Ez lett a hannoveri Scorpions, mely zenekarnak megjelent az utolsó lemeze. Miután a németek már nem gyárthattak több tigrist, úgy gondolták, hogy új fegyvert állítanak elõ. Ez lett a hannoveri Scorpions, mely zenekarnak megjelent az utolsó lemeze. Ugyanis a zenekar feloszlott. Még szerencse, hogy van néhány öngyújtós balladájuk, így jó ritmusban tudják a rajongók gyászolni õket. A háború utáni Németország eszméléséhez az 1954-es VB-gyõzelem mellett hozzátett ezt-azt a Scorpions is, akik fénykorunkban, a nyolcvanas évek közepén a világ bármely részén is léptek fel, mozgósítani tudtak több tízezer embert. A A legfontosabb: a Sting In The Tail korrekt búcsú, a maga nemében jó lemez, sõt, simán illeszthetõ a zenekar legjobb szériájához, mely az 1979-es Lovedrive-val kezdõdött, az 1980-as, Animal Magnetism-mel fés az 1982-es Blackout-tal folytatódott és az 1984-es Love at First Sting-ig tartott.
Most újra megtalálták a fullánkot, a Sting In The Tail méltó zárlata az életmûnek. Hiába, az 1965-ben alakult zenekar alapítói már taták, Rudolf Schenker gitáros és Klaus Meine túl vannak a hatvanon, ráadásul a metálban minden duplán számít: majdnem biztos, hogy a két öregúr szinte teljesen süket. De a belsõ hallásuk még kiváló, a Sting In The Tail is kifogástalan ajánlat, így aztán a még két évig tartó búcsú-turné is garantáltan telt házas lesz.
Milyen is a Scorpions 2010-ben? Nos, lyen lehetett volna a Bon Jovi, ha nem fulladtak volna bele a nyáltengerbe. A Scorpions eszményi hard rockot játszik, a Raised On Rock címû nyitó daluk a Like a Hurricane címû slágerük riffjébõ.l indul ki, talán nem véletlen, hogy így kezdõdik a szöveg: „I was born In A Hurricane”
Precíz, teátrális, kõkemény számok ezek - akik nagy barátai a feszes, melodikus, brit metál ízû hard rocknak, nos, azok imádni fogják a lemezt. Az, ami csak ritkán jön össze a Def Lepardnak, az szinte mindig összejön a Scorpionsnak. És ahogy kell, most is szerepel egy „hatalmas” ballada, a Lorelei méltó párja a Still Loving You-nak, a Holliday-nek, és a Wind Of Change-nek.
A Turn You On az egyik legjobb valaha is írt számuk, annak ellenére, hogy a Rainbow-féle soft-rock igézetében fogant. A másik öngyújtós ballada, a SID már nem dörren akkorát, de ezzel sincs különösebben nagy baj, ahogy a lemez utolsó dalával sem, mely szintén egy inkább közepesen hatásos lassú tétel.
Oké, most a taták jobban elérzékenyültek a kelleténél, és az sem olyan nagy baj, hogy a a dalszöveiket más zenekarok dalcímeibõl tákolták össze, a Scorpionsnál úgyis a sound-on, a teátrális megszólaláson van a hangsúly. Igazi önértelmezõ német rocklemez ez, akinek ilyesmire támadna gusztusa, biztos hogy szeretni fogja.