2024.12.21. - Tamás

Elhunyt az Illés zenekar egyik alapítója, Illés Károly

Hosszan tartó betegség után 69 éves korában szerdán elhunyt Illés Károly, az Illés együttes alapító tagja, a zenekarvezetõ Illés Lajos testvére. Temetésérõl késõbb intézkednek.
Az Illés zenekar családi zenekarként alakult 1957-ben, és akkori szokás szerint a család nevét vette fel. Zongorán Illés Lajos, szaxofonon Illés Károly játszott, Zsiga István gitározott. Illés Károly a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium zenekarának is tagja volt.

A korai Illés a korszak ismertebb külföldi számait játszotta: dixielandet, olasz slágereket, örökzöldeket, Shadows- és Hurricanes-dalokat. Klubokban, az Alkotmány utcai közgazdasági technikumban, középiskolai bulikban, egyetemi rendezvényeken léptek fel. Amikor a Budapesti Mûszaki Egyetem zenekara lettek, az Illés testvérekhez csatlakozott Nényei Tass (basszusgitár, hawaii gitár), Farkas Ádám és Halász Gyula (gitár), Rozinszky Csaba, majd Körmendy János (dob).

Repertoárjuk a Beatles és a Radio Luxembourg hatására bõvült 1962-63-ban, ekkor a Bercsényi klubban koncerteztek, emellett pedig a Petõfi Sándor utcai Építõk klubjában is rendszeresen telt ház elõtt léptek fel. Az 1963-as sportcsarnokbeli amatõr fesztiválon aranyérmet nyertek. Illés Károly a hatvanas évek közepéig volt tagja a zenekarnak.