rss
  • 12 hónapra elköszönt a Tankcsapda

  • 12 hónapra elköszönt a TankcsapdaPénteken lépett fel idén utoljára a legendás magyar rockbanda. Ezzel az együttes 12 hónapra elköszönt a budapesti nagyszínpadoktól. A Tankcsapda a pénteki koncerttel elköszönt a fővárosi nagyszínpadoktól, hiszen legközelebb 12 hónap múlva, az együttes 25. évét megünneplő látványos önálló koncerttel térnek vissza Budapestre. Lukács Tank László erről korábban úgy nyilatkozott, hogy „hatalmas bulit akarunk csapni a jubileumon egy nagy budapesti helyszínen, és azt szeretnénk, ha az ősztől már mindenki erre készülne a fővárosban és a környékén."

    Mire a Tankcsapda színpadra lépett teljesen megtelt a Park, a hömpölygő tömeg egy emberként várta őket és skandálta a nevüket. A zenekar nemcsak a legutóbbi lemezük, a Rockmafia Debrecen számait játszotta el, de az elmúlt 24 év legnagyobb slágereit is felvonultatta a –becslések szerint- közel 8.000 fős közönség legnagyobb örömére.

    Lukács László, az énekes többször megköszönte rajongóik éveken át tartó támogatását, és az előző nap átvett Viva Comet gömböt is. Hangsúlyozta, hogy sehol sem tartanának, ha nem állnának ilyen tömegek mögöttük.

    A banda olyan elképesztő hangulatú koncertet adott, amilyet talán Debrecenben szokott minden év végén, és hihetetlenül jó volt látni nemcsak a minden ritmusra egyszerre mozgó nézőteret, de a zenészek örömét is a színpadon.

    A Tankcsapda ezzel a koncerttel elköszönt a fővárosi nagyszínpadoktól, hiszen legközelebb 12 hónap múlva, az együttes 25. évét megünneplő önálló koncerttel térnek csak vissza Budapestre.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • A Belmondo hip-hop formációval rukkolt elõ

    A Czutor Zoltán által vezetett Belmondo újabban a hip-hop irányba nyitott 2010-ben Artos Csaba rapper segédletével - három számot vettek fel együtt a pop-rock-funk-hip-hop keveredés jegyében.

    A Belmondo zenekart már senkinek sem kell már bemutatni. A közönség kedvencek két nagylemez, sok-sok év tapasztalat, és megszámlálhatatlan fellépés után most új irányba nyitnak. Czutor Zoltán és csapata a magyar hip-hop élet egyik meghatározó alakjával, Artos Csabával álltak egy mikrofon elé.

  • Már napok óta lázban ég az ország: jön Madonna!

    A pop királynõjeként tisztelt énekesnõ több évtizedes várakozás után végre a magyar közönségnek is megmutatja egyedülálló showját, kivételes elõadói képességeit.

    2009. augusztus 22-én este mi is részesei lehetünk a világ legsikeresebb turnéjának.

    2008-ban a Sticky & Sweet turnét 2.350.285 rajongó láthatta a világ 58 különbözõ városában és az összes helyszínen megdöntöttek minden addigi jegyeladási rekordot.

  • Õrjöngtek a tinilányok

    Bemutatta elsõ, az „Egy másik nemzedék” címû lemezét a hazai tinik elsõszámú kedvence: a No thanx. A zenekar tavaly állt össze, s a fiatal szombathelyi srácok máris hatalmas rajongótáborral büszkélkedhetnek. Az öt fiú életkorának átlaga még nem éri el a tizennyolc évet, a média és a fiatal lányok mégis imádják õket. A hazai zenetévé egyenesen a legmagasabb rotációban játssza vadonatúj dalukat.

  • Pinyó és zenésztársainak rocktörténelmi száguldása

    A 60 esztendõs Köves Miklós, azaz Pinyó, a Mini dobosa vállalja a háttérember szerepét. Mint mondja, kicsit terhes neki a január 17-i születésnapi koncert, de a próbákat levezényli. A koncert "alcíme" a banda vezetõje, énekese, fuvolása Török Ádám szerint: csodálatos utazás a magyar rocktörténelemben.

    Öt együttesének zenészei köszöntik, meglepetés is lesz.

    Pinyó január 25-én tölti be a hatvanat, középiskolás kora óta dobol.

