rss
  • Delta Fest fesztivál

  • Share on Tumblr

    A tavalyi sikeren felbuzdulva 2007-ben is elektronikusan jelentkezhetnek az előadók a DELTA FEST fesztiváljaira. Ugyancsak az interneten keresztül várják diákmunkások jelentkezését a nyolcadik Hegyalja, illetve az idén debütáló BalaTONE Fesztiválra.

    Tavaly a Wan2 és a Hegyalja fesztiválokra több mint négyszeres volt a túljelentkezés, az idén azonban még nagyobb érdeklődésre számítanak a szervezők, hiszen évről évre nagyobb rangot jelent a DELTA FEST által szervezett eseményeken játszani. A fellépők kiválasztásánál továbbra is fontos szempont, a zenei kvalitáson és egyediségen túl, hogy minél több új fellépő kapjon lehetőséget a két fesztiválon. Ezért a szervezők azt kérik, hogy a Tokaj-Rakamazon, illetve Zánkán fellépni szándékozók mielőbb kattintsanak a www.hegyaljafestival.hu, illetve a www.balatonefestival.hu honlapok valamelyikére és töltsék ki az elektronikus jelentkezési lapot. Mint ismert, a mezőtúri Wan2 Fesztivált a terület eladása miatt tavaly rendezték meg utoljára. Idéntől, az északi parton található ifjúsági centrumban tartják meg a BalaTONE fesztivált július 18-a és 22-e között, a balatoni rendezvény programkínálatában azonban nem utóda a mezőtúri rendezvénynek.

    Ugyancsak a világhálón keresztül várják diákok jelentkezését, akikre több munkakörben számítanak: büfés, takarító, információs szolgálat, műszaki kisegítő, stb. Közel 200 diákmunkást foglalkoztat majd a két rendezvény. Ez a lehetőség rendkívül népszerű a fiatalok körében, hiszen nem csak a belépőt spórolhatják meg, hanem némi zsebpénzre is szert tehetnek, s ami a legfontosabb: jut idejük a fesztiválok programjainak magtekintésére is. Természetesen itt is, mint a korábbi években jelentős túljelentkezés várható, ezért a mielőbbi jelentkezésre buzdítanak a DELTA FEST vezetői.

    A két fesztivál előkészületei egyébként a terveknek megfelelően haladnak, beleértve a programokkal kapcsolatos egyeztetéseket és az infrastrukturális háttér kiépítését. A támogatói háttér is változatlan, minden korábbi sponzor támogatja a balatoni rendezvényt is. Mindkét nagyrendezvényen főszerepet a kap a turisztika, hiszen Magyarország kiemelten vonzó területei adnak otthont nekik: a világörökség részeként jegyzett Tokaj-Hegyalja, illetve a "magyar tenger", a Balaton északi partja.


    Share on Tumblr
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Moveast Nemzetközi Filmfesztivál

    Pécs, több helyszínen - szept. 30. - okt. 10. - Az évente megrendezésre kerülõ, a Pécsi Filmünnep hagyományait folytató Moveast fesztivál célja, hogy fórumot teremtsen a közép-kelet európai film számára a régióban az elõzõ évben készült összes egészestés játékfilm bemutatásával.

  • Tarifa Sensual Beats - The First Love - MIXED BY CARLOS MARIÑO

    Tarifa egy festõi város Spanyolország déli részén Cadiz közelében, ahol különbözõ kultúrák olvadnak össze. A mixalbum 15 számával a pop-pal és a flamenco-val egybegyúrt chill out, ambient és downtempo zenék valóságos kaleidoszkópja.

  • Horton, az elefánt

    Miért van nagy füle egy elefántnak? Nem is kérdés, számtalan haszna van, de egyebek közt arra is jó, hogy viselõje meghallja mindazt, amit más nem. Amikor Horton segélykiáltást hall egy porszem felõl, hamar kifüleli, hogy a levegõben szálló pöttyön élet van: ott épült fel a szuperkicsi Kifalva, melynek lakó a hiperszuperkicsi kik.

  • Clooney a nyeregben

    Úgy tûnik Hollywood legvonzóbb agglegénye hirtelen elkelt – George Clooney a Velencei Filmfesztiválon ugyanis egy Sarah Larson nevû, gyönyörû barna hölggyel az oldalán jelent meg. A turbékoló pár pedig az egész fesztivál alatt elválaszthatatlan volt, és elõszeretettel csókolóztak a lelkesen kattogtató fotósok elõtt is – ami már jelent valamit!

