rss
adó 1 százalék, adóbevallás adószám, 1ado, alapítvány, egyesület, adó1százalék
  • Bombaerős nevekkel indít a Sound

  • Bombaerős nevekkel indít a SoundTöbb mint egy tucat előadót hoztak nyilvánosságra a Balaton Sound szervezői, már az első szériában olyan neveket, mint Kygo, Hardwell, de elmaradt 2016-os fellépését pótolja Robin Schulz is. Az évről-évre komoly sztárparádét felvonultató vízparti buli jövőre újdonságok sorát is ígéri és a látványvilága is megújul, július 5-9 között Zamárdiban meg is láthatjuk. A most bejelentett nevekből is látszik, hogy a Sound jövőre is hozza a tőle megszokott sztárfelhozatalt, hisz’ már az első csoportban ott sorakoznak olyan nevek, mint például Kygo.

    A 25 éves norvég srác ma már az egyik legsikeresebb deep house/tropical house producernek számít, a tavaly megjelent, elképesztően slágeres bemutatkozó nagylemeze, a Cloud Nine hatalmasat robbant, köszönhetően az olyan kislemezeknek, mint a Stole the show vagy a Stay. Kygo idén fellépett az olimpia záróünnepségén, Magyarországon először a Balaton Soundon láthatja őt a közönség.


    Újra fellép Zamárdiban a DJ Mag TOP 100-as listájának 3. helyezettje, Hollandia és a világ egyik legnépszerűbb fiatal DJ-producere, Hardwell. Idén elmaradt fellépését pótolja a német szupersztár Robin Schulz, aki pár hete jött ki a David Guetta és a Cheat Codes közreműködésével készült Shed A Light kislemezével. Amerikából érkezik a dögös-dallamos elektróban utazó testvérpár, a Krewella, a holland különítményt Headhunterz, Nicky Romero és a Blasterjaxx képviseli. Élő show-val tér vissza Zamárdiba az electro-house, dance-punk olasz nagymestere, a The Bloody Beetroots, itt lesz Ausztrália Nr. 1 DJ-zenésze, Timmy Trumpet és Kanada egyik legsokszínűbb elektro-duója, a Zeds Dead, de honfitársuk, Shaun Frank is jelen lesz. John Digweed és Dave Clarke személyében két angol veterán nagyágyút is láthat a közönség a Balaton Soundon, a legfiatalabb generációt a 19 éves francia Kungs képviseli.


    A zene mellett számos újdonság és megújult látványvilág is fogadja majd a látogatókat Európa egyik legizgalmasabb vízparti rendezvényén. Bár a szervezők erről még titkolóznak, de az biztosnak látszik, hogy egy szuperlátványos, díszletszerű új Nagyszínpad magasodik majd a Sound központi tere elé. Az is biztos, hogy programokkal gazdagon tűzdelt öt teljes napra készülhetünk, s ahogy tavaly is, vehetünk erre öt illetve négynapos bérletet is. Jó hír a diákoknak, hogy már beindult a diákkedvezmény, melynek keretében lényegesen olcsóbban juthat Sound bérlethez minden magyar tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező diák, mi több, a diákbérlet ára tartalmazza a kempingjegyet, valamint egy fesztiválpóló-vouchert is.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Liv Tyler születésnapi bulija

    "Õ a legbölcsebb tini, akivel valaha is találkoztam" - mondta róla Tom Hanks egykoron, de ez már csak félig igaz. Liv ugyanis már nem éppen tinédzser, hanem befutott színésznõ, olyan nagyszerû filmekkel a háta mögött, mint a Lopott szépség, a Nyomul a banda.

    Liv Tyler saját maga jött rá arra, hogy valójában kicsoda az apja. A színésznõ ugyanis abban a hiszemben nõtt fel, hogy Todd Rundgren rockzenész az apja, hiszen ez szerepelt az anyakönyvi kivonatában, és az õ vezetékneve is Rundgren volt.

