rss
  • A Tankcsapdával nyit az EFOTT 2014

  • A Tankcsapdával nyit az EFOTT 2014Pop, rock, hip-hop, elektro – a 2014-es EFOTT-on egyikben sem lesz hiány. Idén az aktuális hazai kedvencek mellett ráadásul a 90-es évek ikonikus pop bandáit is elhozza Miskolctapolcára a legnagyobb és legrégibb hallgatói fesztivál. A nyitónap nagy durranását pedig a 25 éves Tankcsapda egyedülálló showja garantálja. Júliusban harminc év után ismét Miskolctapolcán forgatja fel a várost a hazai zeneipar színe-java az EFOTT-on. A Cirkusz Kávéházban játékos keretek között derült ki, hogy a legnagyobb hallgatói bulit ezúttal az idén huszonöt éves Tankcsapda nyitja.

    „Nagyon örülünk annak, hogy az EFOTT 2014 nyitónapján ünnepelhetjük a zenekar huszonötödik születésnapját. Különleges este lesz ez nekünk, vendégzenekarokkal, nagyszabású, látványos bulival készülünk. Nem titok, hogy a nyáron összesen csak nyolc koncertet adunk és mindegyik program más és más lesz. Huszonöt év dalait tekintve jócskán van miből válogatni, a jó értelemben vett kötelező slágerek mellett helyet kapnak majd régen hallott dalok is. Érdemes tehát jegyet váltani és egy hatalmas zúzásra készülni Miskolcon. Mi már nagyon várjuk!” – mondta Lukács Laci.


    A Tankcsapda nyitónapi zúzása után a játékosság mellett a zenei sokszínűség kap főszerepet az idei EFOTT-on. Az Animal Cannibals például a Hip Hop Akadémia házigazdájaként áll színpadra. Természetesen Dévényi Tibi bácsi is ott lesz Miskolctapolcán, de a hazai kedvencek mellett Miskolctapolcára érkeznek a kilencvenes évek kultikus zenekarai is.

    „Az idei fesztiválprogramot is a zenei sokszínűség jegyében állítottuk össze. A legnépszerűbb rock, alternatív és hip-hop előadók mellett a kilencvenes évek legnagyobb euro-pop kedvenceit is elhozzuk, így garantált a fergeteges hangulat. Biztosan velünk bulizik majd Miskolctapolcán a Mr. President, Brooklyn Bounce, Haddaway és a Vengaboys” – árulta el Maszlavér Gábor fesztiváligazgató.

    A szervezők a Miskolci Egyetemmel karöltve egy tizenhat hektáros területen építik fel a fesztivált, ahol a Hooligans, a Road, a Hősök és a Mary Popkids is megtáncoltatja majd a közönséget.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Katy Perry ’California Gurls’ címû dala fogyott digitálisan a legtöbbet 2010-ben

    Az énekesnõ új slágere, a ‘Firework’ már 4 hete a Billboard lista élén szerepel.

    A Soundscan szerint Katy Perry és Snoop Dogg közös dala, a ’California Gurls’ az elmúlt nyár legnagyobb slágereként a legtöbbet letöltött dal lett 2010-ben. Amerikában 4.398.212, világszerte pedig 8 millió letöltéssel büszkélkedhet a szerzemény. Nemrégiben bejelentették az idei év Grammy-jelöltjeit, melyek között a ‘Teenage Dream’ az ‘Az év legjobb albuma’, a ’California Gurls’ pedig a ‘Legjobb vokál közremûködés pop kategóriában’ címért verseng.

  • Tízezren buliztak az öreg rockerekkel

    "Pont ekkora érdeklődésre számítottunk” - összegezte Szovják Bea, a Rockaréna című kétnapos rendezvény sajtófőnöke. Pénteken négyezren mentek el a Budapest Sportarénába, hogy megnézzék a Hobo Blues Band, az Edda, a Bikini és a Skorpió egy-egy órás produkcióját, tegnap pedig hatezren buliztak a Beatrice, a P. Mobil, a Karthago és a Korál koncertjén. Tehát napi átlagban ötezren voltak ott a 12 ezer férőhelyes csarnokban, de meglepően családias volt a hangulat, mert előrébb hozták a színpadot, és lezárták a felső karéjt.