  • Michael Jackson: This Is It

    Az új album világszerte 2009 október 26-án, hétfõn, Észak-Amerikában pedig 2009 október 27-én, kedden került a boltok polcaira.

    A dupla lemez az október 28-án mozikba kerülõ, s mindösszesen 2 hétig megtekinthetõ "Michael Jackson's This Is It" címû filmhez kapcsolódik. "Ez a dal ismét bebizonyítja, amit a világ már eddig is tudott, hogy Michael Jackson a világ egyik legnagyszerûbb isteni ajándéka" - mondta John McClain, az album egyik producere.

  • Sziget: 18+

    Idén 18 éves és egyben 19. a Sziget, melyen – 1993-as születése óta – láthattunk 17 950 programot, ebbõl hallhattunk 7 291 koncertet, itt járt 62 ország - különbözõ mûfajt képviselõ - elõadója és 54 országból érkezõ, összesen 5 448 372 látogató.

  • Vadonatúj dal és klip: Bogi & The Berry - Körút

    Vadonatúj dal és klip: Bogi & The Berry - KörútA legvidámabb magyar énekesnő, Bogi mostantól zenekari formációban, magyar nyelvű dalokkal folytatja. Megérkezett az első Bogi & The Berry zene, egy könnyed, nyári felvétel, felhőtlen hangulattal. Dallos-Nyers Boglárka, azaz Bogi mindennek birtokában van, ami ahhoz kell, hogy az elkövetkező évek egyik legsikeresebb énekesnővé váljon a magyar pop fronton: tehetséges, gyönyörű, vicces és egyedi. Bogi arra vágyott, hogy magyarul, egy zenekar kíséretében zenélhessen és adhasson élő koncerteket. Az elmúlt pár hónap kitartó munkával, új dalok szerzésével és felvételével, zenekari próbákkal, forgatásokkal és tervezéssel telt.

  • My Dance 2010 Tavasz

    Újabb darabjához ért a My Dance sorozatunk. A 2010 tavaszi leghúzósabb dance zenéi ezúttal mixben hallhatók, mivel tapasztalataink azt mutatják, hogy a mixeknek nagyobb már a keletje, mint a válogatáslemezeknek.

    Ütõs zenék egy albumon

    Az albumon olyan elõadók dalai szerepelnek, mint Edward Maya, Inna, Fedde LE Grand, Sharam, vagy a Svéd House Maffia producerei.

  • Szegedi Tuning Autó találkozó és kiállítás

    Június elsõ szombatján igazi családi programnak ígérkezik a Szegedi Honda Club és a TOP Egyesület közös rendezvénye. Az egész napos programon, a szegedi repülõtéren autó kiállítás, autó szépségverseny, bikinis autómosás, autós fotózás, színpadi tánc és disk jockey bemutatók várják a kilátogatókat.

  • Esti mûszakban a Scissor Sisters!

    A 2006-os év egyik legnagyobb slágerét jegyzõ new york-i Scissor Sisters "Night Work" címmel végre új albummal jelentkezik!

    A lemez elsõ kislemezdala, az elsõ pillanatra magával ragadó "Fire With Fire" már az itthoni rádiók mûsorán is magas rotációban hallható, jó úton haladva az "I Don't Feel Like Dancin'" sikereinek túlszárnyalása felé. A "Night Work" a csapat "második" harmadik albuma, hiszen 2008-2009-ben 18 hónapot töltöttek felvételekkel, majd az egész anyagot úgy ahogy volt kidobták.

  • Majom a ketrecben

    2007. augusztus 27., 19.00 óra - Petõfi Sándor Mûvelõdési Központ, 2100 Gödöllõ, Szabadság út 6.

