rss
  • Kovács Áron mégsem lesz Casanova

  • Share on Tumblr

    A Casanova Night Musical alkotói ezúton értesítik a sajtót és a közönséget, hogy Kovács Áron sajnos visszamondani kényszerült a Casanova Night Musical címszerepét. Mint az ismeretes, Áron az első szereposztásban játszotta volna a nagy hódítót, ám életében olyan változások következtek be, hogy el kellett búcsúznia az általa is nagyon szeretett stábtól és szereptől.

    „Hosszú vívódás után, a nagy hódító bőréből sajnos vissza kell bújnom a sajátomba. Üzleti és magánéleti téren is olyan időszak elé nézek, ami teljes energiaráfordítást igényel a részemről, ezért nem tudom vállalni a hosszú próbafolyamatot, ami az előadást megelőzi. Átadom a helyem az új Casanováknak! Sajnálom, hogy irigyeimnek és szeretteimnek nem tudom megmutatni magam a Nagy Hódító szerepében, de néha az élet hoz ilyen váratlan fordulatokat. Természetesen szorítok a produkció sikerének és büszkeséggel tölt el, hogy egy kicsit én is részese lehettem! Hódolatom a Hölgyeknek, az Urak meg szedjék már össze magukat végre, hát komolyan mondom!!!” – mondta kicsit szomorúan az egyébként mindig mosolygós Áron.

    A Casanova Night Musical gárdája ezúton is sok sikert kíván Áronnak és természetesen gőzerővel dolgozik tovább a produkción, melyben Casanovát Mester Tamás alakítja majd.


    Share on Tumblr
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Linkin Park: Recharged

    Linkin Park: Recharged2013. október 29-én jelentették meg friss remixalbumukat a fenntartható fejlődés zenei nagykövetei. Az új Linkin Park-lemez Recharged névre hallgat, és produceri munkálataiban a világ egyik legbefolyásosabb producere, Rick Rubin is részt vett. A korong a tavaly nyár elején megjelent album, a LIVING THINGS dalainak újragondolt változatait is tartalmazza, és Pusha T-től Paul van Dykig a közreműködők változatos sorát vonultatja fel. Az első single, az A Light That Never Come remixe augusztusban debütált, egy Steve Aokival közös, ütős produkcióban.

  • Aerosmith: “Music From Another Dimension”

    Egy boszorkány üstjében 10 éve forralja a varázsitalt, és Amerika legnagyobb rockbandája éppen most készül róla lerántani a fedõt.

    November 5-én Steven Tyler (énekes), Joe Perry (gitáros), Brad Whitford (gitáros), Tom Hamilton (basszusgitáros) és Joey Kramer (dobos) “Music From Another Dimension” címû vadonatúj albumát jelentette meg a Sony Music/Columbia Records gondozásában. Ez a banda 15. stúdióalbuma, és 11 év után most elõször jelentetnek meg olyan albumot, melyre csak új dalok kerültek.

  • Elkészült a Szeifert vs. Krash szerzõpáros Dukai Reginával közösen forgatott klipje.

    A Rhythm of Noise címû, vadonatúj dal és a hozzá tartozó klip több szakmai és közönség vélemény szerint a legjobb, legigényesebb munka, ami valaha kikerült Szeiferték stúdiójából.

  • Michael Jackson: Michael

    A régóta várt, újonnan elkészült felvételeket tartalmazó új Michael Jackson album MICHAEL címmel jelent meg a Sony Music gondozásában, együttmûködésben Michael Jackson örököseivel.

    A kreatív folyamatok sohasem álltak le a Pop Királyának mindennapjaiban, aki mindig a következõ albumát tervezte; rajongók millióinak tudta nélkül Michael Jackson dalokat írt és rögzített állandóan, mindenhol, akár egy barát házában New Jerseyben, akár Las Vegas-i vagy Los Angeles-i stúdiókban járt, saját kezûleg kiválasztott közremûködõkkel együtt.

  • The Roots - How I Got Over

    A The Roots 1987-ben alakult, azóta a minõségi hip hop egyik kulcsfigurái a philadelphiai rapperek, akik jazzes beütésû alapokra épült dalaikat élõ zenekarral adják elõ.

