rss
adó 1 százalék gyermekvédelem támogatása adóbevalláskor
  • Glastonbury-n haknizott a Rolling Stones

  • Glastonbury-n haknizott a Rolling StonesVéget ért Európa egyik legnívósabb fesztiválja, ahol többek között létezése során először lépett színpadra a Rolling Stones. A brit zenekar Michael Eavis főszervező szerint a Glastonbury 43 éves történetének a csúcsát jelenti, Mick Jaggerék pedig egy több mint kétórás koncerttel örvendeztették meg a közönséget. A rockzenekar mellett a másik nagy nevű fellépő a nemsokára új nagylemezt megjelentető Arctic Monkeys volt. Alex Turner és társai fellépését azonban kisebb felhördülés követte, miután sokan kiakadtak a frontember akcentusán.

    A nézők szerint Turner teljesen elfelejtette a sheffieldi kiejtést és a rengeteg Amerikában töltött idő (kösz, Josh Homme!) miatt olyan akcentussal énekelt, mintha az '50-es évek Egyesült Államokjából jött volna. Mondjuk ez Turner mostani fizimiskája alapján nem is annyira meglepő. A fesztivál legnagyobb megrökönyödését mégsem ez okozta, hanem a poszt tetején szereplő fotó, ahol egy babakocsis kisgyereket szörföztetett meg a közönség Michael Eavis karaokeelőadása közben, mivel az édesapja épp a szép a színpadon zenélt a főszervező mögött. A babának semmi baja nem esett, de közönség soraiban többen is felháborodtak a felelőtlen cselekmény miatt, bár sokan azzal viccelődtek, hogy a kisgyerek tökéletesen illik a fesztiválozókhoz: ő sem tud szilárd ételt fogyasztani és egy értelmes mondatot nem képes összerakni. A hajtás után megmutatjuk a Rolling Stones teljes fellépését illetve részleteket az albán Elvisnek öltözött Alex Turner és az Arctic Monkeys koncertjéről.


    Tudtad?!
    A könnyűzenei fesztiválok egyik legrangosabbikát egy kis, angliai Somerset megyében található városban Glastonbury-ben rendezik, s amely 2013-ban június végén vette kezdetét. Minden előadó karrierjében csúcs állomás, ha Glastonbury-ben fellép. Eddig négy előadó lépett fel három-három alkalommal, a The Cure, a Coldplay, Van Morrison és Elvis Costello. Legendássá vált a piramisnak nevezett nagy színpad, amely 90 ezer nézőt tud „befogadni”. A fellépők szerint Glastonbury-nek semmi máshoz nem hasonlítható hangulata van.

    1970-ben rendezték először. Akkor ingyenes volt a belépés, és minden látogató kapott egy fél liter tejet (!) ingyen érkezéskor. Akkor mintegy 1500 néző élvezte a T-Rex játékát. A következő évben már 12 ezer ember volt kíváncsi a fesztiválra. Viszont hat évig nem rendezték meg. Ugyanígy kimaradt 2012-ben is, akkor a londoni nyári olimpia miatt.

    1979-től nőtte ki magát háromnapos rendezvénnyé egyre több látogatóval, akik száma 1998-ban haladta meg a 100.000-t. A 80-as, 90-es évek során nőtt a látogatók száma, de a jegyáraké és a kerítés magassága is.

    Glastonbury fesztivált ma a világ legnagyobb szabadtéri fesztiváljai között tartják számon. Idén 135 ezer jegyet adtak el kevesebb, mint két óra alatt.
    8,5 négyzetmérföldes területen, 57 színpaddal, 755 vendéglátó ipari pulttal, 5487 nyilvános WC-vel készültek a rendezők.

    A színpadok hat műfajban öt napon át kínálják a zenei csemegéket: rap, world, jazz, reggae, soul, folk, dance és pop.

