rss
adó 1 százalék, adóbevallás adószám, 1ado, alapítvány, egyesület, adó1százalék
  • A Subscribe lép fel a Linkin Park előtt

  • A Subscribe lép fel a Linkin Park előttRekordszámú vendéget várnak a 25. Telekom VOLT Fesztivál nyitónapjára Sopronba, ahol először lép fel hazai színpadon az amerikai szupercsapat, a Linkin Park. Az ünnepi koncert apropóján idén egyetlen alkalommal újra színpadra áll a Subscribe, az éjszakai headliner szerepét pedig a Brains tölti majd be. Ünnepi programok egész sorával készülnek a 25. Telekom VOLT Fesztivál szervezői. Magyarországon először lép fel a világ legnagyobb stadionjait és fesztiváljait sok év óta rendszeresen megtöltő Linkin Park.

    Az amerikai szupercsapat és a jubileumi VOLT Fesztivál iránt rekordszintű az érdeklődés.

    A Linkin Park előzenekaraként a hazai rajongók nagy örömére újra színpadra lép a 2015-ös nyarat búcsúzással záró rockbanda, a Subscribe. „Azt a megtisztelő felkérést kaptuk a VOLT szervezőitől, hogy játsszunk a műfaj-ikon Linkin Park előtt, amire természetesen nem tudtunk nemet mondani” – mesélik a fiúk, akiknek bár vannak további terveik, idén csak erre az egy koncertre, kizárólag a Telekom VOLT Fesztiválra koncentrálnak.

    A VOLT nulladik napján egyszerre több színpadon is elindul a fesztivál. Rögtön a Linkin Park koncertje után Linkin Park afterparti indul, a nagyszínpad headlinereként pedig a Brains csap a húrok közé. Magyarország legsikeresebb elektronikus zenét játszó koncertzenekara törzsvendégnek számít a VOLTon. A csapat jelenleg legújabb albumán dolgozik, amelyről a VOLT közösége minden bizonnyal már kap némi ízelítőt.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • A Take That vitte a Brit Awards-ot

    A Grammy mellett minden évben kiemelt figyelmet élvez a szintén a napokban tartott Brit Awards is, melynek idén a Take That lett a nagy gyõztese, akik 18 év várakozás után végre hazavihették a Legjobb Brit Csapatnak járó díjat, de a fiatal tehetség, Jessie J sem távozott üres kézzel.

    A jelenleg "Price Tag" címû dalával a hazai rádiók körében is rendkívül népszerû énekesnõ a Kritikusok Díját, míg "Loud" lemezét decemberben Budapesten is bemutató Rihanna a Legjobb Nemzetközi Nõi Elõadónak járó elismerést tudhatja magáénak 2011-ben.

  • Elég volt - Tóth Gabi második nagylemeze (klippel!)

    Öt év várakozás után végre 2010-ben elkészült a felfokozott érdeklõdéssel várt második Tóth Gabi nagylemez!

    Az "Elég volt!" címû vadonatúj korongon többféle stílusú dal hallható: romantikus, lázadó, csajos és vagány. A CD-n megtalálhatóak olyan, már jól ismert slágerek is, mint a "Valami Amerika még" fõcímdala, melyet Gabi Csipával (Hooligans) együtt énekelt, de természetesen az Anti Fitness Tomival készült duett sem maradhatott ki a repertoárból ("Mi a szívemen, a számon").

  • Látogatórekorddal fejezõdött be a 33. EFOTT

    Abszolút Royal Flush” – nézõcsúcsot döntött az EFOTT
    Egy szabad fesztivál, amely közel 60 ezer embernek nyújtott felejthetetlen élményt

    Korda Gyuri Bácsi a pókerbõl vett jelzõvel illette a 2008-as EFOTT Fesztivált, mely szerinte „abszolút Royal Flush” lett. Másoknak a barátságot, a legnagyobb hallgatói bulit jelenti az EFOTT, amely a tavalyi év után 2008-ban is nézõcsúcsot döntött. A dunaújvárosi Szalki-sziget ideális, remek helyszínnek bizonyult.

  • LMFAO - shuffling-õrületet

    A shuffling-õrületet elindító Grammy-díjas duo, az LMFAO új, "Sorry For Party Rocking" albumána hallgató "Party Rock Anthem" címû dala számtalan ország után Magyarországon is meghódította a MAHASZ Editor's Choice és Rádiós Top 40 listáit, ezzel a 29. héten abszolút befotó lett. A számhoz készült videót eddig több mint 135 millióan(!) látták a csapat hivatalos YouTube csatornáján! A csapat készített egy oktatófilmet is, ahol a klipben látható táncmozdulatokat sajátíthatják el a rajongók, valamint többek közt magyar fiatalok is rögzítettek egy flashmob videót, melyen a "Party Rock Anthem" koreográfiáját táncolják egy nyaralás alkalmával.