    A csapat '99-ben Grammy díjat kapott az Erykah Badu-val közösen elõadott "You Got Me" címû dalukért, 2003-ban pedig a Rolling Stone magazin a 20 legjobb élõ elõadójának választotta a Roots-t. A srácok idáig 8 stúdióalbumot jelentettek meg, melyek közül 5 jutott be a US Top 10-be. A kilencedik lemezük június 22-én jelent meg "How I Got Over" címmel, melybõl az elsõ héten 51.000-t adtak el.

  • Válogatás Album - A Revolution In Sound: Warner Bros. Records

    9362-49788-1

    Covered,

    Rock

    Napjaink legnépszerûbb ifjú elõadói, akik történetesen a Warner Brothers kiadónál jelentetik meg sorra albumaikat, most egy válogatás CD erejéig olyan zenészek slágereit dolgozták fel és adják elõ, mint a ZZ Top, Faith No More vagy Tom Petty. Megjelenés: március 20.

  • Kálloy Molnár Péter: Pesti álom

    A mûvész bebizonyítja: ugyanúgy képes nevettetni, romantikázni, mint tiszta lélekkel mesélni, elmélkedni. Hiszen viccelõdhet a plázacicáról, a boltkórós-jelenség nem csak rá érvényes: az egész fogyasztói társadalom megkapja a magáét a Plázálom címû dalban. A nagy kaszálás (Pest vidéken) ellentét-özönnel, karikírozva mesél egy fõvárosi megmosolyogtató-megdöbbentõ vidéki tapasztalatairól, melyben bizony fricskát kap a nagyvárosi felsõbbrendûség. Vagy ott a zene tekintetében is dögös, Édes bombanõ, aki jön, lát és nem gyõzünk betelni vele!

  • Dundika Rióban

    Hatalmas bulit tartottak a Rióban Dundikáék és a Bomcsikás táncos lányok. Az Axe party sorozat immáron a végéhez közeledik, a hétvégi buli, mondhatni megkoronázta az eddigieket. Dundika és csinos barátnõi több mint ötezer fõt vonzottak a Duna-parti szórakozóhelyre. Alig lehet elképzelni, hogyan is fért be annyi mulatni vágyó fiatal.

  • Est Invázió

    Immár negyedik éve kerül megrendezésre az országos bulitúra, amelyet a közönség gyakran tüntet ki az ”anti-roadshow” címmel: az elmúlt évekhez hasonlóan az Est Invázió állomásain ugyanis a hazai mainstreamnél tartalmasabb zenekarok várják a szórakozni vágyó fiatalokat (a korábbi évek mûsorában megtaláltuk a Quimby-t, a Belgát, a Heaven Street Seven-t, stb.) Az idei összeállítás azonban minden korábbinál izgalmasabbra sikeredett.

  • Hamarosan itt az EFOTT!

    A hagyományokhoz hûen gazdag programkínálatot és önfeledt szórakozást ígér az idei EFOTT-fesztivál is

  • Manic Street Preachers: Postcards From A Young Man

    "It's Not War (Just The End Of Love)" a címe a Manic Street Preachers elsõ kislemezdalának, mely tizedik stúdióalbumukon, a "Postcards From A Young Man" címû lemezen hallható.

    Bejelentették az album dallistáját is, melybõl kiderül, hogy több közremûködõ mûvész is szerepelni fog a lemezen: Ian McCulloch a "Some Kind of Nothingness" címû dalban énekel, John Cale zongorázik az "Auto-Intoxication"-ben, és Duff McKagen basszusgitározik az "A Billion Balconies Facing The Sun" címû felvételen.

  • Robin Schulz a világ legnagyobb slágereit hozza bemutatkozó remix-albumán!

    Robin Schulz a világ legnagyobb slágereit hozza bemutatkozó remix-albumán!A dance szcéna egének üstököse megjelentette első albumát „Prayer” címmel! Bár Robin már évek óta „praktizált”, az áttörést 2013-ban Mr. Probz „Waves” című dalának újragondolása hozta el, ami a világon minden rádiót meghódított. Ezután jött idén a „Prayer In C”, ami az év egyik legnagyobb slágere, mi több, minden fesztivál himnuszává vált. A világon 27 országban volt 1. az iTunes-on, itthon pedig hét hete vezeti folyamatosan a rádiós listákat, miközben a single lista legelejéről is lerobbanthatatlan már tízedik hete! Bátran mondhatjuk, hogy ez jelenleg a világ kedvenc dala.

