rss
adó 1 százalék, adóbevallás adószám, 1ado, alapítvány, egyesület, adó1százalék
  • Sorra döntötte a rekordokat a Sziget

  • Sorra döntötte a rekordokat a SzigetEddigi történetének legjobb fesztiválját tudjuk magunk mögött. Hétfőn hajnalban véget ért a 23. Sziget. Megdőlt a napi- és hetirekord is: összesen 441 ezer látogató volt az egy hét alatt. Három teltházas nappal, óriási érdeklődés mellett zajlott az idei Sziget, ami végül látogatócsúcsot is hozott. Már az első napon teltházat jelentettek a Sziget szervezői, akkor 80 ezer embert engedtek be, miután csak a Nagyszínpadon volt program. Aztán jött a pénteki rekord, ekkor már 90 ezer volt a teltház és szombaton is kikerült a „megtelt” tábla.

    „A hatalmas érdeklődés az eddigi törekvéseink visszaigazolása” – nyugtázta a 23. Szigetet Gerendai Károly főszervező. „Mindig is egyedi fesztivált szerettünk volna összehozni, ami a sokszínűségében és „feelingjében” emelkedik ki a nemzetközi kínálatból. A idei nagy érdeklődés nekem azt bizonyítja, hogy jó úton járunk” – tette hozzá.

    Jöttek kicsik, nagyok

    Kilencvenöt országból érkezett az idei Fesztiválköztársaság polgársága, jöttek szerte Európából és a világ számos egyéb pontjáról egyaránt. Volt látogató az Aland-Szigetekről, Botswanából, Equadorból, a Kajmán-szigetekről és Guadalupe-ből is. Köztük itt volt a legfiatalabb szigetlakó, egy nyolchónapos német csecsemő, természetesen szüleivel érkezett a Sziget családi kempingjébe és volt egy 86 éves magyar bácsika, egy egykori motorversenyző, aki az unokájával jött, „csak úgy körbenézni” s már tervezi, hogy jövőre is jön. Legtöbben Hollandiából érkeztek, majd Anglia és Franciaország következik a sorban, de az első tízbe Ausztrália is befért, ahonnan több mint ezren jöttek.


    Robbie zenésze szerencsés volt

    Elveszett egy kiskutya, de a nyakörvén talált adatok alapján hamar megkerült a gazdája és átvehette az ebet a Sziget találttárgyak osztályán, ahol eddig a leadott tárgyak több mint fele már visszakerült eredeti gazdájához. Így például Robbie Williams basszusgitárosának telefonja is. A sztár zenésze a szállodában vette észre, hogy nincs meg a telója. Visszajött a Szigetre, és már ott várta őt az elveszett tárgy a találttárgyak osztályán.

    Megjött a hétmilliomodik

    Megtalálták a 7 milliomodik látogatót is, őt nem az elveszett tárgyak között, hanem bejáratnál várta őt a főszervező, hogy egy örök bérlettel megajándékozza.

    „Megvalósult a világbéke”

    A Szigetlakók jövőnek szánt üzeneteit gyűjtötte a Szigeten egy óriás Jana Palackposta. „Utazz, szeress, nevess, táncolj és gyere a Szigetre!” ezt egy szigetlakó írta. Sena, a Sziget himnuszát jegyző Irie Maffia énekesnője pedig így üzen a jövőnek: “Bízom benne, hogy a jövőben az emberek úgy fognak viszonyulni egymáshoz, mint itt a Szigeten és mindenki legalább olyan vidám lesz és jól érzi magát, mint amit idén itt láttunk. Elmondhatjuk, hogy a Szigeten lényegében megvalósult a világbéke. Ezt a szellemiséget küldöm a jövőnek! LOVE & PEACE!”


    Martin Garrix belehúzott

    A Sziget zárónap “főhősének”, Martin Garrixnek is bejött a Sziget. Az End Show celebrálása után úgy gondolta, még nincs itt a vége: a backstage-ben lévő haverjainak illetve a még ott lévő dolgozóknak tolt még egy másfél órás szettet az esőben, egy napernyő alatt. Majd mindenkit meghívott egy pizzára.