  • U2 koncert Moszkvában - Forró hangulat hideg esõben

    A U2 ír rockegyüttes elsõ, moszkvai koncertjén Bono, az együttes énekese köszönetet mondott Dmitrij Medvegyev elnöknek azért, hogy elõzõ nap fogadta õt, és nagy lelkesedéssel szólt Mihail Gorbacsovról, az orosz fõvárosról, valamint az itt élõ emberekrõl, mûvészekrõl.

    Bono példaképének nevezte Gorbacsovot, a Szovjetunió elsõ és utolsó elnökét, elmondta, hogy már tíz éve ismeri, s kijelentette: Gorbacsov egy életen át a hazáját szolgálta, és soha nem kért érte semmit.

  • OutKast, Manic Street Preachers, The 1975 és új helyszínek a Sziget 2014-en

    OutKast, Manic Street Preachers, The 1975 és új helyszínek a Sziget 2014-enEgy héttel későbbre rakták a Szigetet 2014-ben a szervezők, hogy a nemzetközi sztárok könnyebben bele tudják illeszteni a naptárjukba – ennek eredménye már látszik is a sztárfelhozatalon. Lesz – sok más mellett - Queens of the Stone Age, The Prodigy, Macklemore & Ryan Lewis, Imagine Dragons, Bastille, Skrillex, Placebo, Lily Allen és The Kooks és a legfrissebb hírek szerint jön az Outkast, a Manic Street Preachers és az The 1975 is. Az End Show – amit idén Calvin Harris prezentál – mellett lesz Opening Show Deadmau5-szal valamint teljes értékű programnappá válik a “Nulladik Nap”.

  • Azért a víz az úr

    Fennállása legjobb programjával örvendeztette meg látogatóit a 15. Sziget. A jubileumi eseményre meghívót kapott 56 ország 250 külföldi elõadója, 500 magyar zenekar és számos további hazai kulturális produkció. Az esõ azonban hívatlan vendégként érkezett, így – bár sokan voltak a Szigeten – a tavalyi csúcsot a rossz idõ miatt, a kiváló program ellenére sem sikerült megdönteni. A hét nap alatt 371 ezer látogató volt kint a fesztiválon. „Ha anyagilag nem is, a programkínálat és a hangulat szempontjából mindenképpen a legsikeresebb fesztivált tudhatjuk magunk mögött” – mondta a szigetalapító Gerendai Károly.

  • 600 milliós macskabuli

    Hatszázmillió forintból, több száz ember három évig tartó munkájával készült el Nepp József és Ternovszky Béla halhatatlan klasszikusa, a Macskafogó második része. Negyvenhat kópia készül a Macskafogó folytatásából, hogy tegnap este óta minél több helyen vetíthessék egyszerre. Grabowski, Teufel, Safranek, vagy éppen Gatto történetének második része sem elsõsorban gyerekmese, ugyanolyan jó szórakozást nyújt a felnõtteknek is, különösen azok várják nagyon, akik gyakorlatilag az elsõ rész feledhetetlen poénjain nõttek fel.

  • Békebeli Magyar Föld

    Rátóti Zoltán színmûvész meghívására Ákos is fellépett a Nemzeti Színházban azon a jótékonysági esten, amelyet az õrségi Magyarföld falu fatemplomának felépítéséért rendeztek.

    A mûsorban világhírû operaénekesek, népzenészek, kitûnõ muzsikusok, népszerû színészek és táncosok fogtak össze a nemes célért.

    Ákos a Keresem az utam címû dal erre az estére készült átiratát adta elõ Czomba Imre zongorakíséretével, a végén dörgõ visszatapssal.

  • Viharsarki Dj-k országos sikere

    Sikeres remixeket készít és videoklip forgatásra készül a Csaba Rádió Party-mixere, az egyik legismertebb viharsarki dj, Dj Hlásznyik.

    Dj Hlásznyik több, mint 10 éve a Békés megyei rádiózás és a zenei élet egyik meghatározó alakja. 1996-ban a zenei szerkesztõként kezdte rádiós pályafutását, és azóta is aktívan rádiózik. Bõ hat és fél éve indult Party-mix nevezetû rádiós mixmûsora, mely azóta is forognak heti rendszerességgel a rádiós mixei több különbözõ frekvencián. 2008. február 22-e óta pedig a Fehérvár Rádió Party-mixere is.