    Több mint kétezer fellépővel számolnak, köztük az Arctic Monkeys, Rita Ora, a Rolling Stones, Elvis Costello, Mumford & Sons, Nick Cave & the Band, Kenny Rogers, The Lumineers, Bastille, Hurts, Tom Tom Club, Sérgio Mendes – és még sokan mások.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Gesztivál a Sziget 2011 mínusz 1. napján - videóval

    A Sziget 2011. fesztiválra a mínusz 2. napon érkeztünk. Lesátoroztunk, bejártuk a terepet, kerestük az elõzõ évekhez képest történt változásokat, csodáltuk a jobbnál jobb installációkat. Na-de gyorsan eltelt a mínusz kettedik nap, az intro bulik utáni rövidke alvást követõen a mínusz egyedik nap következett. És lám eljött a Gesztivál koncert kezdete. Geszti Péter és zenészbarátai a múltba kalauzoltak minket, és eleveníették fel a Rapülõk, valamint a Jazz+Az legsikeresebb slágereit egy két és fél órás monstrekoncert keretében. Ja-meg Gringo Sztár is volt dögivel.

  • Rúzsa Magdit lopással vádolják

    Rúzsa Magdi dalát választották a legjobbnak az Eurovíziós Dalfesztiválon a szakemberek. A vajdasági lány nagyon boldog, és a 9. hellyel is elégedett. Minden bizonnyal nem érti, hogy a szakmai díj elnyerése után miért mondja azt a BBC riportere, hogy az Aprócska blues csak egy unalmas koppintás. – Nagyon elégedett vagyok a kilencedik hellyel, de hogy megkaptam a szakmai díjat, az nekem többet jelent bármi másnál – mutatta büszkén trófeáját Rúzsa Magdi, amikor tegnap este megérkezett a Ferihegyi repülôtérre.

  • Október 1. a Zene Világnapja

    Október 1. a Zene VilágnapjaKi is tudja valójában, hogy mi is a zene?! Előadjuk, hallgatjuk, komponáljuk, mixeljük, ráéneklünk... a zene egy csoda! Johann Wolfgang Von Goethe mondotta egykoron, hogy \"Ha fiatalok akarunk maradni, mindennap olvassunk egy el egy verset, hallgassunk egy kis zenét, nézzünk meg egy szép festményt, és amennyiben lehetséges, tegyünk valami jót. Az ember legfőbb érdeme éppen az, hogy amennyiben teheti, felülkerekedik a külső körülményeken, és minél kisebb befolyást enged azoknak.\" És milyen igaza van... na a zene ehhez is jó segítség!

  • Távozik a bandából Adam Gontier

    Adam Gontier, aki már korábban bejelentette, hogy távozik a zenekarból, melynek társalapítója volt 20 évvel ezelõtt. A Shinedown énekesét, Brent Smith-t kérdezte, hogy milyen gondolatai támadtak a turnéval kapcsolatban Gontier távozása után: "A legjobbat kívánom Adamnek, amit csak tudok, mindenben. Ez az, amit tennie kellett a saját pályáján és a saját életében egyaránt" - mondta. "Most, azt gondolom, a Three Days Grace egy igazán belevaló zenekar ahhoz, hogy ne csak mondják, hanem valóban folytassák is a turnét, de azt nem fogják hagyni, hogy ez negatívan befolyásoljon bármit is."

  • Rekordot döntött Ed Sheeran

    Rekordot döntött Ed SheeranA 26 éves népszerű zenész a The Weeknd korábbi csúcsát szárnyalta túl, az együttes Starboy című zenei albuma tavaly novemberben 29 milliós hallgatottságot ért el. Sheeran pénteken megjelent új lemezének egyik száma, a Shape of You is beállított egy csúcsot: több mint tízmilliós rekordjával az egy nap alatt legtöbbször meghallgatott szám lett a Spotify online zeneszolgáltatón. Az énekes korábban elmondta, hogy eredetileg novemberre tervezte új albuma kiadását, de inkább elhalasztotta, hogy az elnökválasztás ne vonja el róla a figyelmet.

  • A U2 felemás albummal rukkolt elõ

    A hagyományosabb, gyökerekhez megtérõ elõzõ két album után most ismét kissé kísérletezõbb, kiszámíthatatlanabb lemezt jelentetett meg a U2, erre utalt az is, hogy Rick Rubinnal kezdték meg a lemezfelvételeket– igaz, aztán gyorsan visszatértek Brian Eno, Daniel Lanois és Steve Lillywhite jól bevált triójához.

    Az Eno-Lanois páros a dalszerzésbe is belefolyt, és Bonóékat újra a klasszikus U2-hangzástól való bátrabb elrugaszkodás felé lökdöste.