  • EFOTT 2010: Pécs!

    A fesztivál történetében elõször már az adott évi rendezvény megnyitását megelõzõen nyilvános lett az 1976 óta megrendezett EFOTT következõ helyszíne: Pécs, 2010. július 13-18.

    A szervezõi feladatokat az EFOTT Menedzsment látja el, melynek munkáját az adott évi házigazda intézmény hallgatói segítik.

    Baja után jövõre az ország legtöbb hallgatójával rendelkezõ Pécsi egyetem lesz a házigazda.

  • The Chemical Brothers (UK) is fellépett a Sziget 2011-en

    Kevés olyan elektronikus zenében utazó páros van, akik között már lassan két évtizednyi közös munka után is olyan hatékonyan mûködik a kémia, ha az egész világot megmozgató slágerek elõállításáról van szó, mint Tom Rowlands és Ed Simons.

    1992-ben, a gitár alapú rockzenék egyeduralmát megelégelve Rowlands és Simons eredetileg Dust Brothers néven alapította minden idõk egyik legismertebb elektronikus zenei brandjét.

  • Átadták a 2014-es Fonogram díjait

    Átadták a 2014-es Fonogram díjaitA Poster Boy, a Biebers, a Vad Fruttik, a Zagar, a Sárik Péter Trió és a Kerekes Band is Fonogram-díjat kapott vasárnap az Akvárium Klubban rendezett gálaesten. Az év dala Deniz Egyetlen című száma lett, az életműdíjat Dés László kapta. A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MAHASZ) által rendezett díjátadón tizenhárom hazai és hat külföldi kategóriában adták át a szakmai zsűri által odaítélt Fonogram-díjakat. Az év hazai daláért folyó versenyben a közönség szavazatai döntöttek. Na nézzük, hogy mi lett a végeredmény!

  • Fergeteges koncertet adott Rihanna Budapesten

    Rihanna 2011 december 8-án megtöltötte az Arénát, igazolva, hogy nálunk is õ az utóbbi néhány év egyik legnagyobb sztárja. Az energikus felütés után jött az, amire az énekesnõ rengeteg dala és egész popszemélyisége épül: tehát nyilvánvalóan a szex. Késõbb azonban megérkezett a kétlövetû óriástank. Koncertkritika. Mondani sem kell, hogy garantált volt a teltház a Papp László Sportarénában. Már hetekkel korábban képtelenség volt jegyekhez jutni, csütörtök este pedig elképesztõ tömeg zsúfolódott össze a stadionban.

  • Sziget 2004 - 7 napig a sátorváros a nyerõ!

    A portál "Szigetelõ" kommandója szerencsésen landolt az elõre kijelölt helyen, és bele is vetette magát a munkába :) Elkezdõdött a 12. totális eszméletvesztés ... Így is jellemezhetjük röviden a Sziget 2004. fesztivál kezdetét. Az idõ a múlt heti özönvízbõl átváltott szikrázó napsütésbe, mindenki -különösen a sörsátrak üzemeltetõinek- nagy örömére. A vendégek ezrei gyülekeztek a "K" hídnál 3-án este 6-kor, hogy az elsõk között léphessenek a területre.

  • Mégsem Madonnától lopta Gaga az új dalt?

    A dél-koreai SNSD névre hallgató lánycsapat rajongói azt állítják, Lady Gaga egy az egyben lenyúlta a csapat „Be Happy” címû slágerét.

    Ahhoz képest, hogy Gaga saját bevallása szerint generációja legegyedibb elõadója, kicsit sok lesz ezekbõl a plágiumvádakból, nem? Az SNSD dala egyébként 2010 elején jelent meg a csapat „Oh!” címû albumán - ezt azért szögeznénk le a legelején, hogy a mutogatás elkerülése végett letisztázzuk, hogy kié volt elõbb.