  • Supergrass - Az utolsó dal

    A brit zenekar csütörtökön lejátszotta utolsó angliai koncertjét, majd pénteken Párizsban fennállása legutolsó fellépését is letudta. Az utolsó mûsorok karrierösszegzõ best of programok voltak.

    A Supergrass már hónapokkal ezelõtt bejelentette feloszlását, de mielõtt végleg befejezte volna mûködését, még egy turné keretében elbúcsúzott közönségétõl. Az utolsó brit fellépésre csütörtökön került sor a londoni Brixton Academyban, majd pénteken Párizsban megtörtént a hattyúdal is. Az együttes egy karrierösszegzõ szettel búcsúzott a közönségtõl.

  • Sean Penn újra rendez

    Az elsõsorban színészként – másodsorban pedig Madonna volt férjeként – ismert Sean Penn újra a kamerák mögé áll. Penn utoljára 2001-ben forgatta le Jack Nicholson fõszereplésével Az ígéret megszállottja címû filmjét, melyben egy Nicholson nyugdíjba vonult nyomozót alakított, akinek rögeszméjévé válik egy gyerekgyilkosság. Az Into the Wild ugyan megtörtént esetet dolgoz fel, de központi témája szintén a megszállottság. A film Christopher McCandless történetét dolgozza fel, aki, miután 1992-ben egy jó nevû egyetemen kitûnõ eredménnyel lediplomázott, minden ingóságát eladta, spórolt pénzét jótékonysági alapítványoknak adta, majd autóstoppal nekivágott Alaszkának.

  • Folytatódhatnak a Neverlani Jackó bulik

    Két dúsgazdag Jacko-rajongó bejelentette, hogy licitál Michael Jackson árverezés elõtti birtokára, hogy Jacko visszaköltözhessen a Neverlandra. Jacko Bahreinbe menekült adósságai miatt, kérdés, hogy vissza merne-e térni. Jackson a meseországábanEgy elhagyatott, düledezõ kísértetkastéllyá vált Michael Jackson híres birtoka, a Neverland. Ahogy a popsztár karrierje elkezdett hanyatlani, és pattantak ki a botrányai, Jacko álomkastélya és a vidámpark úgy kezdett lerohadni.

  • Belmondo: lemezmegjelenés, fesztiválok, tábor

    Július 22-tõl kapható a Belmondo zenekar második, „Hogy nézel rám?” címû lemeze. Az együttes ott volt és lesz minden nagy nyári fesztiválon, többek közt a EFOTT 2008, KOTTA Fesztivál, a Sziget, a Kasza Napok és a SZIN. Mi több, Czutor Zoliék Belmondo-táborba is lehetõség a rajongóknak, augusztus 26. és 30. között Zamárdiban.

    Július 22-tõl a boltok polcain lesz a Belmondo zenekar második, „Hogy nézel rám?” címû lemeze, ami az FF Film & Music gondozásában jelenik meg. (Itt már most megrendelhetõ: http://webshop.3fm.hu/termek/188).

  • Buli és a 700ezres pofon

    Ráfizetett legutóbbi pofonjára Damu Roland. A Jóban Rosszban sztárját hamarosan eltüntetik a képernyõrõl, amiért megütötte kolléganõjét egy buli után. A színész ezzel csaknem 700 ezer forintos havi apanázstól esik el. A botrányhõst a TV2 vezetõsége elé hivatták, ahol írásbeli figyelmeztetést kapott, de úgy tudni, büntetésének ezzel még nincs vége: év végéig kiírják a sorozatból. "A tequila és a sör, mégpedig nem kis mennyiségben, elvette az eszemet" - vallotta be Damu Roland. Józanul soha nem emeltem volna kezet a lányra.

  • MC párbaj a 2010-es VOLT fesztiválon

    Ha még valaki elég éber ahhoz, hogy MC-ket hasonlítgasson össze, akkor számára a VOLT utolsó napja volt a csúcspont, mert a magyar Akkezdet Phiait tehette egy mérlegre az ausztrál DubFx-szel.

    A júniusi Wan2-címlapot is magukénak tudó hiphop szabadverselõk, a Akkezdet Phiai hatkor léptek a Converse Aréna színpadára. A zenebuddhisták sokak szerint csak két rapper, de a VOLT Fesztiválon megbizonyosodhattunk róla, hogy valójában igazi huszonegyedik századi költõk.

  • Metzker Viki meghódítja a világot

    Világhírûvé teszi Magyarországot Metzker Viki. A nyuszilány öt ország címlapján pózol évakosztümben olykor egyedül, olykor pedig további playmate-ek társaságában.