  • Rippelék jet-skin

    Elállt a közönség lélegzete tegnap a tatai Öreg-tónál, ahol a négynapos jet-ski-világbajnokság keretében sztárjaink is vízimotorra pattantak. Igaz, nem emiatt fagyott meg mindenkinek a vér az ereiben, hanem azért, amit a Rippel fivérek mûveltek. A Moulen Rouge állandó sztárjai ugyanis egyszer csak gondoltak egyet, és a vízen ringatozó jet-skin Ferenc felállt testvére, Viktor vállára, majd onnan szabályos fejessel a vízbe pottyant. Miközben a parton a legtöbben a kezüket tördelték, addig õk hatalmas mosollyal az arcukon élvezték az extrém helyzetet. - Nagyon jól sikerült a rögtönzött bemutatónk. Ezentúl lehet, hogy kibõvítjük a repertoárunkat - szárítkozott Viktor már a parton, elárulva: éppen ötödik rekordjukra készülnek.

  • Amy Winehouse-ra emlékeznek Londonban

    Amy Winehouse-ra emlékeznek LondonbanKiállítással és jótékonysági rendezvényekkel idézik fel Amy Winehouse emlékét a londoni városrészben, Camdenben, ahol az énekesnő élt, abból az alkalomból, hogy szeptemberben ünnepelte volna 30. születésnapját. A Grammy-díjas brit énekesnő két éve hunyt el alkoholmérgezés következtében. A kocsmák és klubok szeptemberben egy sor jótékony célú rendezvénnyel emlékeznek meg róla, a programok bevételeivel pedig a néhai sztár családja által létrehozott Amy Winehouse Alapítványt támogatják.

  • 15 milliárdot keresett idén a Rolling Stones

    15,6 milliárd forinttal a világ legjobban keresõ zenekara idén a Rolling Stones (gördülõ kövek) - a Forbes magazin adatai szerint ugyanis a veterán rokkerek ennyit kerestek egy év alatt. A nõk közül Madonna vitte a pálmát, csaknem 13 milliárd forinttal. Az összeg a koncertekre és turnékra vonatkozik, de nem mutatja, hogy mennyit szedtek össze emellett jogdíjakból, lemezeladásokból, csupán a turnékból befolyt keresetet. A zenei szakemberek szerint egyszerûen nincs utánpótlás, hiszen a legjobban keresõ popzenészek listáján olyan nevek szerepelnek, mint Elton John vagy Bon Jovi és csapata.

  • Inna - Hot - az album!

    Amire már mindenki nagyon várt, amióta meghallotta a Hot vagy az Amazing címû számot, Inna debütáló nagylemeze mostantól kapható Magyarországon! A Hot névre keresztelt album hazájában, Romániában hihetetlen sikeres.

    A Romanian Music Awards díjátadón csont nélkül nyerte a kategóriáját (négy másik elismerés mellett). Az albumon természetesen megtalálható a kezdeti lendület (Hot, Love), az eggyel tudatosabb Inna (Amazing), a Bob Taylorrrel készített track, a Déja Vu, és a legújabb siker, a Play & Win producerduóval felvett elektropop, a 10 Minutes is.

  • Meztelen megatáncos

    Karsai Zitáról (27), a Megatánc egyik döntõsérõl meztelenfotók jelentek meg az interneten.

    Már nem ez az elsõ alkalom, hogy a hirtelen ismertté vált hölgyekrõl pucérképek kerülnek elõ. Az esetek többségében mind az érintett csatorna, mind a fotón szereplõ személy elzárkózik a témától vagy letagadja a meztelen igazságot. - Négy éve, egy orosz fotós készítette a felvételeket, de nem tudom, hol jelentek meg - árulta el Zita. - Akkor nagy szükségem volt a pénzre, mert éppen elromlott az autóm, és meg kellett csináltatni.

  • Honorebel feat Sean Kingston ant Trina - My Girl - egy újabb 2010-es sláger (klippel!)

    A 2010-es nyár elmúltával az európai ember sóhajtozva nézi a karibi énekeseket, akik, történjék bármi, széles mosollyal az arcukon a napsütésben nagy eséllyel egy lányról énekelnek. Honorebel új dala, a My Girl is valami ilyesmi.

