobo Blues Band 1978-ban indult Hobo “szombat esti blues-zenekaraként”, majd rövid idõ alatt bombaként robbant be a hazai rock-életbe.

    26 nagylemezt és egy kislemezt készítettek pályafutásuk során, amelyek a magyar nyelven valaha megjelent legfontosabb, legmeghatározóbb alkotások közé tartoznak a mûfajban. Hobo 33 évesen alapította a HBB-t, jövõre, 66. születésnapja elõestéjén a Papp László Budapest Sportaréna színpadán búcsúzik el a közönségtõl és 33 éves zenekarától.

  • Hotel Menthol

    Ki ne emlékezne a '80-as évek legendás HUNGÁRIA együttesére, a házibulihangulatot teremtõ, életvidám rock and roll dalaikra, és a Hotel Menthol címû lemezre?

    A legenda most életre kel, az álom valósággá válik, és a darabban semmi más nem számít, csak a jókedv, a szerelem, a zene, a rocky, a rumba, a csacsacsa, a twist, a csinos lányok, a remek ritmusok, a pepita napszemüveg, a hajlakk és a rágógumi.

  • Papadimitriu Athina: Végtelen érintés

    A dalok - csakúgy, mint a „Latin érintés” albumon - most is a szerelemrõl, a kapcsolatokról, örömrõl és fájdalomról szólnak. Olyan érzésekrõl, amik mélyen megérintik az embert. Ez az érintés nem ismer határokat, az ember mindenhol ugyanúgy születik, szeret vagy gyûlöl és búcsúzik. Ezekrõl a határtalan érintésektõl sírt annak idején franciául Piaf, angolul Eric Clapton hangja és kiáltotta magyarul a világba magányát Cserháti Zsuzsa.

  • Árverésen az elsõ kiadású Elvis lemez

    Kétség sem férhet hozzá, hogy Elvis Presley egyike volt a XX. század legnagyobb zenei ikonjainak, hatása a modern pop és rockzenére szinte felbecsülhetetlen. Így aztán nem csoda, hogy a hozzá köthetõ emléktárgyak ára is az egeket verdesi. Különösen, ha elsõ lemeze elsõ kiadásának egy példányáról van szó.

  • George Michael: Live In London

    George Michael megjelentette különleges Live In London címû, 23 dalból álló teljes koncert anyagát dupla DVD-n és nagy felbontású Bluray lemezen, melyen 3 és fél órányi koncertanyag és 45 percnyi extra (behind the scenes) kap majd helyet.

    Ez George Michael karrierjének legelsõ koncertfilmje (és valószínûleg az utolsó is). Az anyagot "Az Utolsó Kettõ" koncert alkalmával rögzítették, a londoni Earls Court arénában 2008. augusztus 24-én és 25-én, mely a diadalmas "25 Live" turnénak az utolsó állomása volt, és itt láthatták a rajongók õt utoljára élõben ilyen nagyszabású koncert keretében.