  • Train: 50 Ways To Say Goodbye

    #1 pozícióban a Mahasz Rádiós Top40 listán, több mint 20 hete már a Top40-ben, #1 pozíció a magyar iTunes Singles charton és még ki tudja hol a vége! A Train “Drive By” címû slágere elõzõ, “Hey, Soul Sister” címû slágerüket is felülmúlta már Magyarországon, és – nem is olyan váratlanul – 2012 egyik legnagyobb slágere lett idehaza is. Világszerte már több mint 3 millió példányban töltötték le a kislemezt, és Amerikában még mindig Top20-ban található a Pop rádiók listáján, Top5-ben szerepel a Hot AC és az AC rádiók összesített listáján.

  • Katie Melua a World Music Awards-on!

    November 15-én kerül megrendezésre idén a londoni Earl’s Court-ban a World Music Awards díjátadó gálája, ahol a nemzetközi zenei élet legsikeresebb elõadói kerülnek díjazásra.

  • Lionel Richie: Just Go

    Az új korongot már vártuk. A Coming Home 2006-ban jelent meg és Grammy-díjra is jelölték. Tervszerû volt tehát a folytatás…Richie hozzávetõlegesen 100 millió albumot adott el világszerte pályája során, egyedüliként jegyez számos number one slágert, amelyek mások adtak elõ vagy közösen vele. 1978-ban ("Three Times a Lady", Commo¬dores), 1979-ben ("Still", the Commo¬dores), 1980-ban ("Lady" Kenny Rogers), 1981-ben ("Endless Love" duett Diana Ross-al), 1982-ben ("Truly"), 1983-ban ("All Night Long"), 1984-ben ("Hello"), 1985-ben ("We Are the World" Michael Jackson-al az USA For Africa alapítvány számára), és 1986-ban, a ("Say You, Say Me").

  • Mr.Busta & Essemm feat. Smith - Keresd Máshol!

    Mr.Busta & Essemm feat. Smith - Keresd Máshol!Megjelent Mr. Busta, Essemm és Smith legújabb videoklipje. A dalban és a kisfilmben Essemm és Smith is közreműködött, ami nem számít újdonságnak, hiszen Busta már nem egyszer állt össze velük. Ahogy a rajongók már megszokhatták, a dal és a klip is Busta életéről és tapasztalatairól szólt, és természetesen most sem fogta vissza magát a szókimondó rapper. Busta és Dopeman közt igencsak felizzott a tűz, sőt, erre még a rajongók is rá tettek egy lapáttal, a vitát Zsolt fejezte be a Madáretető című dalával – igencsak nagy port kavart a Dopeman-rajongók között.

  • Kispál „originál” a SZIN-en

    A tizenkilenc évvel ezelõtti, eredeti felállásban, a korai Kispál dalok legjobbjait válogatva lép fel az augusztus 23-26-ig tartó Szegedi Ifjúsági Napokon a Kispál és a Borz.

  • Queen: Rock Montreal

    A Queen együttes, mely a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójára már meghódította az egész világot, , népszerûsége csúcsán, egy nézettségi rekordokat döntõ dél-amerikai turnét követõen, 1981. november 24-én és 25-én Montrealban adott két remekbeszabott koncertet. A fellépésekrõl készült koncertfilm 1984-ben We Will Rock You címmel jelent meg videókazettán, a hanganyag azonban csak most (a szintén Rock Montreal címre keresztelt DVD-újrakiadással egy idõben) vált hozzáférhetõvé, újrakevert, digitálisan felújított – és két számmal bõvített – formában, dupla CD-n és tripla bakeliten.

  • Mahó Andrea: Más lesz a holnap

    Mahó Andrea 2003-ban üstökösként robbant be a színház világába. Azon nyomban megkapta az Év Musical Énekese díjat, azóta pedig számtalan zenés darabot vitt sikerre. Õ Christine az Operaház fantomjában, Roxy a Chicagóban, Mary a Volt egyszer egy csapatban, emellett játszott a Nyomorultakban, a Leányvásárban, a Mária fõhadnagyban, a Miss Saigonban, a Romeó és Júliában, valamint a Szépség és a szörnyetegben is.

  • Mindörökké Shrek!

    Új Shrek film és album. A mókás ogre története folytatódik, és a szórakoztató sztori mellé megint csak remek filmzene társul.