    A hangzása csalhatatlan közép-amerikai, megspékelve Sean Kingston popularitásával, hogy ne csak élvezhetõ, de eladható is legyen. Trina pedig rappel még egy kicsit, hogy legyen benne nõ is, meg másik mûfaj is. Mindenki boldog lehet.

  • Madonna és Celine Dion 2008 koncertkirálynõi

    Los Angeles - Madonna és Céline Dion voltak 2008 koncertkirálynõi: mindkét popdíva fellépéseire több mint 200 millió dollár értékben váltottak jegyet rajongóik, pedig idén a globális pénzügyi válság miatt a közönség létszáma is megcsappant.

    Az énekesnõk egyúttal az idei észak-amerikai turnék bevételi toplistájának elsõ két helyét is megszerezték, a becslések szerint az év összes koncertjegyének 40 százalékát az õ nevükkel adták el - számolt be róla keddi összegzésében a Pollstar címû kereskedelmi kiadvány.

  • Dr. Alban biztonságos szexért kampányolt Pesten

    Kisebb klubokban szerepel már csak Dr. Alban (50), aki Budapesten is az egyik szabadtéri szórakozóhelyen lépett színpadra. Az It’s my Life címû nagy sikerû dal elõadója a 90-es években a slágerlisták élén állt, munkássága 33 éve alatt 11 millió lemezt adott el. Az elmúlt hét évben azonban már nem adott ki új lemezt. - A 90-es évek szárnyalása után, az internet térhódításával és ezáltal a letöltési lehetõségekkel a lemezipar is átalakult, csökkentek a lemezeladások. Az pedig egyáltalán nem zavar, hogy nem vagyok már a slágerlisták élén. Már 50 éves vagyok, lelassultam - mesélte a zenész.

  • American Music Awards - Rihanna és Chris Brown kapta az elsõ két díjat

    Los Angeles - Chris Brown lett az év elõadója az American Music Awards sorrendben 36. alkalommal megrendezett díjkiosztóján. Õ díjakat közép-európai idõ szerint hétfõre virradóra adták át Los Angelesben, a Nokia Theatre-ban.

    A 19 esztendõs Chris Brownnak további két trófea jutott: õ lett az év férfi popénekese, s elnyerte a legjobb énekesnek járó elismerést a rhythm and blues kategóriában is. Máris bejelentette: szeretne duettet énekelni Madonnával az új lemezén.

  • Eurovízió 2013: ByeAlex menetel Malmõbe!

    Nem kis meglepetés született A Dal döntõjében: ByeAlex képviseli hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon. ByeAlex és a Kedvesem címû dal képviseli Magyarországot az 58. Eurovíziós Dalfesztiválon május 14. és 18. között Malmõben.

    A Dal címû magyar válogatóverseny szombati döntõjében, az M1-en és a Duna World csatornán élõben sugárzott showmûsorban a nyolc finalista mezõnyét az öttagú zsûri szûkítette négyre, közülük a tévénézõktõl ByeAlex (Márta Alex) és a Kedvesem kapta a legtöbb sms-szavazatot.

  • 2010-ben Japánban megjelent Szõke Nikoletta új CD-je

    Megjelent Japánban Szõke Nikoletta új, My Song címû CD-je

    A dzsesszénekesnõ és kvartettje a tokiói Cotton Clubban vendégszerepelt. Tokió legpatinásabb klubja a New York-i Cotton Club mintájára készült, 2009-ben fellépett itt mások mellett Dee Dee Bridgewater, a Duke Ellington Orchestra, a Joe Sample Trio, Bill Frisell Trio, Roberta Gambarini és The Yellowjackets feat. Mike Stern, Roy Hargrove Quintet - mondta el az énekesnõ az MTI-nek, hozzátéve, hogy a hely a japán Blue Note kiadó klubja.

  • Lilu is lelépett a Danubiustól

    Sebestyén Balázshoz hasonlóan Lilu is távozik a Danubius Rádió reggeli ébresztõ mûsorából, a Reggeli Triósból. Balázs szerint egykori kolléganõje jól döntött. - Elfáradtam, két éve fél ötkor ébredek minden hétköznap - magyarázta Lilu. - Bevallom, sokat gondolkodtam, nagyon nehéz döntés volt. Annak idején úgy vállaltam a mûsorvezetést, hogy addig vezetem a Trióst, amíg felelõsségteljesen tudom csinálni. Mivel a Triós is hamarosan megújul, nincs már erõm egy új csapattal, egy új mûsort elkezdeni. Nagy álmom volt a rádiózás, hálás is vagyok a Danubiusnak - mondta Lilu.

