Az idén 21 éves Anima Sound System 4 éve várt "Gravity And Grace" című lemeze végre megjelent digitálisan és CD-n. Négy év szünet után újra a stúdióba vonult az Anima Sound System, és az alapító és zenekarvezető Prieger Zsolt szerint az eddigi legmélyebb és legszemélyesebb albumot rakták össze. Az Anima eddig már rengeteg stílusban kipróbálta magát, olyan slágereket köszönhetünk nekik, mint a "'68", a "Csinálj gyermeket" vagy a "Tedd a napfényt be a számba". Dolgoztak már együtt az Asian Dub Foundationnel, a Transglobal Undergrounddal és a DePhazzel is.
Most viszont a magyar zenei színtér képviselőivel készítettek új felvételeket. Ilyen például a „Sweet Salvation” Halott Pénz közreműködésével, de a rapperen kívül például Beck Zoli a 30Y-ból, Pálinkás Tamás az Isten Háta Mögöttből vagy Hair a Strong Deformity-ből is előad duettet az Anima énekesnőjével, Prieger Fannival. Fanni egyébként 6 éve tölti be a frontember szerepét a zenekarban, de korábban, kislányként már a szintén nagy sikerű "Tekerd" című dalban is feltűnt.
A zenészek sorába a Carbonfools és a Belga alapítója, Tóth Szabolcs és ifj. Csoóri Sándor brácsás is beszállt. A most megjelenő "Gravity And Grace"-re ismét több dalt írtak együtt a Prieger-testvérek, megszokott módon Németh Gergellyel kiegészülve, ám erre utoljára az "Aquanistan" c. album felvételeikor került sor ilyen arányban. Sőt, ezen az anyagon mutatkozik be szerzőként a legfiatalabb családtag, Fanni is.
A borítót és az arculatot a fotós Éder Krisztián készítette. Az albumra a „Crossroads” című szám is felkerült, amely a Speak Easy Project által forgatott Menjek/Maradjak című dokumentumfilm zenéjeként debütált, és amihez Londonban forgattak videoklipet.