    A 19 dalt tartalmazó ’Shrek Forever After’ címû album május 17-én jelenik meg, négy nappal a film amerikai premierje elõtt. A lemezen többek közt olyan neves elõadók szerepelnek, mint a Beastie Boys, a Scissor Sisters, a Weezer, Lionel Richie, sõt még Antonio Banderas is dalra fakad. Bónuszként a számok közt a film karakterei is megszólalnak.

  • Nőttön NŐ

    Néha nő vagyok. Néha androgün. Ufó is szoktam lenni. Legtöbbször azonban emberként kószálok a világban.

  • Sziget - Az URH még mindig fontos Menyhárt Jenõnek

    A magyar rockzene egyik legnagyobb hatású zenekara 1980-81-ben csupán fél évig létezett, aztán tagjai az Európa Kiadóban és a Kontroll Csoportban folytatták. Az Ultra Rock Hírügynökség (URH) most harmadszor tér vissza: 1985 és 1990, illetve az idei Volt fesztivál után talán utoljára a Sziget fesztivál Nagyszínpadán zenél együtt Menyhárt Jenõ és Müller Péter. Az Egyesült Államokban élõ gitáros-zeneszerzõ Menyhárt Jenõ érzésekrõl és tervekrõl beszélt.

  • JoJo - André

    André 3000 elõtt tiszteleg új dalával és klipjével az énekesnõ, aki hosszú kihagyás után tért vissza.

  • Sziget 2011: Fesztiválnapok, Nagyszínpadok

    Aktuális trendek, nagy elõadók és a jövõ ígéretei: e hármasság köré szervezõdik már évek óta a Sziget zenei programja, s a hangsúlyok idén az aktuális trendekre estek.

  • A nem éppen feszes keblek lelohasztják

    Bár készségesen beismerte, hogy hatalmas élvezettel játszotta el a gonosz boszorkány szerepét a Csillagpor címû fantasy filmben, Michelle Pfeiffert eléggé lelohasztotta saját, filmbéli külseje. A Neil Gaiman regényébõl készült filmben Pfeiffer ugyanis az örök ifjúság titkát akarja megszerezni mindenáron, így attól függõen, hogy éppen milyen sikerrel jár, a filmben hol vonzó fiatal nõt, hol szottyadt vén banyát alakít - természetesen az utóbbi alakváltozást volt számára kevéssé szívderítõ nézni.

  • Házibuli V. - Játékok, táncverseny

    Jöjjenek a játékok, amik nagyon fontos részei a bulinak. Nincs is annál rosszabb, ha egy házibuli unalmasra sikerül. Mindenki izgatottan készülõdik a nagy partira, s ha ezek után tanácstalan és bamba arccal ülnek az emberek a fotelokban vagy álldogálnak a konyhában és csak a kajával tömik a fejüket, az teljes csõd. A te bulid legyen más!

  • Pristina tombolt

    Az amerikai rapsztár, 50 Cent adott koncertet kedd este a Pristinában. A függetlenség küszöbén álló Koszovóban korábban sosem volt a mostanihoz hasonló óriáskoncert.

  • Majom a ketrecben

    2007. augusztus 27., 19.00 óra - Petõfi Sándor Mûvelõdési Központ, 2100 Gödöllõ, Szabadság út 6.

  • Király Linda bemutatta \\\"Runaway (Beautiful Tragedy)\\\" című vadonatúj dalát

    Király Linda bemutatta \\\Másfél év szünet után, a Top10-es \"Untried\" című popslágert követően megérkezett Király Linda vadonatúj felvétele, a feszes tempójú, modern hangszerelésű \"Runaway (Beautiful Tragedy)\" című energiabomba, mely egy teljesen új korszakot nyit meg Linda eddigi karrierjében. Az új dal zenéjét Létray Ákos és a Los Angelesben élő Wondrboy, míg szövegét maga Linda írta, a produceri feladatokat pedig szintén Wondrboy látta el. A Király testvérektől megszokott nemzetközi színvonalú újdonság néhány héten belül elkészül magyar nyelven is.

  • Táncoló talpak

    Mindazoknak, akik még nem tudnák: a pingvinek énekelve választanak párt. Ám egy nap kikel a tojásból egy kispingvin, aki már a pingviniskolában kénytelen rájönni: botfülű és fahangú – így viszont talán sosem találhat rá az igazi szerelemre, akire azonban már gyerekkorában rátalált Gloria személyében.