    A fotósorozat még tavaly készült Vikirõl, amikor is elsõ alkalommal látogatta meg Hugh Hefnert.

    A képek pedig olyannyira jól sikerültek, hogy Hollandia, Ukrajna, Kolumbia, Mexikó és Spanyolország is lecsapott rájuk.

  • Ének nélküli teltházas Kowalsky-koncert

    Különös koncertet adott múlt héten a Kowalsky meg a Vega, a fõvárosi Morrison’s 2 Music Pubban. Kowalsky hangja elment, így szinte végig a közönség énekelt. Már aki befért, mivel a fellépés kezdetére már teljesen megtelt a szórakozóhely. Mi több, kint a sor a körútig állt. "Egyhamar nem felejtjük el ezt a fellépést, az biztos – mondta Kowalsky. – Óriási volt a közönség, hatalmas hangulatot teremtettek. Torokgyulladásom miatt szinte egyáltalán nem ment az éneklés, de az utolsó pillanatban már nem akartuk lemondani a bulit. Szinte végig a közönség énekelt helyettem.

  • 300 millió eladott lemez, 5 ezer koncert - Julio Iglesias 65 éves

    Lehetett volna futballista vagy éppen jogász. Egy súlyos autóbaleset azonban más utakra terelte: lábadozás közben a kezébe nyomtak egy gitárt, s ezzel megszületett Spanyolország világhírû zenei nagykövete, a hatvanötödik születésnapját szeptember 23-án ünneplõ Julio Iglesias.

    Alig húszévesen olyan komoly sérüléseket szenvedett egy autóbalesetben, hogy orvosai még felépülésében sem bíztak. Hosszú hónapokon át lábadozott, részleges bénulása nagyon megviselte.

  • Sziget 2009 összefoglaló - nyereséggel zárt a fesztivál!

    A fesztiválon idén - figyelembe véve a 2009. augusztus 10-én tartott Tankcsapda koncertet is - rekordszámú, 390 ezer látogató vett részt.

    A szponzorációs bevételek visszaesése ellenére az elsõ számítások szerint több mint 150 millió forintos nyereséggel zárt az augusztus 12. és 17. között megrendezett Sziget Fesztivál, ami mintegy 50 százalékos növekedést jelent 2008-hoz képest - közölte az econet.hu Nyrt. a Budapesti Értéktõzsde honlapján.

  • Az EFOTT Baján is csúcsot döntött!

    Az EFOTT népszerûsége töretlen, az utóbbi három évben Debrecenben, Dunaújvárosban és idén Baján is látogatottsági csúcsot döntött: 64 ezren szórakoztak a Petõfi-szigeten megrendezett hallgatói fesztiválon.

    Idén már a Bajai Halfõzõ Fesztivál idejére, a mínusz negyedik napon kinyitott az EFOTT kemping, így a fesztiválozók a gasztronómia évében megismerkedhettek a tradicionális bajai halászlével is.

  • Sikeres volt a PokerStars European Poker Tour hazai rendezvénye - Pókerbuli!

    Óriási volt a tét a pókercsatában!

    Sok sztár és közéleti szereplõ is megmérkõzött a pókercsatában!

    A napokban rendezték meg Budapesten a Sofitel Hotelben Európa legnagyobb versenysorozatának a PokerStars European Poker Tour-nak magyarországi állomását. A versenyre a nevezési díj 4350EUR volt, vagyis több, mint 1 millió forint. A nagy nevezési díj ellenére a versenyre 540-en neveztek, vagyis elérték a maximális létszámot.

  • Elsõ helyen az angol toplistákon az Il Divo "Promise" címû albuma

    London - A négy operaénekesbõl álló Il Divo együttes tagjai egészen az angol toplisták legfelsõ fokáig "énekelték fel" magukat legújabb, "Promise" címet viselõ nagylemezükkel.

    Simon Cowell zenei producer egy világkörüli tehetségkutatást követõen, 2004-ben hozta létre az együttest, melynek ez a harmadik olyan albuma, amely feljutott az angol toplisták elsõ helyéig. A lemezen megtalálható a Frankie Goes to Hollywood "Power of Love", és az ABBA "The Winner Takes It All" címû számainak egy-egy újabb feldolgozása is.

  • Megalakult a Magyar Könnyûzeneszerzõk és Szövegírók Egyesülete

    Budapest - Kedden tartotta alakuló ülését a SZERZÕK - Magyar Könnyûzeneszerzõk és Szövegírók Egyesülete. A szervezet célja a hazai könnyûzene képviselõinek érdekvédelme, és a magyar zene arányának növelése a hazai rádiókban - tájékoztatta az alakuló ülést követõen szerkesztõségünket az egyesület elnöke.