  • Bob Sinclar itthon is egyre sikeresebb

    Kevés olyan elõadó van, akár kishazánkban, akár a nemzetközi élbolyban, aki hónapok óta szinte kirobbanthatatlan a listák élérõl: Bob Sinclarrõl elmúlt egy éves sikersorozata után ez maximálisan elmondható.

    A francia dj, aki idestova közel egy évtizede a francia party-élet egyik legmeghatározóbb figurája, mégis az elmúlt egy évnek köszönheti ismertségét.

  • Meglepõ klip Rúzsa Magditól

    Szokatlan videóklippel debütál Rúzsa Magdi elsõ saját dala az „Aprócska Blues”.

    A klip története szervesen kapcsolódik a dal mondandójához és eredetéhez: egy inflagrantit és annak következményeit mutatja be, a fájdalmas tettenérést, amikor valaki rajtakapja partnerét egy harmadik szereplõvel szerelmeskedés közben. A klip egy másik aspektusból is igen érdekes, hiszen az egész történet visszafele pörög le elõttünk, ezzel nem kevés fejtörést okozva a nézõnek.

  • EFOTT 2010 - az elsõ nap

    Nyüzsgõbb és klasszisokkal jobb volt az elsõ nap az ezt megelõzõ, és tegnap kissé elsiratott nulladiknál. Fejetlenség kétségtelenül kevesebb volt, hiányosságok viszont még mindig akadtak, nevezetesen kevés a lámpa a kemping területén. Nagy nehezen a Korda Gyuri- Balázs Klári produkciójának végszavára sikerült lejutnom Orfûre. A páros most sem hagyta cserben a közönséget, és azt nyújtotta, amit vártunk. Ezek után megnyugvással konstatáltuk, hogy a Bikini is jól bírja még a színpadi pörgést, a mai fiataloknál pedig még mindig a Részegen ki visz majd haza címû D. Nagy Lajos-féle remek viszi a prímet.

  • Nyakunkon a Balaton Sound!

    Kilenc világsztár már biztos fellépõje az idei Heineken Balaton Soundnak július 9-12 között.

    Moby, Kraftwerk, Underworld, Thievery Corporation, Röyksopp, Erick Morillo, Carl Cox, Richie Hawtin valamint David Guetta fellépése azt is sejteti, hogy a tavalyihoz hasonlóan most is elfogyhatnak - már kapunyitás elõtt - a jegyek.

    És ez még nem minden: a szervezõk további sztárokat is ígérnek a - négynaposra bõvülõ - fesztiválra.

  • Rúzsa Magdi a legjobb énekesnõ Európában

    Rúzsa Magdi (21) Európa legjobb nõi elõadója!

    Legalábbis az Eurovíziós Dalverseny rádiójának honlapján megrendezett szavazás alapján. Az újabb siker hírét Magdi kiadója, a CLS Records közölte. Június 1. és 7. között négy kategóriában lehetett szavazni a fesztivál összes fellépõjére és dalára, és a voksok alapján Magdi lett a legjobb nõi elõadó, az Aprócska blues angol nyelvû változata pedig a második legjobb dal - mondta lapunknak Bérczes Ádám, a kiadó ügyvezetõje.

  • Szaxofonosé a gitármûvész életmû díja - Csepregi Gyula a csúcson is tanul

    Csepregi Gyula kiérdemelte a dzsessz legrangosabb hazai elismerését, a Szabó Gábor Életmûdíjat. Sokan tartják a mûfaj legjobb magyar szaxofonosának, ám õ úgy véli, "nem ez a fontos, inkább a nyitottság minden stílus iránt, azaz ne csak dzsesszben gondolkodjunk, hanem tágabban, hisz az viszi elõre a zenét".

    A díj névadója, Szabó Gábor (1936-1982) dzsesszgitáros az elsõ magyar a mûfajban, akit külföldön is elismertek.

  • Parádés karnevállal búcsúzott a nyár

    A fergeteges hangulatú Új Budapest Parádén félmilliónyi tömeg búcsúztatta a fesztiválnyarat. A megújult arculatú rendezvényen - a színes programkavalkádban - lehetett fesztiválozni, parádézni és karneválozni is. A nyárzáró rendezvény hivatalos afterpartyján 23 ezren táncolták át az éjszakát. Gyermekükkel együtt guruló szülõk, babakocsit maga elõtt toló görkorcsolyás apuka, virtuózok és kezdõ gurulók – összességében többszáz görkoris indította el az immár hetedik alkalommal megrendezett nyárzáró fiesztát.