  • Itt volt a fél világ - Sziget 2016

    Itt volt a fél világ - Sziget 2016Több teltházas nappal és majd’ félmilliós látogatószámmal zárt a 24. fesztivál. Itt volt a fél világ és mindenki szerette a Szigetet. Csúcsot hozott a Sziget, összesen 496 ezer látogatót számlált az idén, a szervezők várakozásait is felülmúlva. Teltházas napokból is több volt: Rihanna, a Muse és SIA is teletöltötte a Szigetet. Gerendai Károly főszervező elmondta – „Egyre kiegyenlítettebb a közönséglétszám a fesztiválnapokon. Míg korábban a hétvégén, vagy egy-egy nagyobb világsztár napján ugrott meg a tömeg és nagy volt az ingadozás a napok között, addig – talán a beköltöző nap kivételével - ma már nagyjából folyamatosan egyenletes a látogatói létszám” – emelte ki a főszervező.

  • Balaton Sound harmadszorra

    2009-tõl négynapossá bõvült Heineken Balaton Sound egy héttel a VOLT Fesztivál után, július 9-én nyitja meg kapuit.

    Az elõrejelzések szerint Magyarország "legfrissebb" fesztiváljára az idei évben is több tízezer vendég érkezik Zamárdi városába július 9-12. között.

    A Heineken Balaton Sound már két alkalommal bizonyított; a sikeres debütálás után tavaly már napokkal a kapunyitás elõtt elkelt az összes jegy.

  • Fergeteges hangulat a Depeche Mode koncertjén

    Újabb telt házas koncerttel nyitotta meg az idei külföldi fellépõket felvonultató koncertsorozatot hétfõn a Depeche Mode.

    A banda a Papp László Budapest Sportarénában csapott a húrok közé. A Depeche Mode-fellépésre már korábban minden jegy elfogyott. Az elõzenekar a brit Nitzer Ebb volt, majd jött a várva várt Depeche Mode. A hangulat szokás szerint
    a tetõfokán volt, még az ülõhelyes közönség is állva bulizott, így énekelte, táncolta végig az estét.

  • Fantasztikus Scooter, unalmas Europe

    Hatalmas szél kavarta majd egy órán keresztül a SZIN porát, sátrakat, ernyõket, faágakat sodorva, a színpadok kerítéseit döntögetve. De ez sem ijesztette el a Scooterre éhes rajongókat, akik teljesen megtöltötték a Nagyszínpad elõtti teret. Ismét bebizonyosodott, hogy a SZIN nemcsak a fiataloké, hiszen számtalan idõsebb rajongó önfeledten tapsolt a technozene iparosaira. Kora este már a fõkapunál látszott, hogy péntek van, és a fesztivál egyik csúcspontja közeledik. Csak kisebb sorban állás után juthattak jegyhez bulizók. De bent volt még hely bõven.

  • Az év bulija

    Sok híresség fejfájós reggelre ébredt, kedden mutatta be Kate Moss új ruháit, amelyet fergeteges buli követett. Kate Topshop karácsonyi kollekciójának bemutatójára, és az azt követõ vacsorával egybe kötött partira természetesen nem juthatott be akárki. Szigorúan csakis A-listás sztároknak volt bulizási joga. Így mulatott együtt Moss új barátja, Jamie, az X Factor vendége, Simon Cowell, az énekesnõk, Kelly Osbourne valamint Lily Allen és a modell szakma jeles képviselõi Jade Jagger, Elle Macpherson, Sophie Dahl, Jamie Cullum, Davinia Taylor, Chrissie Hynde és természetesen Naomi Campbell.

  • Este még bulizott, reggel pedig fiút szült a t.A.T.u. énekesnõje

    Anya lett Yulia Volkova. A t.A.T.u. énekesnõje karácsony másnapján még partizott, 27-én reggel pedig világra hozta fiúgyermekét. A szülés gyors volt, semmilyen komplikáció nem lépett fel. Anyu és a pici jól vannak. Yulia Volkova és Elena Katina december 26-án néhány barátjukkal részt vettek egy zártkörû moszkvai partin, amirõl Yulia hajnal kettõ körül távozott. Aztán aludt egy kicsit, hajnalban bevitette magát a kórházba és orosz idõ szerint reggel 06:35-kor életet adott elsõ gyermekének.

