2024.03.29. - Auguszta

Lotfi Begi: Remixek

Lotfi Begi: Remixek
Lotfi Begi: RemixekMegjelent a tehetséges hazai DJ, Lotfi Begi első önálló albuma. Begit a közönség eddig a Fonogram-díjas Compact Disco alapítójaként ismerhette, most viszont DJ pályafutása gyümölcseibe is belekóstolhat. A lemezen a legnagyobb magyar slágerek, köztük ByeAlex „Kedvesem”, Zséda „Dance”, Ákos „Előkelő idegen” vagy Rúzsa Magdi „Szerelem” című dala mellett az Euróvízó-nyertes anyazenekar „Sound of our Hearts”-ja is újragondolásra került. Egy régi klasszikusnak, a Skorpió „Dédapám”-jának is jutott hely a lemezen.
Az alternatív műfajok kedvelői pedig többek között a Carbonfools, a Magashegyi Underground és az Ivan & The Parazol feldolgozásaira bulizhatnak, ugyanis a lemez nem csak a rádiókban, de a klubokban is nagyszerűen megállja a helyét.

Az aktualitások mellett egy régi klasszikusnak, a Skorpió „Dédapám”-jának is jutott hely, ami a lemezlovas egyik gyermekkori kedvence, és remixe – csak úgy, mint a Karányi dalé – önszorgalomból készült. A kiadvány egyik érdekessége, hogy felvételei most először jelennek meg fizikai formátumban, így végre a közönség egy szélesebb köre számára is elérhetővé válnak.

Bemutatkozó albumával Beginek sikerült az, ami eddig keveseknek: egy olyan lemezt készített, amin a fiataloktól az idősekig, a popperektől a rockerekig mindenki megtalálhatja a maga műfajában egyedülálló, tartalmas kedvencét.

Tracklista:

Rúzsa Magdolna: Szerelem (Lotfi Begi Remix)
ByeAlex: Kedvesem (Lotfi Begi's Deep In The Forrest Mix)
Zséda: Dance (Lotfi Begi's Nu Disco Remix)
Karányi és Én: Hello (Lotfi Begi Remix)
Magashegyi Underground: Esőnap
Egy Másik Zenekar: Mással (Lotfi Begi Remix)
Irie Maffia: Fever In Her Eyes (Lotfi Begi and Dave Martin Remix)
Ákos: Előkelő Idegen (Midnight Run Remix)
The Carbonfools: Clublights (Midnight Run Remix)
Compact Disco: Sound Of Our Hearts (Midnight Run Remix)
Lotfi Begi feat. Skorpió: Dédapám (Midnight Run Remix)
Ivan And The Parazol:Take My Hand (Lotfi Begi Remix)