  • Ennio Morricone és Björk kapja 2010-ben a Polar zenei díjat

    Ennio Morricone olasz zeneszerzõ és Björk izlandi énekesnõ kapja idén a Polar zenei díjat, amely egymillió svéd koronával (mintegy 30 millió forinttal) jár számukra. A Polar díj Svédország legrangosabb zenei elismerése, amelyet általában megosztva kap egy klasszikus és egy popzenész. A díjat Stig Andersson, az ABBA egykori menedzsere alapította 1989-ben.

    Az odaítélõ bizottság elnöke, Alfons Karabuda kiemelte: a 44 éves Björk bátor és kompromisszumok nélküli mûvész, a határok nélküliség megtestesítõje.

  • Hardwell és Manu Chao is a Szigetre tart

    Hardwell és Manu Chao is a Szigetre tartIdén Hardwell celebrálja a Sziget End Show-t, érkezik a nagy közönségkedvenc, Manu Chao és fellép a Kaiser Chiefs is. Újabb neveket jelentettek be ismét a szigetesek. Minden eddiginél látványosabb performanszra és slágercunamira lehet számítani a Sziget Nagyszínpad idei zárobuliján, hisz nem más, mint a szemtelenül fiatal és sikeres holland Dj, a több milliós rajongótáborral rendelkező progresszív és electro house zenész, Hardwell áll majd színpadra. Az ifjú titán huszonhárom évesen tört be a legnagyobbak közé, 2013-ban és a 2014-ben is őt nevezte meg százas listáján a világ első számú DJ-jének a DJ Mag.

  • Érdeklõdés hiányában lefújták Oláh Gergõ koncertjét

    Lefújták a fellépését, ugyanis senki nem volt kíváncsi rá. Üres maradt a 140 férõhelyes rendezvényhelyszín. A szervezõk nagyot buktak volna, ezért inkább lemondták az X-Faktor gyõztesének csepeli fellépését. Meglepõ, de alig pár ember rendelt jegyet arra az egyébként bejáratott vasárnapi vacsoraestre, ahol a finom falatok mellett szórakoztatta volna a közönséget Oláh Gergõ. Az étteremben már számos x-faktoros fellépett, többek között Szabó Dávid, Vastag Csaba, Csobot Adél és Antal Timi is, és mindannyian tomboló sikert arattak.

  • Őrületes hangulat az ÁRKÁD Party Arénában Quentin Mosimann show-ján

    Őrületes hangulat az ÁRKÁD Party Arénában Quentin Mosimann show-jánCsík Zenekar, Kiscsillag, Magna Cum Laude, Paddy And The Rats, Supernem, Szabó Balázs Bandája… csak néhány nagy név a SZIN 2. napjának fellépői sorából; és persze egy kiváló francia dj, Quentin Mosimann, aki nemcsak dj produkciójával, de kiváló hangjával és dob játékéval is elkápráztatta a SZIN közönségét. Ismét nagy tömeg gyűlt össze a SZIN 2. napján, hogy kitombolja magát a nyár utolsó nagy fesztiválján. A 6 különböző színpadon zajló koncertek sora tovább folytatódott, olyan neves fellépőkkel, mint a Csík Zenekar, akik varázslatos hangulatot keltettek a SZIN Nagyszínpadán.

  • Katie elszórja Tom Cruise pénzét

    Katie Holmes két kézzel szórja férje, Tom Cruise pénzét. A színésznő dollárezreket költ el fölösleges ruhadarabokra önmaga, és kislánya, Suri számára.

    Katie legújabb szokása, hogy sorra járja a Beverly Hills-i boltokat, és arra kéri a személyzetet, hogy zárás után csak miatta tartsanak nyitva órákig. Katie csak megjelenik személyi asszisztensével, végigsétál a bolton, és mint egy királynő, rámutat a kiválasztott dolgokra, és becsomagoltatja őket.

  • Steven Tyler visszatért az Aerosmith együtteshez

    A nyilvánosság elõtt zajlott viták, a felállásban beharangozott változások és egy elvonókúrát követõen Steven Tyler visszatérésével újra teljes az Aerosmith, amely turnéra is indul. Az amerikai rockegyüttes viedoüzenetben jelentette be, hogy nyáron európai turnéra indul, méghozzá Steven Tyler énekessel. A felvételen az együttes többi tagjával együtt Tyler is látható, az énekes még viccelõdik is. "Most voltam meghallgatáson, megkaptam a melót" - élcelõdött arra utalva, hogy korábban felmerült: Tyler esetleges kiválásával az együttes más énekessel folytatná.

