2024.05.12. - Pongrác

Wolf Kati elkészítette „Szerelem, miért múlsz?”

Wolf Kati elkészítette „Szerelem, miért múlsz?”
Wolf Kati nevét már nem csak Magyarországon ismerik, hanem a világ több részén is. Eddig az énekesnõ neve hallattán mindenkinek a „Vuk” címadó dala jutott az eszébe, amit mára már felváltott egy olyan sikerdal (Szerelem, miért múlsz?), melyet a világ sok területén játszanak különbözõ stílusokban, különbözõ nyelveken.Wolf Kati 2010-ben szerepelt az X-Faktor elsõ szériájában, ahol már anyaként és egyben dívaként mutatkozott be újra a közönségnek. Karrierje azóta ível felfelé.
Elsõként az X-Faktor-ban elhangzott dalokat tartalmazó lemeze jelent meg, majd a versenyzõk közül elsõként rukkolt elõ saját dallal, a „Szerelem, miért múlsz?” címû slágerrel, mely több hétig vezette a hivatalos hazai rádiós listát.2011-ben õ képviselte hazánkat az Eurovízión Düsseldorfban ugyanezen dal angol változatával („What About My Dreams?”), ahol bár dobogós helyezést nem ért el, de Kati és a dal világhírnévre tett szert. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy a verseny után egy kanadai DJ/producer, Marc Mysterio megkereste Kati kiadóját, a Sony Musicot, hogy szívesen írna a dalhoz francia szöveget, és át is dolgozná azt a manapság oly népszerû dance stílusban, mivel szerinte ez jobban mûködne Kanadában és a francia nyelvû területeken. Akkor Kati még sajnos nem tudott eleget tenni a felkérésnek rendkívül szoros idõbeosztása (rengeteg fellépés országszerte és a határainkon túl, a „Vár a holnap” címû második kislemezdal és az azonos címû stúdióalbum felvétele, novemberi, RaM Colosseumban megrendezésre került lemezbemutató nagykoncert) és családanyai teendõi mellett.

Végül ez év elején sikerült elkészíteni a „Dix Pas Cent Pas” (ejtsd: di pá szan pá – Tíz lépés, száz lépés) címû dalt, melynek keverése és hangszerelése teljes egészében Kanadában történt Marc Mysterio által, aki korábban olyan nevekkel is dolgozott együtt, mint Samantha Fox, Chris Willis vagy az MTV által „Best New Act”-nek választott Karl Wolf, illetve készített remixet David Guettának is. A dalból Marc Mysterio változatán felül készült két további klub remix is, a híres holland DJ, Jesse Voorn, illetve az egyik legsikeresebb osztrák remixer, The Whiteliner és Eric Tyrell jóvoltából, így már a francia nyelvû klubokban is megismerhetik Kati fantasztikus slágerét.

Az „Szerelem, miért múlsz?” elkészítésének elsõ évfordulójára megjelent új francia változat mellett még sok meglepetést tartogat a 2012-es évre Wolf Kati, akit nemrég „Az év énekesnõje” kategóriában is kapott egy jelölést (Glamour Women Of The Year 2012). Az egyik meglepetést már el is árulta: hamarosan újabb videoklippel készül a „Vár a holnap” címû lemezen hallható egyik dalából. A további meglepetésekrõl pedig a www.wolfkati.hu oldalon ad majd hírt Kati.