  • 3 megasztár felfedezett - 3 új kedvenc - 3 új cd (Fekete Dávid, Lakatos Krisztián, Tóth Lüszi)

    Fekete Dávid

    Az elmúlt években fantasztikusan népszerûek lettek a musicalek hazánkban, sorra tûzik mûsorukra a színházak a legújabb darabokat, egy-egy dal pedig hatalmas rádiós slágerré vált. Az óriási rajongótáborral rendelkezõ fiatal gyõri srác, Fekete Dávid is ebben a mûfajban érzi otthon magát, és hogy ebben profi, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egészen a döntõig menetelt a Megasztár 4. szériájában, hétrõl-hétre maga mellé állítva a közönséget.

  • George Michael buli hajnalig

    Tökéletes formában, mosolygós arccal lépett ki a videofal mögül George Michael nem sokkal 9 elõtt a Puskás Ferenc stadionban tegnap este. A 40 ezer ember hatalmas õrjöngéssel fogadta a világsztárt. Nem is lehetett ez másként, hiszen a közönség nagy része olyanokból állt, akik a világsztár 25 éves pályafutásának eleje óta várnak arra, hogy élõben láthassák õt a színpadon. Here I'm (Itt vagyok) énekelte elsõ számában, és ezt sokan alig akarták elhinni.

  • Majka visszatér a gyökereihez - Borsod szülöttei is az EFOTT 2014 színpadára lépnek

    Majka visszatér a gyökereihez - Borsod szülöttei is az EFOTT 2014 színpadára lépnekMajka, Hooligans, Paddy and the Rats, vagy éppen EDDA - nem csupán az a közös bennünk, hogy velük is találkozhatsz az idei EFOTT 2014-en és mindannyian kötődnek Borsod megyéhez. Fiatal koruk legvadabb bulijait itt élték át, Miskolctapolcára pedig garantáltan visszahozzák az egykori esték feledhetetlen hangulatát. Harminc év után ismét a miskolci egyetemvárosba érkezik hazánk egyetlen vándorló fesztiválja, az EFOTT. Az öt napos hallgatói bulin nem kell nélkülözni a megye híressé vált előadóit, akik féktelen szórakozást ígérnek a hazai közönségnek.

  • Bulis lesz a legtitkosabb film

    Steven Spielberg filmjeinél bevett szokás, hogy a lehetõ legkésõbbi idõpontig titokban tartják a részleteket, különösen ami a film cselekményét illeti - de az új Indiana Jones film körül tapasztalható titkolózás minden korábbi példát felülmúl. Ahogy az egyik fõszereplõ, Cate Blanchett – akinek természetesen a pontos szerepét sem tudjuk, és csak sejteni lehet, hogy a negatív hõsnõt alakítja majd – elmondta az újságíróknak: - Ez a legtitkosabb film, ami valaha is készült.

  • Catherine Zeta-Jones lett a konyha szégyene

    Catherine Zeta-Jones következõ filmjében, a Nincs helyfoglalásban (No reservation) séfet fog alakítani. Hogy hitelesen jeleníthesse meg alakját, elszegõdött egy New York-i étterembe. Lehet, hogy a filmben remekelni fog, a gyakorlás azonban nem sikerült valami fényesen és a vendégekkel kapcsolatban is voltak negatív élményei. "Volt néhány kellemetlen, arrogáns vendégem" - mondta errõl a színésznõ szûkszavúan. Az sem lehetett felemelõ számára, hogy nem ismerték fel, csak az tûnt fel egyeseknek, hogy hasonlít egy hollywoodi sztárra. Igaz, hogy némiképp álcázta magát azzal, hogy a szokásosnál kisebb figyelmet fordított külcsinjére.