  • Birdy: apró tinédzser - hatalmas tehetség

    Birdy: apró tinédzser - hatalmas tehetségHa Jasmine van den Bogaerde szüleinek szegeznénk a kérdést, lehet-e a zenélést elég korán kezdeni, a válasz valószínűleg nemleges lenne. Lányuk, Birdy 7 évesen kezdett el zongorázni, 8 évesen pedig már komponált. Ezek után szinte nem is meglepő, hogy alig több mint 12 éves korában So Be Free című saját dalával megnyerte az angliai Open Mic tehetségkutatót. A versenyről és annak fináléjáról később egy BBC Radio 1 interjúban azt nyilatkozta, hogy nagyon cool élmény volt. Birdy kislemezeiből eddig összesen 3 millió példány fogyott

  • Nemzetközi sztárparádéval búcsúztatja a nyarat a SZIN

    A Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) augusztus 23-24-25-26-án új helyszínekkel, nemzetközi sztárokkal, a hazai zenei élet krémjével – a Kispál és a Borz eredeti felállásával -, a SZIN tehetségkutató legjobbjaival és további kulturális és szabadidõs eseményekkel várja látogatóit. A Tisza parti város Újszegedi Partfürdõjén rendezendõ „ifinapok” már évek óta a legSZINesebb nyárbúcsúztató rendezvény a hazai fesztiválpalettán.

  • Bûbáj

    A klasszikus Disney animációs tündérmese találkozik a modern élõszereplõs komédiával a Walt Disney Pictures Bûbáj címû legújabb filmjében. A történet a szépséges mesebeli hercegnõ, Giselle (Amy Adams) körül bonyolódik, akit egy gonosz királynõ (Susan Sarandon) számûz varázslatos, dalokkal teli rajzfilmvilágából, és aki ennek hatására egyszer csak a mai modern Manhattan kõkemény valóságában találja magát.

  • Õszi Kiscsillagjárás Csongrádon

    Õszi koncertturnéra indult a hazai alter-rock színtér fénylõ üstököse, a Kiscsillag zenekar. A november végéig tartó koncert-körúton a 2006-os év egyik legjobb rocklemeze, a „Greatest Hits, vol. 1.” címû album anyagán túl a legfrissebb szerzeményekbõl is ízelítõt ad a zenekar. A turné egyik állomásaként, november 23-án Csongrádon, a Bohém Kávéházban lép fel a csapat.

  • Chris Rea - The Return Of The Fabolous Hofner Bluenotes

    Album

    40-2975-88988-26

    Blues

    CHRIS REA nagysikerû „The Return Of The Fabolous Hofner Bluenotes” címû Earbook formátumú kiadványa (3 CD+3 LP+80 oldalas könyv) 2009. február 27-én újra megjelenik rövidített változatban, szimpla CD-n.

  • Õssejt kezelés SZIN pénzbõl

    Egy beteg szegedi kisfiú õssejt kezelésére ajánlják fel a Szegedi Ifjúsági Napok szervezõi a fesztivál bevételének egy részét. Az agyi károsodással született gyermek kínai kezeléséhez 600.000 forinttal járul hozzá a SZIN.

  • Presser - Varró: Túl a Maszat-hegyen

    Még a Maszat – hegyen innen, 2005-ben Presser Gábor kapott egy felkérést, hogy írjon zenés kalandjátékot Varró Danival a “Túl a Maszat – hegyen” címû versregénybõl.

    A könyvet mindketten ismerték: Varró írta, Presser olvasta.

    Közös munkájukat azóta is játssza a Budapesti Bábszínház, az elkészült kalandlemez pedig platina fokozatot ért el, ami nem mindennapi teljesítmény a mai hazai zenei piacon.

  • POSZT 2007

    Pécs, június 7-16. - Vagyis Pécsi Országos Színházi Találkozó. Június 7-16. között immár hetedszer. A versenyprogram a Pécsi Nemzeti Színház három játszóhelyén zajlik majd, és összesen 14 elõadást vonultat fel.

  • Ry Cooder - I, Flathead

    7559-79900-5
    Nonesuch

    Ry Cooder az új albummal teszi teljessé az ún. California Trilógiát, amelynek elõzõ két CD-je a Chavez Ravine (7559-79877-2) és a My Nam is Buddy (7559-79961-2) szintén a Nonesuch kiadónál jelent meg.

  • Eleven Hold, Csá, Misi! - Exit - klub1.2

    December 8-án újabb állomásához érkezik az Exit-klub1.2 koncertsorozat. A klub állandó helyszíne az Almássy téri szabadidõközpont nagyterme, ezúttal is két zenekar fellépésének szolgál helyszínül.