  • Siker! Világsztárral zenél Metzer Viki - a cicimutagatóból lett dj karriert fut be?!

    Világsztárokkal készít közös produkciót Metzker Viki (22). A nemrégiben barna hajra váltott dj. az elmúlt héten kapott meghívást Miamiba, a Winter Music konferenciára, ahol a legnagyobb világsztár dj.-kel volt alkalma együtt játszani. Itt találkozott a nagy sikerû Black Eyed Peas zenekar frontemberével, Will. I. Ammel, vagyis William Adamsszel, akirõl köztudott, hogy a zenekar mellett lemezlovasként is tevékenykedik. Miután William hallotta Vikit játszani, azonnal beleszeretett a barna szépség zenéjébe, és felajánlotta neki, hogy a jövõben dolgozzanak közösen.

  • Cseh Tamást mindenhol szeretik

    A nulladik napon már több a külföldi szó, mint a magyar, megjelennek a hobbiszuperhõsjelmezek, van mentõs intézkedés, négyszázba kerül egy csõ kukorica, hatnegyven egy dobozos dreher, hétötven egy pilsner, csak az ezüst marlboróban lehet bízni, az annyi, mint odakint. Cseh Tamást pedig szeretik. A Szigeten is.

    Másik János fontosnak tartja elmondani a Cseh Tamás emlékkoncerten, hogy Cseh Tamás maga sosem játszott a Szigeten, és ez tényleg furcsának tûnik, különösen Korda György fényében.

  • Jött, látott, énekelt: ez volt Madonna

    Ötvenezer ember elõtt adott frenetikus koncertet Madonna szombat este a budapesti Kincsem Parkban. Az énekesnõ koncertje több mint egy órát késett, a fellépés felénél pedig hirtelen jött zápor áztatta el a nézõket.

    Madonna szombat délután nem sokkal öt óra elõtt érkezett meg magánrepülõgépével Ferihegyre. Onnan rögtön a koncert helyszínére ment rendõri felvezetéssel, majd hangpróbát tartott: ennek végét az elsõként a nézõtérre érõk még elcsípték.

  • Rihanna - Rockstar 101 - klik és nézd meg a klippet!

    Rihanna legújabb klipje a Rockstar 101 címû felvételhez készült. Ellentétben a legutóbb megjelent Rude Boy változatos színvilágú klipjével, a 2010.05.25-én debütáló zenei videót a sötét árnyalatok uralják. Eredetileg úgy volt, hogy Te Amo címû dalához készül el a soron következõ videó. Azonban a fiatal barbadosi énekesnõ nyilatkozata nagy örömet szerzett a rajongóknak. Hivatalossá vált, hogy a Rockstar 101 és a Te Amo klipjét szinte egyszerre forgatja az énekesnõ, így rövid idõn belül két új zenei videó is napvilágot lát majd.

  • Tóth Gabi új zenei stílust akar meghonosítani

    Tóth Gabit is jelölték az idei Glamour Women of the Year legjobb énekesnõi kategóriájában. Azt nyilatkozta, ha õ ítélhetné oda az elismerést, akkor nem sokat gondolkodna.

    – Egyértelmûen Péterfy Borinak adnám a Glamour Women of the Year legjobb énekesnõi kategóriájában a díjat. Nagyon tehetséges elõadónak tartom, aki számomra hiteles. Úgy tudott betörni egyedi stílusával, hogy nem egy jól kitalált, milliós reklámkampány áll mögötte, csak a dalok és ez nagyon tetszik.

  • Szuperhõs reality-show

    Újabb valóság-show készítésérõl érkeztek hírek. Az ötletgazda ezúttal nem más, mint a képregény-rajongók által félistenként tisztelt Stan Lee. A Who wants to be a Superhero? címet viselõ mûsor végén Lee a nyertesrõl mintázza legújabb hõsét. Pókember, Hulk, Fantasztikus négyes, Fenegyerek. Csak pár név a képregényguru, Stan Lee repertoárjából. A Marvel Comics élõ legendája azonban most új mûfajba vág bele. Ez pedig mi más is lehetne, mint a mostanság egyre több nagy sztárt megfertõzõ valóság-show.

