rss
  • Kesha Budapesten koncertezett - fotókkal

  • Kesha az amerikai énekesnõ a Kapcsolat Koncert keretében Budapestre látogatott, ahol majdnem két órás produkcióval szórakoztatta a Felvonulási térre látogató tömeget!

    Ke$ha, azaz Kesha Rosalie Abigail Demetria Sebet még csak 24 éves, de máris hatalmas rajongó táborral rendelkezik.

    A karrierje kezdetén dalokat írt, szerepelt Katy Perry: I Kissed a Girl címû klipjében, majd néhány év alatt jó kapcsolatrendszert alakított ki a médiában dolgozó elismert személyekkel.

    Így juthatott el 2009-re Flo Rida produceréhez, aki éppen a Flo Rida, Right Round címû számához keresett énekesnõt. Kesha annyira elnyerte mindenkinek a tetszését, hogy sorra kapta a felkéréseket, majd az RCA Records le is szerzõdtette.

    Most pedig Budapestre látogatott, hogy a Kapcsolat Koncerten lépjen fel, a Felvonulási téren végeláthatatlan tömeg tombolta végig a Csillag Születik produkciója után a majdnem két órás õrületes koncertet. Az énekesnõ hozta a tõle elvárt igazi vagány stílust.

    Kesha-t rajongók százai kamerázták, és fényképezték, de nem csak a rajongók csináltak képeket, hanem maga Kesha is a koncert végéhez közeledve egyszer csak, azt mondta: „Most én is szeretnék egy képet csinálni rólatok, imádlak Budapest!” és már kattant is a fényképezõ. A koncerten Kesha édesanyja is ott volt.

    A fellépés alatt kétszer öltözött át: kezdetben egy amerikai zászló mintás vad és szexi ruhában volt, az este második felében pedig egy õrületes csontvázmintás ruciban, de ami még ennél is vadabb volt a zenekar és Kesha haja és sminkje. 2011 június 25-én Budapesten felcsendült többek közt a Tik Tok, Blow, We R Who We R, Take It Off címû itthon is népszerû számai!




  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • A Subscribe lép fel a Linkin Park előtt

    A Subscribe lép fel a Linkin Park előttRekordszámú vendéget várnak a 25. Telekom VOLT Fesztivál nyitónapjára Sopronba, ahol először lép fel hazai színpadon az amerikai szupercsapat, a Linkin Park. Az ünnepi koncert apropóján idén egyetlen alkalommal újra színpadra áll a Subscribe, az éjszakai headliner szerepét pedig a Brains tölti majd be. Ünnepi programok egész sorával készülnek a 25. Telekom VOLT Fesztivál szervezői. Magyarországon először lép fel a világ legnagyobb stadionjait és fesztiváljait sok év óta rendszeresen megtöltő Linkin Park.

  • Korbáccsal izgatja Pittet Jolie

    Angelina Jolie bevallotta, hogy egy prágai szexboltban bevásárolt különbözõ játékokat, hogy feldobja szexuális életét Brad Pitt-tel.

    A szép, teltajkú színésznõ korbácsot, dominaruhát és bõrcsizmát vásárolt, hogy a négy fal között elfenekelhesse a világ legszexisebb férfiját. – Szeretem az extrém szexet. Én egy punk kölyök vagyok tetoválásokkal, az ágyban különösen. Nem szeretem az átlagos dolgokat– nyilatkozta. Pitt állítólag meglehetõsen élvezi élettársa játékait, amikor a gyerekek elalszanak, kezdetét veszi a vadállati szex.

  • Cseh Tamást mindenhol szeretik

    A nulladik napon már több a külföldi szó, mint a magyar, megjelennek a hobbiszuperhõsjelmezek, van mentõs intézkedés, négyszázba kerül egy csõ kukorica, hatnegyven egy dobozos dreher, hétötven egy pilsner, csak az ezüst marlboróban lehet bízni, az annyi, mint odakint. Cseh Tamást pedig szeretik. A Szigeten is.

    Másik János fontosnak tartja elmondani a Cseh Tamás emlékkoncerten, hogy Cseh Tamás maga sosem játszott a Szigeten, és ez tényleg furcsának tûnik, különösen Korda György fényében.

  • Miskolcon négyezer, Debrecenben pedig nyolcezer rajongó várta az X-Faktorosokat

    2010 után minden jel szerint 2011 is az X-Faktor éve. A hétvégén legalábbis a Fókusz riportere erre a következtetésre jutott, amikor megpróbálta alvás nélkül követni a tehetségkutató legnagyobb felfedezettjeinek programját.

