2024.03.29. - Auguszta

Megjelent a Coldplay - GHOST STORIES LIVE című albuma

Megjelent a Coldplay - GHOST STORIES LIVE című albuma
Megjelent a Coldplay - GHOST STORIES LIVE című albumaA "Ghost Stories Live 2014" a Grammy-jelölt Paul Dugdale rendezésében dokumentálja a zenekar egyedülálló fellépését, melyet csak néhány szerencsés rajongó láthatott idén márciusban, két hónappal a "Ghost Stories" című, mostanra hazánkban is platinastátuszt elért lemezük megjelenése előtt. A filmet egy kizárólag erre a célra épített amfiteátrumban rögzítették a Los Angeles-i Sony Studios-ban. A felvétel egy egyedülálló, innovatív produkció: az együttest 360 fokos, felsőnézeti ábrázolásban is láthatjuk, amely lélegzetelállító atmoszférát kölcsönöz a koncertnek.
A fellépés bizonyos részei először 2014 májusában voltak láthatóak. Most pedig a "Ghost Stories Live 2014" az első alkalom, hogy a show-t teljes egészében láthatjuk úgy, ahogy az ötlet eredetileg megfogant: a "Ghost Stories" képi manifesztációjaként.

A kiadványba a video tartalmakon kívül még egy exkluzív "Ghost Stories" élő album is bekerült, melynek hanganyagát a zenekar nagysikerű londoni, sydney-i, párizsi, kölni, New York-i és Los Angeles-i koncertjein vettek fel 2014 áprilisában és júliusában.

A csomag 8 további videoklippel teljes, melyek a "Ghost Stories" időszakából származnak, többek között az "All Your Friends"-hez és a "Ghost Story"-hoz készült kisfilm, továbbá a „Magic” klipjének kibővített, rendezői változata (Peter Fonda extra szereplésével).