A globális szupersztár, Ke$ha “WARRIOR” címû stúdióalbumának elsõ kislemezdala, a “Die Young” szeptember 25-én mutatkozott be a rádiókban, és a digitális zeneáruházaknál is ekkortól elérhetõ. A “WARRIOR” a Ke$ha által írt dalok mellett olyan nótákat vonultat fel, melyek a következõ producerek, együttmûködõk és zenészek nevéhez fûzõdnek: will.i.am, Max Martin, Benny Blanco, Cirkut, Bonnie McKee, Wayne Coyne, Iggy Pop, Patrick Carney, Ben Folds, Greg Kurstin, Kojak, Ammo és Billboard. Az albumból egy 12 dalt tartalmazó standard verzió, valamint egy 16-dalos deluxe változat készül. Ráadásként az albumnak egy exkluzív verziója is megjelenik, amely egy különleges 5-dalos akusztikus EP-t is tartalmaz.
Ke$ha így nyilatkozott a “WARRIOR”-ról: “Nagyon izgatott vagyok, hogy végre megoszthatom a Warriort a fantasztikus rajongóimmal. Már egy éve dolgozom ezen az új albumon, és közben a példaképeimmel mûködhettem együtt. Hosszú és intenzív folyamat áll mögöttem, így nem is lehetnék izgatottabb a megjelenés miatt. Remélem, hogy a Warriornak köszönhetõen a rajongóim egy még nyersebb és természetesebb oldalamat is megismerik majd.”
A globális szupersztár, Ke$ha szélsebesen hódította meg az egész világot, amióta debütáló albuma 2010-ben “Animal” címmel megjelent. Ebben az évben Ke$ha lett a Billboard Hot 100 legjobb elõadója, és “TiK ToK” címû debütáló kislemeze a Billboard Hot 100 listájának #1 slágere, valamint abban az évben a legtöbbet játszott dal, és a legnagyobb példányban értékesített digitális kislemez a világon. Ke$ha egymás után 6 Top10-es slágert készített, ezek között 3 #1 volt: “TiK ToK”, “Your Love Is My Drug” és “We R Who We R”. Debütáló albuma, az “Animal” több mint 2,5 millió példányban kelt el világszerte.
Ke$ha körbeturnézta a világot: több mint 200 élõ koncertet adott a “Animal”, valamint a kiegészítõ album, a “Cannibal” népszerûsítésére (köztük a több százezer ember elõtt adott budapesti Kapcsolat koncert 2011-ben, ahol azt is elárulta, hogy anyai nagyszülei magyarok voltak). 2010 novemberében hazavihette a legjobb új elõadónak járó MTV EMA díjat, és 2 American Music Awardra, 3 MTV VMA Awardra és 6 Billboard Awardra is jelölték. Tucatnyi televíziós mûsorban lépett már fel világszerte: MTV Europe Music Awards, Much Music Awards (Kanada), Echo Awards (Németország), X Factor (Ausztrália), American Music Awards, Billboard Awards, American Idol, Saturday Night Live és The Today Show Summer Concert Series. Facebookon több mint 21 millióan kedvelik, Twitteren több mint 3 millió követõre tett szert, miközben YouTube/VEVO videóinak megtekintése meghaladja a 300 milliós számot.
Összesen több mint 24,5 millió dalt és csengõhangot értékesített az Egyesült Államokban napjainkig, miközben ez a szám világszerte eléri a 27,5 milliót. Ke$ha egy valódi nemzetközi erõmû: az “Animal” arany, platina és multiplatina státuszt ért el 15 országban (az Amerikai Egyesült Államokban platina lett), és ez volt az a – nemzetközi énekesnõ által megjelentetett – debütáló album, mely a legnagyobb példányszámban fogyott az Egyesült Királyságban 2010-ben. Ke$ha nemzetközileg a Casio Baby G képviselõje, és a közelmúltban választották meg a Humane Society International elsõ nemzetközi nagykövetének is.