  • Nagyot alkotott a Fedde Le Grand ismét - New Life! 2010 nyarának egyik nagy slágere - videóval!

    A dalt jegyzõ DJ-k egyike sem csúnya fiú, de van abban valami eszes, hogy a klipben válogatott dögös nõk fetrengenek a medence partján bikiniben, majd kisestélyit magukra kapva belibbennek egy klubba.

    Igazi dallamos sláger

    Ez persze csak a körítés, a hangsúly magán a dalon van. Ez a track volt a mérvadó a tavalyi Flamingo Nights partikon Ibizán a tavalyi évben. Egy kis fazonírozás remix formájában, és a dal 2010. nyarán is üt. Talán innen a név: „új élet”.

  • Eurovíziós Dalfesztivál 2012: A Compact Disco képviseli Magyarországot

    A magyar nemzeti döntõben, a közszolgálati televízióban élõben sugárzott A Dal címû showmûsorban a nyolc finalista mezõnyét a nézõk sms-szavazatai szûkítették négyre, majd közülük a zsûri választotta ki a Compact Disco elõadásában a Sound of Our Hearts címû dalt, amelynek szerzõi: Pál Gábor, Sándor Attila, Walkó Csaba és Lotfi Behnam.

    A legjobb négybe bejutott még Molnár Ferenc Carameltõl a Vertigo, Heincz Gábor "Bigától" a Learning To Let Go, valamint a Király testvérek Untried címû dala.

  • 500.000 eladott album 5 hónap alatt - a Hurts továbbra is a listák élén!

    A Wonderful Life 2010 legjátszottabb dala volt, a Stay pedig már Top3-ban van Németországban!

    Theo és Adam, a Huts két tagja pár órával ezelõtt jelentette be Facebook oldalán, hogy pontosan 5 hónappal "Happiness" címû albumuk megjelenése után az albumból értékesített összmennyiség elérte az 500.000 példányt. A fantasztikus eredmény egyrészt a banda lengyelországi sikereinek köszönhetõ, ahol 2 hete 3 teltházas koncertet is adtak, mely után az album ismét visszaugrott a Top10-be az eladási listán, másrészt Németországban is elképesztõ sikereket produkálnak hétrõl hétre.

  • Rúzsa Magdi a legjobb énekesnõ Európában

    Rúzsa Magdi (21) Európa legjobb nõi elõadója!

    Legalábbis az Eurovíziós Dalverseny rádiójának honlapján megrendezett szavazás alapján. Az újabb siker hírét Magdi kiadója, a CLS Records közölte. Június 1. és 7. között négy kategóriában lehetett szavazni a fesztivál összes fellépõjére és dalára, és a voksok alapján Magdi lett a legjobb nõi elõadó, az Aprócska blues angol nyelvû változata pedig a második legjobb dal - mondta lapunknak Bérczes Ádám, a kiadó ügyvezetõje.

  • Spice Girls: megtarjuk a koncertet

    A Spice Girlst cáfolta a hírt, miszerint elmarad a Buenos Aires-i koncert. Az információ egy hamis e-mailben terjedt. Az elmúlt napokban több külföldi honlap is megírta a hírt, egy e-mailre hivatkozva. Az elektronikus levél arról számolt be, hogy a túl nagy angliai érdeklõdés miatt a lányok Buenos Aires helyett inkább egy brit helyszínen lépnek fel, azonban a dél-amerikai rajongók részt vehetnek egy olyan játékban, amiben utazást nyerhetnek az angliai koncertre. "A Spice Girls szeretné tisztázni, hogy nem marad el a Buenos Aires-i koncert. Az errõl szóló e-mail hamisítvány, és semmi köze a lányokhoz." - áll a közleményben.