    Az énekesek a hétvégén négy telt házas koncertet adtak, amire húszezernél is többen voltak kíváncsiak. Vastag Csaba és Király L. Norbi a miskolci és debreceni gigafellépések mellett szombat éjszaka még extráztak is: az X-Faktor gyõztesének két és félórája volt, hogy Miskolcról Gyõrbe érjen, míg a gumiarcú énekes egy agárdi szórakozóhelyen adta elõ elképesztõ show-ját.

  • Dopeman új klippel jelentkezik, Színes Kép!

    Már vártuk a klippet!

    A Színes Kép a harmadik kislemez DopeMan aktuális, Mr. Pityinger...az eredeti genszter c. albumáról.

    A dalban közremûködõként szereplõ Fábián Juli (a Barabás Lõrinc Eklektric oszlopos tagja) fantasztikus énekléssel teszi teljesebbé a rapper mondandóját. A duetthez készült videót Seres Tamás rendezte, aki már az Én És A Kisöcsém (DopeMan És A Haverok) klipjénél is együtt dolgozott DopeMannel.

  • Spice Girls: Könnyes búcsú

    Sírva ölelkezett össze az öt Spice Girls szerda esti utolsó fellépésén. A hajdan legendás sikerû, s tavaly újból összeállt lánycsapat tagjai, Emma Bunton, Victoria Beckham, Mel B, Geri Halliwellés Mel C könnyek közt búcsúztak a közönségtõl, hisz turnéjuk véget ért. – Ez a turné utolsó estéje – mondta a színpadon Geri Halliwell. – Sosem hittük volna, hogy egyszer még újra együtt énekelünk, és ekkora szeretettel fogadtok minket. És ki tudja, találkozunk-e még? A Spice Girls tavaly õsszel indította el visszatérõ turnéját...

  • Születésnapra készülõdik a Kaláka

    Négy évtizede választott és azóta hûségesen követett programjukról beszélgettünk a Kaláka együttes alapító tagjaival, akik elmondják, miért szeretnek gyerekeknek is játszani, mi okból szólaltatnak meg koncertjeiken oly sok, Magyarországon kevéssé ismert hangszert. Elárulnak néhány meglepetést is, amelyek 2009-ben, az együttes negyvenedik születésnapja alkalmából indított országos turnéjukhoz fûzõdnek.

    Nomen est omen, vagyis a név kötelez - mondhatni stílszerûen a Kaláka együttesrõl.

  • Új Sugababes dal, Keisha nélkül

    Megjelent a Sugababes együttes legújabb kislemeze. A Wear My Kiss, a második olyan kislemez, amelyet az utolsó alapító tagként a zenekarban maradt, Keisha Buchanan nélkül készített a brit lánybanda.

    Az évek során érdekes formációvá vált a Sugababes. Ugyanis kevés banda mondhatja el magáról, hogy szép lassan az összes tagja kicserélõdött. Mutya Buena, Keisha Buchanan és Siobhan Donaghy alapította az együttest 1998-ban.Ezután ketten is távoztak és Keisha mellé, Heidi Range és Amelle Berrabah érkezett. 2009-ben pedig már Keisha is továbbállt, helyére pedig Jade Ewen került.

  • Tízezren buliztak az öreg rockerekkel

    "Pont ekkora érdeklődésre számítottunk” - összegezte Szovják Bea, a Rockaréna című kétnapos rendezvény sajtófőnöke. Pénteken négyezren mentek el a Budapest Sportarénába, hogy megnézzék a Hobo Blues Band, az Edda, a Bikini és a Skorpió egy-egy órás produkcióját, tegnap pedig hatezren buliztak a Beatrice, a P. Mobil, a Karthago és a Korál koncertjén. Tehát napi átlagban ötezren voltak ott a 12 ezer férőhelyes csarnokban, de meglepően családias volt a hangulat, mert előrébb hozták a színpadot, és lezárták a felső karéjt.

  • Idén életében először 6 napos lesz a SZIN

    Idén életében először 6 napos lesz a SZINNem ért véget a meglepetések sora a Szegedi Ifjúsági Napokat illetően. A Szervezők bejelentették, hogy életében először idén 6 napos lesz a SZIN. Ráadásul nem is akármilyen hétfővel veszi kezdetét a fesztivál, hiszen a nyitó nap világsztárja a Szegeden is közkedvelt Scooter lesz. Plusz egy nappal hosszabb lesz a Szegedi Ifjúsági Napok idén, így már augusztus 24-én, hétfőn kezdetét veszi a rendezvény. Nem is akármilyen hétfővel indul a nyárzáró fesztivál, hiszen a fellépők között köszönthetjük a Szegeden is közkedvelt német világsztár csapatot, a Scootert.