    Életet mentettek a Sziget dolgozók

    Egy Szigeten dolgozó ifjú hölgynek és a fesztivál egészségügyi bázisának köszönheti az életét egy, a fesztiválon dolgozó férfi. A fiatalember egy vendéglátó egységben lett rosszul, ahol egy alkalmazott sietett a segítségére, de nem telt bele három perc és már ott is volt az egészségügyi bázis motoros „gyorsmentője” illetve hamarosan a rohamkocsi is és sikerült a fiatalembert újraélszteni.

    Sátorgyűjtés a menekülteknek

    Az Európai Unióba illegálisan belépő, nálunk tartózkodó menekültek és bevándorlók számára nyújtottak segítséget a Sziget látogatók. A migránsok itthoni átmeneti életkörülményeik javítása érdekében a szervezők kérték a látogatókat, adják le már nem használt kempingfelszereléseiket, amit a szervezők eljuttatnak a rászorulóknak. A kiköltözés napján többszáz sátor, kempingszék, matrac, hálózsák és pokróc gyűlt össze.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Húsz éve nyomja nagy sikerrel a Republic együttes!

    Húszéves lett a népszerû Republic zenekar

    Új lemezzel, nagyszabású március 15-i koncerttel és a zenekarról szóló könyvvel ünnepelte huszadik születésnapját a Republic. A kerek évfordulóra sokak voltak kíváncsiak!

    A pop és a rock határán mûködõ népszerû együttes - ahogy magukat nevezik, the worst group in Hungary (Magyarország legrosszabb zenekara) - új albumának címe Köztársaság.

  • Ismét világsztárok a SZIN-en: a Dubioza kolektiv és Dj Fresh is a fellépők között!

    Ismét világsztárok a SZIN-en: a Dubioza kolektiv és Dj Fresh is a fellépők között!Újabb hírek láttak napvilágot a Szegedi Ifjúsági Napokkal kapcsolatban! A szervezők bejelentették, hogy fellép a SZIN-en Chris Lake, a neves brit dj, Nick Warren, a boszniai sztárzenekar, a Dubioza kolektiv, valamint Dj Fresh, aki a mai mainstream drum'n'bass kultúra egyik legkiemelkedőbb Dj-je és producere. Megjelent az idei SZIN himnusz, a New Level Empire Son of the Sun című dala, valamint nagy erőkkel készül a SZIN a Szegedi Borfesztiválra is, igazi nyereményeső várja majd a hetijegy vásárlókat.

  • Teltházzal zárt a Campus Fesztivál

    Kelet-Magyarország legnagyobb nyári bulija szombaton is elkényeztette látogatóit, sokan színpadról-színpadra vonultak a bõség zavarában, hogy minden programból nézhessenek legalább egy keveset. Szombat délután az Irie Maffia nyitotta meg a Pepsi Nagyszínpadot, miközben a szomszédságában felépített Telekom Teraszon már a Magashegyi Underground hangolt.

  • Spice Girls: megtarjuk a koncertet

    A Spice Girlst cáfolta a hírt, miszerint elmarad a Buenos Aires-i koncert. Az információ egy hamis e-mailben terjedt. Az elmúlt napokban több külföldi honlap is megírta a hírt, egy e-mailre hivatkozva. Az elektronikus levél arról számolt be, hogy a túl nagy angliai érdeklõdés miatt a lányok Buenos Aires helyett inkább egy brit helyszínen lépnek fel, azonban a dél-amerikai rajongók részt vehetnek egy olyan játékban, amiben utazást nyerhetnek az angliai koncertre. "A Spice Girls szeretné tisztázni, hogy nem marad el a Buenos Aires-i koncert. Az errõl szóló e-mail hamisítvány, és semmi köze a lányokhoz." - áll a közleményben.

  • EFOTT 2004: megabuli a Balaton partján

    A Balaton és a sör volt az EFOTT 2004 legnagyobb dobása, de a fonyódi fesztiválon együtt harsogott hajnalig a kõkemény metál, a rock, az alternatív és a nosztalgikus zene, és persze tombolt a buli.

    Gõzerõvel dübörgött az EFOTT 2004 az utolsó napon is, a megapartinak csak a vasárnapi napkelte, no meg a mindent elsöprõ fáradtság vetett véget.

