A keddi 16 elődöntősből a tíz továbbjutó úgy alakult ki, hogy egyrészt az érintett országok, valamint a kiemeltként eleve döntősök közül Franciaország, Spanyolország és Dánia részéről pontozott egy ötfős szakmai zsűri (ez még hétfőn este megtörtént), másrészt az utolsó dal elhangzása után negyedórán keresztül a tévénézők szavazhattak sms-eket küldve. A kettő kombinációja adta ki a tíz továbbjutót; az egyes országok szavazói nem voksolhatnak saját fellépőjükre.
2014.05.07:
A fogadóirodák egészen tegnapig a hetedik helyen hozták. Az Eurovíziós Dalfesztiválra érkező újságírók, tévések, rádiósok, valamint a hivatalos delegációk és a regisztrált rajongói csapatok szavazatai alapján tegnap a magyar dal vitte el a pálmát. András igazán szerencsés helyzetben van, mivel dala műsorszerkesztési szempontból a legfontosabb helyett kapta. A Running zárja ugyanis majd a műsort, szinte erre a dalra fut ki az egész televíziós produkció. Ráadásul a szakemberek szerint az utolsó dalnak a legjobbak az esélyei a nézői szavazatokra.
András menedzserei ̶ Tabár Zoltán és Halász Mariann ̶ bizakodóak, a döntőbe várják Kállay dalát. Az érdeklődés óriási, már a szállodában, később a fellépés helyszínén is folyamatosan ostromolják Mudri-Molnár Simon sajtófőnököt az interjúkérésekkel. András egyébként irigylésre méltó nyugalommal és profizmussal válaszol a kérdésekre és szinte minden alkalommal elsüt egy-egy poént.

Bejutott Kállay-Saunders András és a Running című dal az 59. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába kedden este Koppenhágában. A Magyarországot képviselő énekes a verseny első elődöntőjében a 16 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben, így lett a 26-os döntő résztvevője.Az utolsóként színpadra lépett Kállay-Saunders András magával ragadó, a B&W Hallerne tízezres közönségét is meghódító produkciót nyújtott.