  • Katy Perry ’California Gurls’ címû dala fogyott digitálisan a legtöbbet 2010-ben

    Az énekesnõ új slágere, a ‘Firework’ már 4 hete a Billboard lista élén szerepel.

    A Soundscan szerint Katy Perry és Snoop Dogg közös dala, a ’California Gurls’ az elmúlt nyár legnagyobb slágereként a legtöbbet letöltött dal lett 2010-ben. Amerikában 4.398.212, világszerte pedig 8 millió letöltéssel büszkélkedhet a szerzemény. Nemrégiben bejelentették az idei év Grammy-jelöltjeit, melyek között a ‘Teenage Dream’ az ‘Az év legjobb albuma’, a ’California Gurls’ pedig a ‘Legjobb vokál közremûködés pop kategóriában’ címért verseng.

  • Újabb Sziget nevek: Avicii, Limp Bizkit, Hollywood Undead és mások

    Újabb Sziget nevek: Avicii, Limp Bizkit, Hollywood Undead és másokA Sziget legújabb nevei közt ott az electro house legmenőbb előadója, Avicii, minden idők egyik legsikeresebb újhullámos metál zenekara, a Limp Bizkit és a pár hete megjelent új lemezével érkező Hollywood Undead is. Lélegzetelállító vizuálokkal és a legnagyobb bulival érkezik Avicii a Sziget Nagyszínpadára. A svéd szupersztár generációjának legmenőbb electro house előadója, a komoly tradíciókkal rendelkező svéd elektronikus zenei iskola house tagozatának legtehetségesebb növendéke, aki huszonévesen már az utóbbi idők legnépszerűbb és legtöbbet játszott partihimnuszait jegyzi.

  • Esõs és intenzív Sziget 2005. hatodik napon is

    Az eddig gyönyörû idõjárást felváltotta a ború-és az esõzés. Ez persze bennünket nem korlátozott abban, hogy a buli beszámolót tovább folytassuk. Volt mit élvezni esõben is, hiszen kihasználtuk az utolsó elõtti nap minden pillanatát.

    A zöld oázisban további öko-totókat töltögettünk, az ajándéksorsoláson azonban alul maradtunk. A fedett civil sátrakban jókat beszélgettünk, egy-egy témáról elevenen vitatkoztunk is.

  • Tom Cruise-ék titkos szexszerzõdése

    Kõkemény házassági szerzõdést kötött esküvõje elõtt Tom Cruise (44) és Katie Holmes (27). Ha a pár valamelyik tagja megcsalja a másikat, 5 millió dollár (azaz 1 milliárd forint) jár a sértett félnek, válás esetén pedig 25,7 millió dollár (5,1 milliárd forint) jár Katie-nek, amely azért meglepõ, hiszen Cruise dollármilliárdos.

    A szcientológia szigorú és néha meglehetõsen fura szokásai szerint lezajlott esküvõ után már a Maldív-szigeteken pihen a két világsztár, Tom Cruise és Katie Holmes.

  • Sziget 2007 összefoglaló!

    Az utolsó napon sem esõ, sem sár nem volt a korábbi napok állandó szereplõi közül a Szigeten, és egyáltalán, kedden volt a legjobb idõ is, még a kánikulán innen, de az õszies esõzéseken mindenképpen túl. Nevéhez képest egyáltalán nem tûnt veszélyesnek a Killers, de azért erõteljesebb és hangosabb lehetett volna. Elõtte Juliette Lewis és az Eagles Of Death Metal zúzott a Nagyszínpadon, az iWiW Világzenei Nagyszínpadon...

  • Szegeden járt Sabrina, a kebelcsoda

    Sabrina, az argentin kebelcsoda pucérkodásra bírta a szegedi közönség néhány férfitagját a Mars téri U pavilonban rendezett erotika kiállításon. A standok bõséges választékkal várták a pajzán kiegészítõkre vágyókat. A levegõtlen csarnokban nézelõdõk testközelbõl érezhették, milyen is az igazi fülledt erotika. Hazánkba érkezett a világ legnagyobb mellû nõje! Természetesen Sabrinán kívül sok lány és fiú bájait tekinthették meg a kilátogatók, sõt sokan aláírásokat is gyûjtögettek a szinte ismeretlen (de angol nevû) sztároktól különbözõ testrészekre.