  • Rekordot döntött a Balaton Sound

    Hétfõ hajnalban ért véget az igencsak változékony idõjárás mellett zajló hatodik Heineken Balaton Sound, melyre a négy nap alatt összesen 108 ezren látogattak el. A szuperpanorámás balatoni strand a világsztárok és a közönség egybehangzó véleménye szerint is “világszínvonalú” fesztiválnak adott otthont. Szikrázó napsütés és szakadó esõ, teltházas koncertek és önfeledt strandolás egyaránt jellemezte az idei Heineken Balaton Soundot, ahol négy nap alatt 108 ezren vettek részt, ezzel a látogatószám 7500 fõvel írta felül a tavalyi csúcsot.

  • Látogatórekord született a 2011-es VOLT Fesztiválon

    A 19. VOLT Fesztivál beírta magát a fesztiválok nagykönyvébe: az Európai Unió Magyar Elnökségének záróbuliján 102 ezren vettek részt Sopronban, s a zárónapon harmincezren voltak, így az esti órákban már kikerült a bejáratra a “teltház” felirat. A fesztiválok nagykönyvébe ismét vastag betûvel írta be magát a VOLT, hiszen soha ennyien nem vettek részt korábban a négynapos rendezvényen. Az sem fordult még elõ, hogy a kiadható bérletek az elsõ este elfogytak volna, idén azonban a fesztivál elsõ napján már nem lehetett bérletet venni, s a záró estén pedig ki kellett tenni a “teltház” táblát, hiszen harmincezren buliztak a rendezvényen.

  • Jennifer Aniston: nem zavart, hogy pucér vagyok!

    Nem hiába cikkezett annyit a világsajtó Jennifer Aniston és Vince Vaughn románcáról: a Mr és Mrs Smith óta nem kapott film akkora ingyenreklámot, mint a Szakíts, ha bírsz. A sztárpár filmje, amelynek forgatásán egymásba szerettek, az elsõ héten Amerikában 39 millió dolláros bevételt hozott, és ezzel megdöntötte a rekordokat. Ugyan a kritikusok a próbavetítésen ízekre szedték a produkciót, a nézõknek nagyon tetszik a Szakíts, ha bírsz. Az Universal stúdió által gyártott romantikus vígjáték, amelynek középpontjában egy fiatal pár áll, akik miután összeköltöznek, megutálják egymást, a bemutató óta 39 millió dollár bevételt hozott a készítõknek, amely a nagy szám ellenére még aprópénz, hiszen a film 52 millió dollárból készült.

  • Eastwood Angelina Jolie-nak udvarol!

    Öreg veterán színész-rendező nem vén veterán-rendező, hiszen Clint Eastwood alig fejezett be két monstre háborús eposzt gyakorlatilag egyszerre, már megint nem fér a bőrébe. A lassan 77. évét betöltő hollywoodi legenda ugyanis mostanában Angelina Jolie-t környékezi: no nem bujkáló ösztönei által, hanem szigorúan szakmai céloktól vezérelve. Eastwood ugyanis azt szeretné, ha a szép és erélyes, ráadásul hangsúlyosan gyerekszerető színésznő játszaná el legújabb filmjének főszerepét.

  • Más néven folytatja a Republic

    A zenekar hivatalos Facebook oldalán jelentette be, megváltoztatja nevét, valamint cáfolták a hírt, miszerint megtalálták Cipõ utódját.

    "Jó reggelt Mindenkinek! Eddig a Zenekar próbált nem nyilatkozni a bulvár által folyamatosan napirenden tartott kérdésekkel kapcsolatban. Most a találgatás eljutott sajnos egy olyan szintre, amikor Nekünk is mondani kell valamit. Ezt a valamit, Mi szerettük volna a megfelelõ körülmények között és Cipõ temetésétõl idõben távol megtenni, betartva az írott es íratlan szabályokat.