  • 15 milliárdot keresett idén a Rolling Stones

    15,6 milliárd forinttal a világ legjobban keresõ zenekara idén a Rolling Stones (gördülõ kövek) - a Forbes magazin adatai szerint ugyanis a veterán rokkerek ennyit kerestek egy év alatt. A nõk közül Madonna vitte a pálmát, csaknem 13 milliárd forinttal. Az összeg a koncertekre és turnékra vonatkozik, de nem mutatja, hogy mennyit szedtek össze emellett jogdíjakból, lemezeladásokból, csupán a turnékból befolyt keresetet. A zenei szakemberek szerint egyszerûen nincs utánpótlás, hiszen a legjobban keresõ popzenészek listáján olyan nevek szerepelnek, mint Elton John vagy Bon Jovi és csapata.

  • Befejezõdött Avril Lavigne turnéja, amely 61 koncertbõl állt

    Tegnapelõtt Kuala Lumpurban véget ért a negyedik turné, ami a Goodbye Lullabyt promótálta.

    Az utolsó koncert sem volt meglepetés nélküli.

    61 bulit tartott 2011 és 2012 között Avril Lavigne legutóbbi turnéja során. Bejárta Ázsiát, Amerikát és Európát is, sajnos az európai körút során hazánkba nem látogatott el, aki merész volt, annak Torinóig kellett utaznia, ha látni akarta kedvencét.

  • Andy Warhol garázszenekara

    Montreal - A pop-art atyja volt Andy Warhol, képzõmûvész, happeningek és a társasági élet hõse, a Velvet Underground együttes kitalálója, híres lemezborítók illusztrátora, de mint egy kanadai kiállítás hangfelvétellel is bizonyítja: saját zenekara is volt.

    A montreali szépmûvészeti múzeum Warhol Live címû nagyszabású tárlata, amely a 80 éve született, cseh származású mûvésznek a zenével és a tánccal való kapcsolatát hivatott bemutatni.

  • Shakira túl az egy milliárdos megtekintésen a YouTube-on!

    "Sale El Sol" címû új albuma múlt héten hazánkban is platinalemez lett!

    2010 egyik legnagyobb slágere kétségtelenül Shakira nevéhez fûzõdik, de úgy tûnik a kolumbiai énekesnõ diadalmenete ezzel még koránt sem ért véget. Két hete két díjat is átvehetett a francia NRJ díjátadón "A Legjobb Nemzetközi Nõi Elõadó" és "A Legjobb Dal" kategóriában, utóbbit a Waka Wakáért. A díjátadón fel is lépett két sikerdalával, a Waka Wakaval és a Locaval, de a francia himnuszt is elénekelte közösen a nézõkkel.

  • Örökké szerelmes a latin sztármuzsikus - Eliades Ochoa hazája zenéjérõl és a Buena Vista Social Clubról

    A havannai Buena Vista Social Club zenei közösség egyik legjellegzetesebb alakja Eliades Ochoa. Már a klub nevét viselõ 1996-os lemezen és az errõl készült 1999-es Wim Wenders dokumentumfilmben is szerepelt. Az album és a film világhírûvé vált, a benne szereplõ kubai veterán és aktív zenészekre pedig immár végleg ráragadt a Buena Vista Social Club elnevezés. A Grammy-díjas kubai énekes-gitárossal Debrecenben, a Grupo Patria koncertjén beszélgettünk.

    - Tapasztaljuk a latin zene térhódítását a világban. Ön ezt minek tulajdonítja?

  • A Miami Vice sztárja énekel

    A Ray címû életrajzi filmben nyújtott emlékezetes alakításáért Oscar-díjjal jutalmazott színésznek a közelmúltban megjelent régóta várt debütáló albuma, az "Unpredictable". A Miami Vice címû aktuális filmsiker sztárja tehát a zenei életben is abszolút a csúcsra tört! Sokféle hangzás, érzelem és közremûködõ sztárok illusztris társasága (Mary J. Blige, Ludacris, Twista) található rajta az énekes lemezén. Foxx szerint az együttmûködések természetesek voltak: "Ezek az emberek a barátaim; az évek során velük kerültem jó viszonyba, velük lógtam."

