Kevés dologgal tud jobban feldobni egy bulit egy zenekar annál, mint hogy üvölt róluk, hogy élvezik, amit csinálnak. Márpedig Manu Chao és kísérőzenekara szemmel láthatóan annyira jól érezte magát a szombati koncerten, hogy csak nagy nehezen hagyták abba a zenélést fél 11 körül. Mondjuk könnyű dolguk volt: teltház, rendkívül lelkes közönség - aki táncra, tapsra és énekelgetésre kapható - várta őket. Az ő tarsolyukban pedig csupa szomorú témát könnyedén feldolgozó, közös himbálózásra (lötyögésre), majd ugrálásra bíró dal volt. Kicsit olyan volt, mint egy koncertté duzzasztott tábortűzi énekelgetés vége, mikor a megfelelő hangulatba kerülő zenésznek újabb és újabb nóták jutnak az eszébe a saját és hallgatói legnagyobb örömére.
Fergeteges koncertet adott Budapesten Manu Chao
Kevés dologgal tud jobban feldobni egy bulit egy zenekar annál, mint hogy üvölt róluk, hogy élvezik, amit csinálnak. Márpedig Manu Chao és kísérőzenekara szemmel láthatóan annyira jól érezte magát a szombati koncerten, hogy csak nagy nehezen hagyták abba a zenélést fél 11 körül. Mondjuk könnyű dolguk volt: teltház, rendkívül lelkes közönség - aki táncra, tapsra és énekelgetésre kapható - várta őket. Az ő tarsolyukban pedig csupa szomorú témát könnyedén feldolgozó, közös himbálózásra (lötyögésre), majd ugrálásra bíró dal volt.
A dalok néha egymásba fordultak, összekötötte őket a sok mókás hangeffekt, néha az énekes is visszahozott egy-egy sort teljesen váratlanul. Az elején még felfedezni véltem valamiféle koncepciót a számok sorrendjében is, aztán a szokatlanul hosszúra nyúlt ráadásban már elvesztettem a fonalat.
Kicsit olyan volt, mint egy koncertté duzzasztott tábortűzi énekelgetés vége, mikor a megfelelő hangulatba kerülő zenésznek újabb és újabb nóták jutnak az eszébe a saját és hallgatói legnagyobb örömére.Manu Chao számai zeneileg nem túl bonyolultak, nagyjából egy kaptafára húzható az összes dal: némi laza latinos ska 2-3 akkordra, amit néha felturbóznak kirobbanó punkenergiával. Erre a sémára énekel a frontember úgy, hogy miközben a vigyort nem lehet letörölni az arcunkról, mégis valami mély szomorúságot is érzünk, amolyan „gombóc a torkunkban”- formában. A szövegek is egydimenziósak, leegyszerűsítve közvetítik az „utáljuk Amerikát, a hatalmat, a politikusokat, a globalizációt”, és az „éljünk szabadabban, szívjunk füvet, ne hagyjuk magára a szegényeket, elnyomottakat” – témaköröket. Esetleg megengednek maguknak egy himnuszt a Szent Maradonának. De mindez senkit nem zavar, sőt ez az egyszerűség Manu Chao-nál kifejezetten erény.
Kicsit olyan volt, mint egy koncertté duzzasztott tábortűzi énekelgetés vége, mikor a megfelelő hangulatba kerülő zenésznek újabb és újabb nóták jutnak az eszébe a saját és hallgatói legnagyobb örömére.