  • Rengeteg világsztárral a Balaton Sound 2017 Fesztiválon

    Rengeteg világsztárral a Balaton Sound 2017 FesztiválonGigabuli, felejthettlen. A Sound történetében idén lépett fel a legtöbb világsztár, bemutatkozott a világ egyik legkeresettebb partysorozata, az Elrow, ami a szervezők várakozásainak megfelelően már az első évben rendkívül népszerű új partyhelyszín lett. A szombati napon – többek közt a várva várt Robin Schulz és Kygo bulijára – teltházzal menetelt a party, a fesztivál 5 napját tekintve pedig elmondható, hogy az időjárás is igen kegyes volt a Soundhoz. Már az első napon nagy sikert arattak a különböző utcaszínházak, új színfoltot hoztak az óriás medúzák, a dobosok és a hamisítatlan riói hangulat, az amúgy is izgalmas fesztivál látványvilágába.

  • AMA (American Music Awards) lázban égett az egész USA

    A Los Angeles-ben tartott díjátadó hatalmas sikert aratott, milliók nézték világszerte.

    Az est abszolút gyõztese Justin Bieber volt, aki 4 díjat vihetett haza a következõ kategóriákban; Pop/Rock Music - Favorite Male Artist, Pop Rock Music – Favorite Album: My World 2.0, T-Mobile Breakthrough Artist of the Year és the Artist of the Year. Rihanna nyitánya megalapozta az est hangulatát, 7 perces show-jában megszólalt legújabb „Loud” címû lemezérõl az Eminem-mel közösen sikerre vitt „Only Girl (In The World)” címû száma is.

  • Vagyonosodási vizsgálat Gyõzikénél

    Vagyonosodási vizsgálatot indított az adóhatóság Gáspár Gyõzike (33) ellen - értesült a Blikk. Úgy tûnik tehát, hogy az APEH-nak is szemet szúrt a showman nagyvonalú élete, s most papíron is igazolnia kell majd Gyõzinek, hogy a ropogós bankókat tisztességes úton kereste, és az utolsó fillérig adózott is utánuk. Gáspár Gyõzõ az adóhatóság célkeresztjébe került, lapunk információi szerint feljelentés érkezett ellene...

  • ENYA - And Winter Came

    Az új album november 10-én jelenik meg!

    Következõ hónapban lesz húsz éve, hogy megjelent Enya izgalmas debütáló albuma a Watermark a Warner gondozásában. Az elmúlt két évtized alatt 70 millió eladott albummal büszkélkedhet, rengeteg díjjal jutalmazták és Írország legsikeresebb szóló énekese lett.

    A két év alatt, míg Enya új albuma készült, egyre nõtt a várakozás az And Winter Came-el kapcsolatban.

  • 400 ezer dollárral lopták meg Robbie Williams-t

    Saját barátai csapták be közel félmillió dollárral Robbie Williams-t. A brit énekes 400 ezer dollárt adott kölcsön ismerõseinek egy divatcég alapítására New Yorkban, ám õk a hatalmas összeget végül bulizásra fordították. Robbie Williams egyike a legsikeresebb, egyben legjobban keresõ brit zenészeknek, ám ha pénzrõl van szó, nem ismer tréfát. A szigetország egyik fenegyerekének vagyonát közel 200 millió dollárra taksálják, amibõl a 33 éves sztár 400 ezret (70 millió forintot) felelõtlenül kölcsönadott két barátjának. Az énekest azzal az indokkal beszélték rá a tetemes összeg felajánlására, hogy egy új divatcéget kívánnak alapítani New Yorkban.

  • Juanes az MTV Latin America nagy nyertese

    Guadalajara - A kolumbiai Juanes lett az MTV Latin America díj idei nagy gyõztese. Az énekes négy díjat vitt haza a mexikói Guadalajarából, a tequila hazájából, ahol péntekre virradóra a díjkiosztó gálát rendezték. ez nem várt siker!

    A Dios le Pido és a La Camisa Negra címû dalok elõadójaként világszerte jól ismert Juanes lett az év elõadója, a legjobb szólómûvésze, a legjobb rockzenésze, s ezen kívül még egy elõadói díjjal gazdagította gyûjteményét.

  • Beach Bulik 2005-ben is!