  • Gyõzike befürdött a vitorlázással

    Megmártózott Gáspár Gyõzike (33). A roma showman a Balaton vizében kötött ki, s bizony ha nem erõsködnek korábban, hogy vegye fel a mentõmellényt, akár tragédia is történhetett volna. Köztudott, hogy Gyõzi egyáltalán nem tud úszni, s mivel a Kék Szalag-vitorlásversenyre készül, így a mentése sem volt egyszerû feladat. A 90 kilóját ugyanis képtelenség a fedélzetre emelni. Amíg csak az elméleti oktatás zajlott...

  • Nemi erõszak a Harry Potter-sztár partiján

    Tragédiával végzõdött a Harry Potter-sztár, Rupert Grint (18) születésnapi partija.

    A szeptember 9-i bulit követõen nemi erõszak miatt vádatt emeltek az egyik vendég, Joshua Lodge (18) ellen. A sorozatban Harry barátját, Ron Weasleyt alakító Rupert Grint állítólag megrendülve hallgatta a szörnyûség hírét, ám azt nem kommentálta, hogy a feljelentett fiatal a barátja-e? - A hertfordi illetõségû Joshua Lodge-nak a bíróságon kell felelnie nemi erõszakért - tudatta a brit The Sun újságírójával a rendõrség szóvivõje. - A partin több tucat fiatal szórakozott, a részletekrõl a nyomozás érdekében azonban többet nem mondhatok.

  • Elkészült Ciara - Ride címû klippje

    Ugyan 2009-ben jelent meg a népszerû énekesnõ legutóbbi lemeze ’Fantasy Ride’ címmel, Ciara viszont rögtön új anyaggal örvendezteti meg rajongóit. A ’Basic Instinct’ címet kapta Ciara legújabb albuma, melyrõl a Ludacrisszel közös ’Ride’ címû dal lesz az elsõ kislemez.

    CiCi csillaga egyébként leszálló ágban van: 2005-ben megjelent elsõ lemezébõl, a ’Goodies’-ból világszerte 5 milliót adtak el, két évvel késõbb a ’The Evolution’-bõl alig 2 milliót, a tavaly megjelent ’Fantasy Ride’-ból viszont csak 600 ezret.

  • Összeesett londoni koncertjén Justin Bieber

    Londoni koncertjén arra panaszkodott, hogy nehezen kap levegõt, a pódium mögé vitték, oxigénnel lélegeztették.

    Justin Bieber összeesett csütörtök esti londoni koncertjén az O2 Arénában. A kanadai popsztár szóvivõje, Melissa Victor közölte, hogy az énekes a színpadon ájult el elõadás közben. Az elõadót a pódium mögé vitték, s ott oxigénnel lélegeztették. Húsz perccel késõbb Bieber visszatért a színpadra, jóllehet az orvosok eltanácsolták a koncert folytatásától.

  • Tolvai Renáta nyerte a Megasztárt

    Tóth Vera, Molnár Ferenc Caramel, Rúzsa Magdi, Király Viktor után Tolvai Renátát választották az év hangjának.

    Pénteken befejezõdött a TV2 Megasztár címû tehetségkutatójának ötödik szériája. Tolvai Reni és Kökény Attila négy-négy számmal lépett színpadra, de ott volt az összes döntõs, valamint a korábbi szériák szereplõi is.

    Bár a zsûri az utolsó élõ adásban nem volt döntéshozó szerepben, minden elõadás után elmondta a véleményét.

  • Pápai Joci képviseli Magyarországot a 2017-es Eurovíziós Dalfesztiválon

    Pápai Joci képviseli Magyarországot a 2017-es Eurovíziós DalfesztiválonPápai Joci képviseli Magyarországot a 2017-es Eurovíziós Dalfesztiválon A Dal nézőinek szavazatai alapján. Az Origo című dal előadója saját magát csak egy szegény roma srácként aposztrofálja, aki büszke a gyökereire és célja, hogy megmutassa Európának, az autentikus cigányzene is a kultúránk fontos része. A 35 éves zenész több mint másfél évtizede tűnt föl az Üstökös című tehetségkutatóban és azóta a hazai könnyűzenei élet egyik legmeghatározóbb alakjává nőtte ki magát. A kétgyerekes zenész kapta A Dal című műsor döntőjében a beérkezett 140 ezer szavazat döntő többségét, így ő az, aki képviselheti a magyarokat az idei kijevi döntőben.