  • Elstartolt az EFOTT

    Elstartolt az EFOTTMegkezdődött kedd délután Velencén a 40. Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT). Az 1976 nyarán 25 felsőoktatási intézménnyel megszervezett rendezvény – amelyen mintegy háromszáz fiatal szórakozott együtt – akkora fesztivállá nőtte ki magát, hogy korábban Velencén több mint 86 ezer, majd 88 ezer, később pedig 92 ezer fiatal részvételével rendezték meg. A fesztivál alkalom a találkozásra az ország különböző helyeiről érkező diákoknak. Az EFOTT nemcsak fesztivál, hanem komplex élmény, 24 órás programot kínál a résztvevőknek 22 hektáron.

  • Courtney Love lekéste a saját koncertjét

    A nemrégiben újjáalakuló Hole Londonban adott volna koncertet, de Courtney Love nem jelent meg a helyszínen. A zenekar visszatérõ koncertjét így jövõ héten tartják.

    Courtney Love több mint tíz év után nemrégiben felélesztett zenekara elsõ fellépését adta volna az újrakezdés óta, de a londoni koncertbõl semmi sem lett, az énekesnõ nem érkezett meg a camdeni Proud Galeriesben. Éjfél tájban a szervezõk bejelentették, hogy Love késik, majd hajnali egykor lefújták a koncertet, és elmondták: nagyszerû visszatérõ buli lett volna, a zenekar még két Joy Division-feldolgozást is eljátszott volna.

  • Botrány az Eurovíziós Dal- fesztiválon!

    Értetlenül állnak az Eurovíziós Dalfesztivál nemzeti döntõjének eredménye elõtt az induló zenészek. Felfoghatatlan számukra, hogyan nyerhetett egy fél éve még ismeretlen énekesnõ, Csézy (28) a többezres fanatikus rajongótáborral rendelkezõkkel szemben. Knapik Tamás állítja: megfenyegették. Hangosan felhördült az egész stúdió nézõközönsége, amikor péntek este második helyezettként Szekeres Adriennt (34) nevezte meg az Eurovíziós Dalfesztivál két mûsorvezetõje. A zsûri értékelésében élen járó énekesnõt a közönségszavazáson egy olyan elõadó gyõzte le, akirõl fél éve még senki nem tudott.

  • Depeche Mode-koncert: minden jegy elkelt

    Budapest - Három hónappal a rendezvény elõtt minden jegy elkelt a budapesti Depeche Mode-koncertre: június 23-án a Puskás Ferenc Stadionban telt ház elõtt lép fel a popzene egyik legsikeresebb csapata.

    A brit együttesnek több évtizede komoly rajongótábora van Magyarországon, eddig szinte az összes fellépésük teltház elõtt zajlott - tájékoztatta a szervezõ Live Nation Hungary Kft. hétfõn a bulizunk.com-ot.

  • Elton John Budapesten koncertezik

    Június 8-án a Papp László Budapest Sportaréna színpadán ad koncertet a világ legismertebb zenészeinek egyike, Elton John. Az extravagáns zenész nemcsak dalaival, hanem botrányos viselkedésével is az érdeklõdés középpontjába került. Az énekes-zongorista-zeneszerzõ budapesti koncertjére a legolcsóbb jegy 10.900 forintba kerül, a legdrágábbért pedig majdnem 30 ezer forintot kell leszurkolni. Rajongói viszont úgy vélik, érdemes ennyit kifizetni érte, hiszen Elton John a világ minden pontján telt ház elõtt lép fel.

  • Tarja Turunen

    A finn rock történet legfényesebb csillaga a szoprán Tarja Turunen, aki rövid idõn belül vált a zenei világ legismertebb finn arcává. Az énekesnõ Summer Storm címû turnéjának keretén belül Budapestre is ellátogat. 2009. június 20-án a Petõfi Csarnokban ad koncertet.

    Hat évesen kezdett zenével foglalkozni, de klasszikus énekkel csak 18 évesen került kapcsolatba a Sibelius Akadémián. Itt egy osztályba került Tuomas Holopainennel, aki felkérte Tarját hogy énekeljen a zenekarában.

