A mûsorban Gyuriék tisztelettel adóztak a nagy elõdöknek: Muddy Watersnek, Robert Johnsonnak, Chuck Berrynek, James Brownnak, Jimi Hendrixnek és persze a Stonesnak.
Peter Green trióban eljátszott Oh, Well-je alatt az ember képzeletben újra ott szorongott a Józsefvárosi Klub iskolai dobogókból kialakított kopott színpada elõtt, míg a Nézz rám! hullámzó reggae-je az édes illatú füstbe burkolózott Tilos az Á-s idõket idézte.
A zenekar jótanácsa a fiatalabb nemzedék számára pedig minden korban örök érvényû: Lóval ne szeretkezz!
A banda 25 év alatt mit sem vesztett lendületébõl, gazdagon hangszerelt számaik ma is frissen szólnak. A fiatalabb társak remekül beilleszkedtek a zenekarba, Pribil Gyuri kiváló kísérõ gitárosra talált Jókay Árpi személyében, Nagy „Liszt” Zsolt billentyûs játéka pedig egyszerûen lenyûgözõ. Madácsy Tamás briliáns basszusgitáros és Gáspár Gergõ kitûnõ dobos, ugyanakkor Gilián Gábor karizmatikus személye nagyon hiányzik.
Annak ellenére, hogy az S-Modellnek soha egyetlen száma sem tévedt az éterbe és az írott média sem halmozta el õket kegyeivel a közönség az összes dalt végig énekelte, végig táncolta. Kõszegi Zsolti búcsúzóul elmondott szavai pedig minden S-Modell hívõt megnyugtathatnak: „S-Modell volt. Van. És lesz!”