  • Hazánkba érkezett Asterix és Obelix

    Az Asterix-szériából már sok-sok változatot láthattunk, animációs filmként és élõszereplõs alkotásként egyaránt, ám a különleges mûfajt nem lehet megunni. Pláne, ha hõseink személyesen jönnek Magyarországra, hogy kedvet csináljanak filmjükhöz! A francia "sztárokat" mesebajtársaik fogadták Budapesten, név szerint Pirosszka, Pán Péter, Aladdin és Muppet-béka, akik készségesen megmutatták nekik fõvárosunk nevezetességeit, majd elvitték õket a Vidámparkba...

  • Only Girl - Rihanna 2010-es slágere

    Rajongók ezrei várták világszerte Rihanna legújabb dalának premierét, ami magyar idõ szerint ma délben volt. Az Only Girl (In The World) címû dal a barbadosi énekesnõ következõ albumának elõfutáraként debütált.

    Azt hiszem nem meglepõ, hogy manapság a 22 éves Rihanna az egyik legnépszerûbb és legközkedveltebb énekesnõ a popszakmában. 2005 óta szinte folyamatosan gyártja a jobbnál jobb slágereket és zenei videókat. 2010-ig négy nagylemezt jelentetett meg, a legutóbbit 2009. novemberében, Rated R címen.

  • Szexuális támadás a Playboy-bulin!

    Rendõrségi nyomozás indult a Playboy Kúria szentivánéjji bulija után: Hugh Hefner háza táján bûncselekmény történt! Los Angeles rendõrségi szóvivõje hétfõn bejelentette a nyomozás tényét, de csak nagyon kevés részletet árult el az ügybõl, hiszen a vizsgálat még folyamatban van. Korábbi jelentésekbõl annyit lehet tudni, hogy a "Szentivánéji Álom" fantázianevû bulira kihívták a rendõrséget, mert egy nõi alkalmazott (nem egy Playmate) exbarátja zaklatta õt. A férfi ellen korábban távoltartási végzést adott ki a bíróság. A rendõrség nem erõsítette meg a szexuális jellegû támadás tényét...

  • Spielberg besegít

    Egy hollywoodi filmnél a korhatár besorolás élet-halál kérdés! Ez dönti el nem csak azt, hogy magát a filmet kiknek, hol és milyen idõpontban vetíthetik, hanem azt is, hogy hol és hogyan lehet reklámozni. Márpedig manapság jó reklámkampány nélkül még egy több százmillió dollárból készült megaprodukció sem áll meg a saját lábán. Nem is csoda, hogy amikor Michael Bay legújabb szuperprodukciója, a már régóta várt Transformers a rettegett és megkerülhetetlen hollywoodi bizottságnál, az MPAA-nél a korhatáros R besorolást kapta...

  • Egy veszélyes film és bulizó Transzformerek

    A hollywoodi filmrendezõk többnyire irigyelt élete is számos veszélyt rejt magában, és ez nem csupán félresikerült pirotechnikai felvételekre vagy maffiaügyek feldolgozására szorítkozik. Michael Bay rendezõ attól a pillanattól kezdve folyamatosan kapott életveszélyes fenyegetéseket, ahogy kiderült, hogy õ fogja rendezni a kultikus Transformers képregények és rajzfilmek filmváltozatát. A „feladók” nem alvilági figurák, esetleg egy konkurens filmstúdió ügynökei voltak, hanem fanatikus Transformers rajongók. A Transformers óriási rajongótáborának eleve nem volt szimpatikus se a mozis feldolgozás ötlete, se Michael Bay személye...

  • Megabulik a Fesztiválköztársaság főterén

    Megabulik a Fesztiválköztársaság főterénA Sziget Fesztiválköztársaság koncert-epicentrumában, azaz a Nagyszínpadon idén – különböző okok miatt – lassan alakult ki a végső program, de most végre már kitisztult a kép. Újdonságként pedig minden napra esik valami szemet gyönyörködtető, azaz nem csak a színpadon történnek nagy dolgok, hanem előtte is. Végül is összeállt a Nagyszínpad programja, ami idén már nem csak koncertélményt jelent, de látványos, lenyűgöző, izgalmas és lélegzetelállító vizuális élményt is nyújt, bevonva a Nagyszínpad előtti várhatóan többtízezres közönséget.