  • Felkoppintott állú kalózok

    A nyár egyik legjobban várt, több mint 200 millió dolláros szuperprodukciójának, vagyis a Karib-tenger kalózai harmadik részének nem várt versenytárssal kell megküzdenie - egy alig 25 millióból készült vígjátékkal. Noha a kalózok a bemutató utáni második héten is megõrizték vezetõ helyüket, tették ezt több mint 60 %-os bevételcsökkenéssel, és ezt a hasznot Judd Apatow új filmje, a Felkoppintva vitte el, amely már az elsõ héten majdnem 30 millió dollárt hozott készítõinek. Ez pedig majdnem a duplája a prognosztizált bevételnek...

  • Amíg Britney ciki, addig nem lesz új lemez

    Britney önpusztít - vagy csak ügyetlen? Két – egyáltalán nem a szavahihetõségérõl híres – bulvárlap szerint Britney Spears ömagát kínozza. A sztár természetesen cáfol.

    A pletykák lassan egy hónapja terjednek, miután a pop-pacsirta csúnya sebekkel a karján jelent meg a nyilvánosság elõtt. Az, hogy esetleg valamilyen baleset történhetett, persze egyáltalán nem merült fel, hiszen ki tud azzal a szalagcímmel eladni, hogy „Britney hasraesett!”?

  • Az MDC búcsúzott az X-Faktor első élő show-jában

    Az MDC búcsúzott az X-Faktor első élő show-jábanAz X-Faktor vasárnap esti show-ját a 12 versenyző közös produkciója nyitotta, majd Oláh Gergő is színpadra lépett új dalával. A nézők még az esti show idején is telefonálhattak, vagy küldhettek SMS-t kedvenceikre, majd Lilu lezárta a szavazást. A legkevesebb voksot Eckert Anikó és az MDC kapta. Alföldi Róbert és Szikora Róbert néhány mondatot váltott mentoráltjával, majd elkezdődött a párbaj. Elsőként a két mentor mondott véleményt: Szikora saját csapata, míg Alföldi mentoráltja mellett tette le a voksát.

  • X-Faktor: Finálé (fotógaléria)

    Vastag Csaba nyerte meg az elsõ magyar X-Faktort!

    Egy majd három órás show mûsorban bontakozott ki az elsõ magyar X-Faktor küzdelem, amelyet a Vastag testvérpár idõsebbik tagja Csaba nyert meg.

    Az énekes a vasárnap esti döntõben Takács Nikolasszal küzdött meg zeneileg. A közönség soraiban a végsõ döntéssel ellentétben sokkal többször lehetett a Nikolasz nevet hallani. Sõt, már az RTL KLUB X-Faktor napjának több órás mûsorában is a megkérdezettek jelentõs része Takács Nikolasznak szurkolt.

  • 2008-ban is sikeres volt a Körös-torki Napok!

    Csongrád - Több ezren rohamozzák csütörtök este óta a csongrádi Körös-torkot. Tegnap Charlie és a Besh O Drom kápráztatta el a gátoldalban hömpölygõ közönséget.

    Ahogy arra számítani lehetett, csütörtök estétõl már ellepték a csongrádi Körös-torkot a szórakozni vágyók. Volt is miért jönniük, hiszen a nyitónapon a Bikini, másnap a Magna Cum Laude és Road zenekar is fergeteges bulit csinált. Csupán az maradt nyitott kérdés, mit fog csinálni ez a rengeteg ember napközben, ha nem tud fürdeni.

  • Sikeres volt a 22. VOLT

    Sikeres volt a 22. VOLTHétfő hajnalban ért véget a 22. VOLT Fesztivál, amely ismét tanúbizonyságot tett arról, hogy Magyarország legszerethetőbb eseménye. S, hogy mennyire, az a rekord-látogatottságban is megmutatkozott: 2014-ben 5 nap alatt 120 ezren látogattak a Lővér kempingbe. Emellett a Telekom és a Ustream közös projektje okán a VOLT fesztivál élő streaming közvetítése – négy nap során - több mint félmillió megtekintést ért el. Évről-évre egyre több látogatót vonz a VOLT Fesztivál, mely idén is túllépte a látogatószám a tavalyit.