  • Sziget Fesztiválköztársaság 2014: Hét nap Csodaországban

    Sziget Fesztiválköztársaság 2014: Hét nap CsodaországbanA 76 hektáros „kulturális mini állam” mintegy három hét alatt épül fel a semmiből közel 8000 dolgos ember munkája folytán 2014-ben. Több száz kamion szállította a különböző eszközöket, konténereket, útburkolatokat, kábeleket, tusolókat, kerítéseket, wc-ket. 20 kamionnyi műanyag burkolatot fektettek le, míg a sátrak egy részében 15000 m2 faburkolattal borították a talajt, mindezeken túl nagyobb igénybevételnek kitett utakon fém „szőnyeget” borítottak le, mintegy 2400 m2 felületen 255 iroda, raktár, öltöző, tároló és egyéb.

  • Gáspár Laci vs TV2 - barátságos mérkõzés

    Gáspár Laci bebizonyította, nemcsak zenélni tud csodásan, de a kosárlabdában is tehetséges. Az énekes ugyanis egy barátságos mérkõzésre hívta ki anyacsatornájának hírességeit. Nem kisebb nevek öltöttek kosárlabdamezt, mint Azurák Csaba, Szebeni István, Pachmann Péter vagy a TV2 sajtófõnöke, Lóránt Gergely. A nagy csatában végül a válogatott kosaras Mészáros Zalánnal és Kósa L. Adolffal kiegészült Gáspár Laci-team gyõzedelmeskedett.

  • Britney Spears Budapesten koncertezett

    Három év kihagyás után jelent meg Britney Spears Femme Fatale címû lemeze, amelynek turnéja 2011 augusztus 30-án érkezett Budapestre.

    A show alatt Britney Spears mellett tíz férfi és hat nõi táncos lépett színpadra. Az I Wanna Go címû dalban Britneyvel elõre kiválasztott rajongók táncoltak együtt, egy szerencsés férfi pedig a How I Roll címû számban a nyakában tarthatta az énekesnõt. A felszerelést a turné során harminc kamion, hat teherautó és nyolc busz szállítja városról városra, a színpad felépítéséhez két nap és mintegy száz helyi technikus segítségére volt szükség.

  • A Take That újra összeállt az X-Faktorban

    Az angol X-Factor-ban a Take That 15 év után elõször lépett fel a régi felállásban Robbie Williams-szel kiegészülve! A mûsorban legújabb slágerüket, a „Progress” címû lemezükön hallható „The Flood”-ot adták elõ hatalmas sikerrel.

    A csapat további meglepetéssel is kényezteti rajongói, ugyanis „Look Back, Don’t Stare: A Film About Progress” címmel DVD-t jelentettek meg, ami a 14 év után Robbie Williams-szel kiegészült Take That elmúlt 12 hónapját örökíti meg fekete-fehér felvételeken.

  • Mr. Bean nyaral – Afganisztánban?

    A gumiarcú brit komikust ez idáig nem kifejezetten a merészségérõl ismertük – igaz, a sportkocsikhoz való mániákus vonzódása korábban is sejtetni engedte, hogy több is rejlik Rowan Atkinsonban, mint az általa megszemélyesített csetlõ-botló karakterek. Mr. Bean – akinek franciaországi nyaralását hamarosan a hazai mozikban is láthatjuk - ugyanis nem mást kíván magára haragítani, mint Osama Bin Ladent! A világ elsõ számú terroristája egy vicces jelenet megírására ihlette Atkinsont...

  • A Take That vitte a Brit Awards-ot

    A Grammy mellett minden évben kiemelt figyelmet élvez a szintén a napokban tartott Brit Awards is, melynek idén a Take That lett a nagy gyõztese, akik 18 év várakozás után végre hazavihették a Legjobb Brit Csapatnak járó díjat, de a fiatal tehetség, Jessie J sem távozott üres kézzel.

    A jelenleg "Price Tag" címû dalával a hazai rádiók körében is rendkívül népszerû énekesnõ a Kritikusok Díját, míg "Loud" lemezét decemberben Budapesten is bemutató Rihanna a Legjobb Nemzetközi Nõi Elõadónak járó elismerést tudhatja magáénak 2011-ben.

  • Heineken Balaton Sound 2011.

    A Sound az egész Balatoné - jó volt látni, hogy a Balaton parton a sound idején minden más volt :)

    A Heineken Balaton Sound zárónapján soha nem látott tömeg mozgott egy ütemre a nagyszínpad elõtt, ahol David Guetta, lassan már a Sound rezidens Dj-jeként, tolta a house-t.

    Teltház volt vasárnap, így a négy nap alatt 101500 látogatót számlált a fesztivál.

  • Más néven folytatja a Republic

    A zenekar hivatalos Facebook oldalán jelentette be, megváltoztatja nevét, valamint cáfolták a hírt, miszerint megtalálták Cipõ utódját.