  • Nyolcezres közönség a léggitáros vb-én

    Nyolcezer fõs tömeg volt kíváncsi az idei léggitár-világbajnokságra és nézte a "semmit" a versenyzõk kezében.

  • Budapesti Pálinka Fesztivál

    A Budapesti Pálinka Fesztivál célja, hogy felhívja a figyelmet a pálinka egyedi értékeire, valamint arra, hogy a magyar kultúra része, hungarikum.

  • 2005-ös év musicalje A Három Testõr Magyarországon

    A Három Testõr történetét számtalan film, színdarab dolgozta már fel és a közönség érdeklõdésével mindig összetalálkozott, mivel a történet dinamikája, a klasszikus regény ismertsége és a karakterek népszerûsége széles rétegeket vonz.

  • Madonna részegre itta magát

    A popkirálynõ a hét végén a londoni Aura Klubban ütötti ki magát. - Melegítõnadrágban jött bulizni, mint valami tizenéves hiphopsztár, de nem bírta sokáig; éjfélig táncolt, aztán inkább már csak ücsörgött az asztalnál – mondta az egyik szemtanú.

  • Újrakezdhetnénk - Megérkezett Ákos új dala!

    Újrakezdhetnénk - Megérkezett Ákos új dala!Hosszú évek után újra együtt zenél Ákos és Hauber Zsolt – hangzott el Ákos sajtótájékoztatóján, ahol bemutatták a közös munka első szerzeményét, “Újrakezdhetnénk” címmel. Ez nem a Bonanza újraéledését, hanem egy közös alkotói folyamat első állomását jelzi, ahol Zsolt a zenekar teljes jogú tagjaként vesz részt a munkában – hangsúlyozták. Az eredményt Ákos decemberi Aréna-koncertjén hallhatjuk majd. Az Újrakezdhetnénk címú szintipop-szerzemény a nagy sikerű 2084 című album és turné irányát folytatja.

  • Itt az új Ed Sheeran-lemez

    Itt az új Ed Sheeran-lemezA brit zenész első lemezével bebizonyította, hogy egy szál gitár és személyes dalszövegek is elegek lehetnek ahhoz, hogy az egész világ a lábunk előtt heverjen. A '+'-ból világszerte több mint 4 millió példányt adtak el, az Egyesült Királyságban pedig hatszoros platina lett, emellett meghozta Ed Sheeran első Brit Awards, illetve Ivor Novello győzelmét. A folytatás egy turnézással és tapasztalatszerzéssel töltött három éves időszak alatt lett rögzítve a világ különböző pontjain. A lemezen olyan producerek dolgoztak együtt Eddel, mint Rick Rubin, Pharrell Williams, Benny Blanco, Johnny McDaid vagy Jake Gosling.

  • King Kong

    Ahogy az az óriási érdeklõdéssel várt filmeknél lenni szokott, már az is eseményszámba megy, ha az elõzetes elõzetese végre nyilvánosságra kerül. Nincs ez másképp Peter Jackson King Kongjánál sem, a hatalmas majom vaskos lábait már szemrevételezhetjük az ízelítõ reklámjában.

  • Dolina

    Bogdanski Dolina eldugott városka a Föld egy távoli szegletén, ahol a terror már átvette a hatalmat. Egykor jobb napokat látott, de most minden a pusztulás, a szegénység jegyeit viseli, még akkor is, ha lakói rendre megpróbálják kicsinosítani, hiszen magas rangú vendéget várnak: az Érseket. Helyette azonban a nyugati civilizációt, gyógynövényüzletét odahagyva Gabriel Ventuza érkezik meg, hogy bátyja utasítását követve kihantoltassa és hazaszállítsa édesapjuk, a híres embercsempész, Viktor Ventuza földi maradványait.

  • Simply Red: Stay

    Idén márciusban jelent meg a Mick Hucknall által fémjelzett Simply Red 10-ik stúdió albuma, mely a „Stay” címet kapta. „A történet néha szomorúan valóságos, máskor viszont élvezhetõen valóságos” – mondja Mick az lemezrõl. „Nagyon leleplezõ és megdöbbentõ volt – a végére egy teljes idegroncs voltam – de minden figyelmemet a lemezre irányítottam, és elkaptuk azt a hangulatot és hangszínt, amilyennek, az albumnak lennie kell.”