A showműsor korábbi, szombati első középdöntőjéből Király Viktor, Bogi, a New Level Empire és a Depresszió került a fináléba. A Dal február 22-i döntőjének győztese képviseli Magyarországot az idei, 59. Eurovíziós Dalfesztiválon május 6. és 10. között a dán fővárosban, Koppenhágában.

A Dal zsűrijében Rúzsa Magdi és Kovács Kati énekesnő, Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese, valamint Csiszár Jenő rádiós műsorvezető értékelte az elhangzott dalokat. A verseny és a showműsor digitális kommentátora ByeAlex, aki a tavalyi malmői Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarország képviseletében 10. lett Kedvesem című dalával.
Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójába 435 dalt neveztek, közülük 30 jutott az elődöntőkbe és 18 a középdöntőkbe.

A vasárnapi második középdöntőből Kállay-Saunders András, a Fool Moon, Pál Dénes, valamint a Honeybeast jutott a fináléba. A zsűritől a vasárnapi adásban a maximális pontszámot, azaz 40-et Kállay-Saunders András előadásában a Running című dal kapta, amely egy komoly témáról, a gyerekek elleni erőszakról szól. Mögötte az öttagú a cappella csapat, a Fool Moon végzett 38 ponttal az It Can't Be Over című számmal. Ugyanennyit kapott Pál Dénes Brave New World-je is, a zsűri végül az előbbit, a közönség pedig az utóbbit juttatta a döntőbe.