    "Jó reggelt Mindenkinek! Eddig a Zenekar próbált nem nyilatkozni a bulvár által folyamatosan napirenden tartott kérdésekkel kapcsolatban. Most a találgatás eljutott sajnos egy olyan szintre, amikor Nekünk is mondani kell valamit. Ezt a valamit, Mi szerettük volna a megfelelõ körülmények között és Cipõ temetésétõl idõben távol megtenni, betartva az írott es íratlan szabályokat.

  • Amerikából jöttem, mesterségem címere: Kistehén

    Minden magyar zenekarnak elkelne az a lehetõség, ami a Kistehén Tánczenekarnak "bejött" Amerikában - véli Kollár-Klemencz László, az együttes vezetõje, aki hathetes turnéjuk emlékeit idézte fel.

    - Harmincegy koncertünk volt huszonöt városban - szeptember elejétõl október közepéig - Little Cow néven - újságolja a gitáros és énekes. Kis klubokban és elegáns mûvészeti központokban egyaránt felléptek, hol nagy tömeg hol kisebb közönség elõtt.

  • Paris Hilton imád bulizni - legutóbb go-go táncosnak állt

    Míg egyes sztárok állandóan nyafognak amiatt, hogy nincs magánéletük, addig Paris-t egyáltalán nem zavarja, ha mindenhol fotósok hada veszi körül. Paris ahelyett, hogy néha háttérbe szorulna, állandóan a reflektorfényben pózol. Rendszeresen eljár bulizni, így tett a minap is, amikor ellátogatott egy las vegasi klubba. A szõke sztár ekkor sem ragaszkodott ahhoz, hogy a VIP szektorban mulasson, inkább felpattant a színpadra, hogy megmutassa tánctudását. És valóban, úgy pörgött a rúdon, mint egy hivatásos táncos.

  • Rácz Gergõ: Harc és vágy

    A legismertebb hazai zenecsatorna izgalmas beharangozó kisfilmjének köszönhetõen hatalmas érdeklõdés elõzte meg Rácz Gergõ legújabb, "Harc és vágy" címû videoklipjének premierjét.

    Megszokhattuk már, hogy a sikeres popzenei múlttal rendelkezõ énekes mindig valamilyen különlegességgel lepi meg közönségét. Az ismert és sokat játszott slágereket (Bennünk a Világ, Súgd a nevem, Húzz fel bármit) újabb zenei csemege követi "Harc és vágy" címmel.

  • Jövõre is Balaton Sound

    Nagy sikert könyvelhet el az elsõ Balaton Sound fesztivál, mely új értelmet adott a "balatoni nyár" fogalmának. A magyar tengeri napfelkelte és a Sound hangulata a nemzetközi sztárokat is lenyûgözte, és közülük sokan elvegyültek a bulizó tömegben. Az idén elsõ alkalommal rendezett négynapos fesztiválra, a kánikulának és az idehaza egyedülállónak számító programnak köszönhetõen, a várakozásokon felüli volt az érdeklõdést.

  • Eldőlt, kik jutottak tovább a Mentorházba

    Eldőlt, kik jutottak tovább a Mentorházba A mentorok a második fordulóban kiválasztják azt a huszonnégyet, akik a Mentorházban bizonyíthatnak az élő adásba kerülésért. Az énekesek és zenekarok ezúttal már csak magukra számíthatnak, szólóban kell a mentorok – Alföldi Zoltán, Tóth Gabi, Szikora Robi és Geszti Péter - elé állni. Mivel azonban a zsűri jószívűségének köszönhetően nem ötven, hanem hatvan produkció maradt versenyben, a zsűri úgy döntött, aki nem teljesít ezer százalékon a felkészülés során, azonnal kirúgják a táborból és nem folytathatja a versenyt.

  • 15 milliárdot keresett idén a Rolling Stones

    15,6 milliárd forinttal a világ legjobban keresõ zenekara idén a Rolling Stones (gördülõ kövek) - a Forbes magazin adatai szerint ugyanis a veterán rokkerek ennyit kerestek egy év alatt. A nõk közül Madonna vitte a pálmát, csaknem 13 milliárd forinttal. Az összeg a koncertekre és turnékra vonatkozik, de nem mutatja, hogy mennyit szedtek össze emellett jogdíjakból, lemezeladásokból, csupán a turnékból befolyt keresetet. A zenei szakemberek szerint egyszerûen nincs utánpótlás, hiszen a legjobban keresõ popzenészek listáján olyan nevek szerepelnek, mint Elton John vagy Bon Jovi és csapata.