    A Coca-Cola Beach a fürödni és napozni vágyók igényein túl az aktív kikapcsolódást keresõknek is számtalan sportolási és szórakozási lehetõséget nyújt. A 10 hetes rendezvénysorozaton minden nap izgalmas és tartalmas programokban bõvelkedik a siófoki szórakoztató központ. A fiatalokat két homokfoci illetve strandröplabda pálya várja, és a tinédzser fiúk idén is hódolhatnak kedvenc sportjuknak, a vízifocinak. A röplabda szerelmesei a vízben is üthetik a labdát. Július 24-tõl minden nap Beach aerobic órákra hív a strand.

  • Lady Gaga tarolt a Brit Awards gáláján

    Triplázott Lady Gaga!

    A Brit Awards mindhárom olyan kategóriában nyert, amelyben jelölték. A legrangosabb brit könnyûzenei elismerés idei, 30. díjkiosztó gáláján, a londoni Earl's Court rendezvénycsarnokban õ vehette át kedd este az év legjobb külföldi énekesnõje, az év külföldi felfedezettje, valamint - a The Fame címû lemeze után - az év legjobb külföldi albuma díját.

    A hazaiak közül Dizzee Rascal és Lilly Allen kapta az év legjobb férfi és nõi elõadójának járó elismeréseket.

  • Eldőlt kik jutottak tovább az élő show-ba

    Eldőlt kik jutottak tovább az élő show-baA régi szériából egyedül Geszti Péter maradt meg zsűriként, ő mentorsegédjével, Zsédával várta a Mentorok Házába jutott hat versenyzőt, akik közül a mentor hosszas vívódás után választotta ki azt a hármat, akiket magával visz az élő show-ba. “Én mindig a mentorházat várom a legjobban. Ez az a nap, ami számomra a legnehezebb és a legérdekesebb” – vallotta be Geszti Péter. Bozsek Márk, Danics Dóra és Krasznai Tünde a legjobb tizenkettő közé jutott a huszonöt év felettiek kategóriájából.

  • Véget ért a Campus Fesztivál Debrecenben, a Vekeri-tó partján

    Debrecen - Bezárta kapuit vasárnap Kelet-Magyarország legnagyobb szabadtéri fesztiválja; a Vekeri-tó partján megtartott Campus Fesztivál programjait összesen mintegy 27 ezren keresték fel a hét második felében - mondta el Bakó Csaba a fesztivál egyik szervezõje.

    Tájékoztatása szerint bár az idõ mostohán bánt velük, a szervezõk szándékai szerint alakult a jó hangulatú, népes együttlét.

  • Academy Award: Az Oscar-díj története

    Az Oscar-díj (hivatalos angol nevén Academy Award) az Egyesült Államok legrangosabb filmmûvészeti díja, amelyet a Filmmûvészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) ad ki több kategóriában 1929 óta.

    A díjakat látványos gála keretében minden év februárjában (általában a hónap utolsó vasárnapján) adják át Hollywoodban – 2002 elõtt Los Angelesben (korábban néhányszor New Yorkban is rendeztek gálát). A jelöltekre az akadémia tagjai szavazhatnak.

  • Cate Blanchett elrejtve

    A Vaskabátok címû, egész Angliát meghódító brit vígjáték készítõi – akik a Haláli holtak hajnala címû zombie-praódiával váltak világszerte ismertté - több igazi nagyágyút is felkértek kisebb-nagyobb jelenetekre, ám nem lesz könnyû felismerni mindenkit közülük! A szereplõk közt lesz Bill Nighy komikus, az ex-James Bond Timothy Dalton, a drámai szerepeirõl ismert Paddy Considine, akit a A Bourne ultimátumban láthatunk legközelebb, de lesznek olyan ismerõsök is, akiket bizony nehéz lesz kiszúrni. Edgar Wright rendezõ például még azt a tréfát is eljátszotta ...

  • Mága Zoltán és csapata remek hangulatot teremtett a 2011-es újévi koncerten

    Az új év elsõ napján a Papp László Budapest Sportarénában Mága Zoltán és vendégei harmadik alkalommal gyûltek össze. Az invitálásra 13 ezer ember fogadta el a meghívást és milyen jól tették, hiszen összességében kitûnõ estének lehettek szem- és fültanúi.

    A díszvendégek között több prominens személy, üzletemberek, ismert sportolók, színészek voltak jelen, tiszteletüket tették az európai uniós országok képviselõi. Igaz, közülük csak Schmitt Pál köztársasági elnököt és Tarlós István budapesti fõpolgármestert emelték ki név szerint.