    A Belmondo együttesbõl is ismert Czutor Zoltán elmondta, a magyar könnyûzenészeknek eddig nem volt olyan érdekvédelmi szervezetük, amely kizárólag az õ érdekeik védelmével foglalkozott volna.

  • Bréking! P!nk jön a Szigetre

    Bréking! P!nk jön a SzigetreFriss hír érkezett a Sziget háza tájáról: Alecia Beth Moore is fellép kedvenc fesztiválunkon. Ha valakinek erről a névről nem ugrik be egyből a világ egyik legsikeresebb énekesnője, annak segítségül: ő nem más, mint P!nk, aki az idei Sziget Mínusz egyedik napjának lesz a szupersztárja. A háromszoros Grammy-díjas P!nk napjaink egyik legsikeresebb női előadója, 2000-ben megjelent debütáló albuma óta már több mint 60 millió eladott lemezzel büszkélkedhet. 2013-as The Truth About Love-ból világszerte több mint 7 millió példányt adott el.

  • Paris Hiltont az egyik buliról kitiltották, a másikba be sem engedték

    Paris Hiltont egyre kevesebb buliban látják szívesen. Az Oscar-partik közül az egyik legnevesebbre, a Vanity Fair magazinéra már idén sem engedték be, Elton John pedig most jelentette be, hogy jövõre már nem bulizhat vele az örökösnõ. Nem olyan rég még elképzelhetetlen volt egy igazán menõ buli Paris Hilton nélkül. Az örökösnõbõl azonban örökös botrányhõsnõ lett, és ráuntak azok a sztárok, akik mást is csinálnak azon kívül, hogy gazdagok.

  • Paris Hilton imád bulizni - legutóbb go-go táncosnak állt

    Míg egyes sztárok állandóan nyafognak amiatt, hogy nincs magánéletük, addig Paris-t egyáltalán nem zavarja, ha mindenhol fotósok hada veszi körül. Paris ahelyett, hogy néha háttérbe szorulna, állandóan a reflektorfényben pózol. Rendszeresen eljár bulizni, így tett a minap is, amikor ellátogatott egy las vegasi klubba. A szõke sztár ekkor sem ragaszkodott ahhoz, hogy a VIP szektorban mulasson, inkább felpattant a színpadra, hogy megmutassa tánctudását. És valóban, úgy pörgött a rúdon, mint egy hivatásos táncos.

  • Bombaerős nevekkel indít a Sound

    Bombaerős nevekkel indít a SoundTöbb mint egy tucat előadót hoztak nyilvánosságra a Balaton Sound szervezői, már az első szériában olyan neveket, mint Kygo, Hardwell, de elmaradt 2016-os fellépését pótolja Robin Schulz is. Az évről-évre komoly sztárparádét felvonultató vízparti buli jövőre újdonságok sorát is ígéri és a látványvilága is megújul, július 5-9 között Zamárdiban meg is láthatjuk. A most bejelentett nevekből is látszik, hogy a Sound jövőre is hozza a tőle megszokott sztárfelhozatalt, hisz’ már az első csoportban ott sorakoznak olyan nevek, mint például Kygo.

  • Seal Pécsen koncertezett

    Seal jött, látott és gyõzött!

    Ráadásul nem elõször: 2005-ben már fellépett a Papp László Budapest Sportarénában, és szinte napra pontosan két évre a Syma csarnokbeli, felejthetetlen fellépése után az idén Pécsen, az Expo Centerben varázsolta el a közönséget. Igen, elvarázsolta, és magával ragadta; a kétórás koncert szerelmes, lírai „hosszú elõjátékkal indult", hogy aztán Sealbõl és elemi erejû, elsöprõ hatású dalai hatására a rajongóiból is kitörjön a szenvedély.

  • Nincs több ingyen zene Kanye West oldalán

    Kanye West 2010. októberében 'Jó péntekek' (Good Fridays) címmel sorozatot indított, amelynek keretében a honlapján minden pénteken ingyen tett elérhetõvé egy-egy új dalt.

    Nemcsak saját, hanem más elõadók olyan felvételei is bekerültek a kínálatba, amelyek munkálataiban õ is részt vett.

    Eredetileg úgy volt, hogy az akció 2010 karácsonyáig tart, október közepén azonban hiába várták a rajongók a soros dalt, az nem jött. A rapper megsértõdött, s véget vetett a Jó péntekeknek.