  • Kellett egy hét: Sziget 2006

    A már megszokott, fergeteges hangulat, 76 hektáron, 66 programhelyszínen, 30.000 m2 sátorban és 3.500 m2 színpadon, 44 különbözõ országból érkezõ, összesen 250 külföldi és 500 hazai produkció: ez a 2006-os Sziget mérlege. A 14. Sziget zárónapján teltház volt, ezzel a heti összlétszám elérte a tavalyi 385 ezres rekordot. Az évek óta gazdaságilag is sikeres rendezvény idén 50 millió forint nyereséget hozott. Minden idõk legváltozatosabb nemzetközi programfelhozatalával dicsekedhetett az ide Sziget.

  • Elhunyt a Hobo Blues Band egyik alapító tagja

    Elhunyt a Hobo Blues Band egyik alapító tagja„Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Kőrös József „Buksi\" , a Hobo Blues Band alapító tagja ma hajnalban, 2013. szeptember 10-én tragikus hirtelenséggel elhunyt.\" - adta hírül Kőrös családjának bejelentését Földes László Hobó a saját weblapján. Kőrös 1978-ban alapította meg a zenekart, melynek énekese Földes László, Hobó lett - írja a Velvet. Előtte 1976-tól az Andromédában gitározott, majd az Ikarusban játszott. Egészen 1983-ig zenéltek együtt, Kőrös a Közép-európai Hobo Blues (1980) és az Oly sokáig voltunk lenn (1982) című első két lemezen gitározott.

  • Ellátogattunk az esküvő kiállításra (képes beszámoló)

    Az ország több pontján volt a hét végén esküvő kiállítás-és vásár. Mi a meghívások közül a szentesi programot választottuk, oda látogattunk el.

    2007 február 3-án és 4-én rendezték meg Szentesen a megyeháza termeiben az első esküvő- és baba-mama kiállítást és vásárt. Negyven cég, vállalkozó mutatta be termékeit szombaton és vasárnap délelőtt tíz óráról este hatig. A programban szerepelt divatbemutató, bármixer show, és egy valódi esküvő is.

  • A Sensation visszatér 2009-ben is - a jegyeket már érdemes elõre megvenni!

    A 2009. május 16-i budapesti Sensation rendezvényre a jegyértékesítés 2008. December 12-én kezdõdött meg!

    A 2008-as mindent elsöprõ elsõ kiadás után jövõ májusban a Sensation visszatér Magyarországra. 2009. május 16-án több mint 10.000 látogató lesz szem- és fültanúja a “Fehér Óceán” címû show-nak Budapesten a Budapest Sportarénában “A Fehér Óceán” elnevezésû show, melyet tavaly júliusban mutattak be Amsterdamban, egyszerûen csodálatos.

  • A Return visszatért

    "Úgy gondoltuk, mivel annyi fiúcsapat tûnik fel mostanában, fordítunk egy kicsit a trenden és kijövünk egy férficsapattal" - poénkodott szombaton este a Papp László Arénában Chick Corea a Return To Forever várva várt koncertje elõtt. A "trendnek" ellentmondtak azzal is, hogy 21 év után ismét összeállt jazz-rock legendára a fáradt nosztalgiának még az árnyéka sem vetült.

    Bár nem volt zsúfolt telt ház az Arénában - a jegyárak, különösen e mûfajhoz képest, meglehetõsen borsosak voltak - a többnyire érettebb korosztályt képviselõ közönség megkapta azt, amit várt negyedszázada.

  • Jeff Beck, a Metallica és Wanda Jackson a rock and roll idei halhatatlanjai

    Cleveland - Hat elõadóval és három kísérõzenésszel bõvül a rock and roll dicsõségcsarnoka: az intézmény internetes portálján olvasható közlemény szerint Jeff Beck angol rock- és bluesgitáros, Wanda Jackson amerikai rock and roll és rockabilly énekesnõ, a Metallica együttes, Bobby Womack amerikai soulénekes, a Run DMC rapegyüttes, valamint Little Anthony, az Imperials rhythm and blues és doo-wop énekegyüttes várja az április 4-i beavatást a rock and roll halhatatlanjainak clevelandi múzeumában.