  • Bemutatkozik az Il Volo

    Az Il Volo egy igazi szenzáció, akiket az Egyesült Államokban az ott hihetetlenül sikeres Jonas Brothers-höz hasonlítanak - igaz mindeközben a Három Tenorhoz is!

    A három 17 éves fiatalember ugyanis virtuóz énekével pillanatok alatt sikeres lett hazájukban, Olaszországban, aminek következtében a legendás tenorok utódjaként tekintenek rájuk már most.

    A csapat bemutatkozó lemezét a híres Abbey Road stúdióban vette fel.

  • Eurovíziós Dalverseny - Ádok Zoltán a magyar induló

    Budapest - Ádok Zoltán képviseli Magyarországot Tánclépés (Dance With Me) címû dalával az Eurovíziós Dalversenyen májusban Moszkvában - jelentették be hétfõn Budapesten, a Magyar Televízió (MTV) sajtótájékoztatóján.

    A köztelevízió öttagú zsûrije által kiválasztott énekes, aki eredetileg balett-táncos, újságírók elõtt hangsúlyozta: indulni fog az Eurovíziós Dalversenyen és hálás a sorsnak a lehetõségért. A dal Szabó Zé szerzeménye, az angol szöveget Kasai írta.

  • Londoni bulival köszöntötte az újévet Kylie Minogue

    A londoni Wembley Arénában kezdődött Kylie Minogue brit koncertsorozata. Az ausztrál szexbomba fergeteges, több mint háromórás show-val vezette át a briteket 2007-be.

    A rák legyűrése óta egyébként ez volt Kylie első szigetországi fellépése. A „Showgirl Homecoming” névre keresztelt buli néhány perccel este 9 óra után vette kezdetét, és jóval éjfél után fejeződött csak be. Minogue kisasszony tehát nem véletlenül ígérte a briteknek, hogy a Showgirl Homecoming lesz a legjobb szilveszteri buli Angliában.

  • Idei Arany Glóbusz nyertesek

    A nagy gála és felvonulás elmaradt, a díjesõ azonban nem. Sajtótájékoztatón jelentették be a díjazottak névsorát a hollywoodi írók sztrájkja miatt. A Vágy és vezeklés nyerte el idén a legjobb filmnek járó Golden Globe-ot az Egyesült Államokban. A háborús alkotást tartották a legesélyesebbnek, hiszen ez a mû kapta a legtöbb jelölést. A brit romantikus dráma, a Vágy és vezeklés a dráma kategóriában szerezte meg a legjobb filmnek járó elismerést, míg a vígjátékok közül a Sweeney Todd bizonyult a legjobbnak. Julian Schnabel A szkafander és pillangó rendezéséért kapott díjat.

  • X-Faktor: Amit eddig nem tudtál a mûsorról

    Az X Factor az Egyesült Királyságban a sok évadot megélt Pop Idol tehetségkutatót váltotta. A világhírû producer Simon Cowell azonban régóta olyan saját mûsor indítását tervezte, amely még inkább a szórakoztatást, az interaktivitást és a legújabb kor igényeinek megfelelõ shomûsor készítését tûzte ki célul.

    Az X Factor jelenleg Európa legnagyobb és legnépszerûbb televíziós tehetségkutató mûsora. A mûsor sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy rendkívüli nézettségre tett szert az évek során Angliában és egyre több országban vásárolják meg a formátumot.

  • Egykori kukás is Csézy riválisa lesz

    Egykor kukás volt a 43 éves Andy Abraham, aki Even If címû dalával a brit válogatón jogot nyert az Eurovíziós Dalfesztivál belgrádi döntõjén való részvételre. A funkys hangzású szám és elõadója igazi meglepetést okozott, mivel a közönségszavazás során legyõzte az esélyes Michelle Gayle-t. "Teljesen magamon kívül voltam. Mit is mondhatnék - a közönség rám szavazott, én meg a fellegekben jártam" - mondta, miután kihirdették az eredményt. Abraham már elsõ lemezével, a The Impossible Dreamsszel is sikereket ért el, az album immár platinalemez.