  • Álnéven adott meglepetéskoncertet a Quimby

    Álnéven adott meglepetéskoncertet a QuimbyRetardált Brothersként szerepeltek a fesztivál programjában, és bár egy ideje már suttogták a fesztiválon, hogy a név a Quimbyt takarja, azért sokak számára még így is meglepetés volt a fellépésük. A zenekar a koncerttel egyfajta gesztust tett a fesztiválnak, ahogy ők fogalmaztak, "nekik is izgalmas, ha kilépnek a szokásos játszótereikről". A zenekar ötlete volt az egyszeri alkalom, a fesztivál pedig rábólintott a Magyarországon ritka poénra. Kiss Tibi elárulta, hogy valójában a Retardált Brothers egy belső poén a zenekaron belül, arra az esetre, amikor egy lazább pillanatban megőrül a banda.

  • Nézõcsúccsal zárult a debreceni EFOTT

    Véget ért a 32. Egyetemisták és Fõiskolások Országos Turisztikai Találkozója a Debrecen melletti Vekeri-tó partján. A fesztiválra összesen 56 ezren látogattak ki, ami annyit jelent, hogy 1976-os fennállása óta ez volt a legnépszerûbb, leglátogatottabb EFOTT. Csak szombaton, a Tankcsapda koncertjét 15 ezren tekintették meg. Kedden délben a nulladik nappal kezdõdött, és vasárnap délben zárult a 32. EFOTT a Vekeri-tó partján.

  • Bezárt a Campus Fesztivál

    Bakó Csaba úgy vélte: a tavalyi év után ismét kitûnõre vizsgázott a Campus Fesztivál, a siker nemcsak a gazdag programkínálatnak volt köszönhetõ, hanem a megszokott fesztiválos közegtõl jelentõsen eltérõ nagyerdei környezetnek is. A rendezvény látogatóinak száma idén elérte a negyvenhétezer fõt, ezzel több érdeklõdõt vonzott, mint a tavalyi debütálás. A fesztivál legnépszerûbb programjai között nemcsak a nagyszínpad sztárjainak fellépései szerepeltek, hanem olyan produkciók is, amelyek önmagukban máskor csak kisebb rétegcsoportokat érdekelnek.

  • Tiesto albumát Grammy Díjra jelölték

    Tiësto 2007-ben megjelent szerzõi albumát, az Elements of Life-ot jelölték a zenei szakma egyik legnevesebb díjára, a GRAMMY-re a legjobb elektronikus/dance album kategóriában. Az albumból több mint 72.000 darabot adtak el csak az USA-ban, és számos más országban érte el az arany és platinalemez státuszt (többek között Magyarországon is aranylemez lett). A kategória többi jelöltje: Justice, Shiny Toy Guns, LCD Soundsystem és a Chemical Brothers. Az album promóciója kapcsán Tiësto világkörüli turnéra indult...

  • Szadomazo cuccokban pózolt Katy Perry

    Az amerikai énekesnõt dominának öltöztették, pedig õ valójában a pin-up stílusért és a piros alapon fehér pöttyös napozókért rajong. Katy Perry a Complex magazinnak elmesélte, imádja az érzéseit kifejezni tudó férfiakat, már nem akar Victoria Beckham lenni, és megtudhattuk azt is, szülei úgy is büszkék rá, hogy kijátszotta a leszbikártyát is.

    Az énekesnõ a Complex magazin kedvéért dominás bõrszerkóba bújva állt a fényképezõgép elé, a mellé készült interjúban pedig mesélt a sötét oldaláról.

  • Hollywood sztárjai buliztak Beckhamékkel

    Hollywood legnevesebb sztárjai köszöntötték a Beckham-családot azon a partin, amelyet a házaspár Los Angelesbe érkezésük alkalmából rendezett. Tom Cruise, Katie Holmes, Will Smith - csak néhány név a vendéglistáról. A futballsztár és az egykori Spice Girls-tag nem kis felhajtást csapott abból az alkalomból, hogy áttelepültek az Egyesült Államokba, miután David az idei szezontól az Los Angeles Galaxy focicsapathoz szerzõdött.

