2024.10.14. - Helén

Sziget mínusz 1.: Csík megakoncert, legendás vendégekkel

Vadonatúj feldolgozásain alapuló Daloskönyvével lép fel a Csík zenekar a jubileumi Sziget mínusz 1-dik napján – augusztus 6-án – a Nagyszínpadon. A majd’ három órás megakoncerten a magyar beat- és rocktörténelem olyan legendáival közösen adják elõ feldolgozásaikat, mint Szörényi Levente, Bródy János, Presser Gábor, Földes László és Kovács Kati – de természetesen a Csík-koncertekrõl szinte „elmaradhatatlan” Kiss Tibor, Lovasi András és Ferenczi György is színpadra lép.
Eddigi fennállásának legnagyobb koncertjére készül a Csík zenekar: a jubileumi Sziget mínusz 1-dik napján vadonatúj feldolgozásokat tartalmazó Daloskönyvét mutatja be a nagyérdemûnek, legendás vendégeket hívva a fesztivál Nagyszínpadára. A Sziget világzenei programját immár egy évtizede szervezõ Marton László Távolodó és Lõkös Csaba álltak elõ a speciális koncert gondolatával, amely mind a zenekarnak, mind a Sziget szervezõiroda vezetõinek megnyerte a tetszését. Az ötlet lényege, hogy az eddigi nagy sikerû feldolgozások mellé készüljenek olyan új koprodukciók, amelyek élõben is bemutatkoznak a zenekar történetének eddigi legnagyobb szabású koncertjén. Kifejezetten ennek a felkérésnek az apropójából készülnek el azok az új számok, amelyek ennek a speciális koncertnek a gerincét adják majd.

Olyan dalokat dolgoznak fel, amelyek a magyar könnyûzene története és a zenekar magánmitológiája szempontjából egyaránt fontosak. A feldolgozások módja bátran mondható unikálisnak, hiszen úgy rugaszkodnak el az eredetiktõl, hogy közben magukba foglalják azoknak a meghatározó énekhangjait. És ettõl a „csavartól” – Szörényi Levente, Bródy János, Presser Gábor, Földes László, Kovács Kati, Kiss Tibor, Lovasi András és Ferenczi György közremûködésével – egy olyan forma teremtõdik, mely nemcsak a magyar könnyûzene mûfajai, de azok nemzedékei között is hidat teremt. Egy olyan örökzöld „kötelezõ olvasmány”, amilyen eddig még nem volt – de amilyennek a késõbbiekben még lennie kell, hiszen a zenekar szándéka szerint ezzel a „kiadással” egy több évesre tervezett sorozat veszi kezdetét.

Augusztus 6-án pedig, a jubileumi Sziget mínusz 1-dik napján, a fesztivál legnagyobb színpadán egy egyszeri és megismételhetetlen eseménynek lehetünk szem és fültanúi. A Csík zenekar élete eddigi legnagyobb szabású buliján, egy majd’ három órás monstre koncerten, a már ismert slágerek mellett bemutatkoznak a legújabb, kifejezetten erre az alkalomra készülõ feldolgozások, ráadásul az eredeti dalok elõadóinak közremûködésével.

Azért, hogy ez az ünnepi koncert mindenki számára elérhetõvé váljon, a Sziget szervezõi erre a napra egy kedvezményes, 6900 forintos jegyárat vezetnek be. Az „ottalvós” bérletet váltóknak pedig ez a koncert ajándék.