  • Visszalépett a Playmate versenytõl az expornós

    Visszalépett a Playmate indulók közül Kelli Anita, akirõl idözben kiderült, hogy szinte veteránnak számít a pornószakmában, ugyanis közel száz felnõttfilm alkotást tudhat a háta mögött. Az idei Playmate lányok közül Bedõ Nikirõl már korábban kiderült, hogy a felnõttfilm iparban is bontogatta szárnyait, õ továbbra is versenyben van az év nyuszilánya címért. - Kelli Anitával évekkel ezelõtt dolgoztam, nagy sztár volt, keresett modell. Jó volt vele dolgozni, gördülékenyen ment a munka - mondta Kovi. Nem Kelli Anita az egyetlen, akinek kísért a múltja. Bedõ Niki nem túl boldog, hogy róla is elterjedtek leszbikus fotók.

  • Cure maraton a SZIN-en

    A SZIN második napját napközben a kellemes idõ, valamint a zsúfolt medencék és a folyamatosan érkezõ Cure-rajongók látványa jellemezte.

    Nem is lehetett unatkozni, mindig volt valami jó program valamelyik sátorban. A tegnap estét nem teljesen kipihenve, már délben felkeltünk, majd elbattyogtunk a legközelebbi medencéhez. A lubickolás után elmentük a Civil Standra és az SZTE faluba. Miután kitöltöttünk minden tesztet, és végigjátszottunk minden játékot, már el is kezdõdött a nagyszínpadon a Jeffo’s Dream koncertje.

  • MC párbaj a 2010-es VOLT fesztiválon

    Ha még valaki elég éber ahhoz, hogy MC-ket hasonlítgasson össze, akkor számára a VOLT utolsó napja volt a csúcspont, mert a magyar Akkezdet Phiait tehette egy mérlegre az ausztrál DubFx-szel.

    A júniusi Wan2-címlapot is magukénak tudó hiphop szabadverselõk, a Akkezdet Phiai hatkor léptek a Converse Aréna színpadára. A zenebuddhisták sokak szerint csak két rapper, de a VOLT Fesztiválon megbizonyosodhattunk róla, hogy valójában igazi huszonegyedik századi költõk.

  • A Kistehén tánczenekar külföldi sikere

    Rövid idõ alatt két nagyon sikeres németországi koncerten van túl a Kistehén tánczenekar, akik külföldön Little Cow néven kezdik el karrierjüket ezekben a hetekben. Most hétvégén, március 24-én a berlini Rodina Klubban lépnek fel abból az alkalomból, hogy Berlin klubjai Európát ünneplik a német EU elnökség alkalmából. A zenekar április végén német turnéra indul, majd nyáron külföldi fesztiválokon is fellép.

  • Justin Timberlake söpörte be a díjakat

    Két szobrocskát is elvihetett idén az MTV Music Awards díjkiosztóján Justin Timberlake.

    A mûsor is az õ dalával kezdõdött és fejezõdött is be, és õ lett a legjobb férfi elõadó és a legjobb popelõadás kategóriában is tarolt. A koppenhágai Bella Center Convention Hall-ban megrendezett díjátadó nagy vesztesei Madonna, Shakira és Nelly Furtado voltak, aki annak ellenére, hogy három kategóriában is jelölték õket, végül üres kézzel távoztak. Madonnából ráadásul az egyre népszerûbb Borat is gúnyt ûzött.

  • Inna - Hot - az album!

    Amire már mindenki nagyon várt, amióta meghallotta a Hot vagy az Amazing címû számot, Inna debütáló nagylemeze mostantól kapható Magyarországon! A Hot névre keresztelt album hazájában, Romániában hihetetlen sikeres.

    A Romanian Music Awards díjátadón csont nélkül nyerte a kategóriáját (négy másik elismerés mellett). Az albumon természetesen megtalálható a kezdeti lendület (Hot, Love), az eggyel tudatosabb Inna (Amazing), a Bob Taylorrrel készített track, a Déja Vu, és a legújabb siker, a Play & Win producerduóval felvett elektropop, a 10 Minutes is.

  • Metzker Viki meghódítja a világot

    Világhírûvé teszi Magyarországot Metzker Viki. A nyuszilány öt ország címlapján pózol évakosztümben olykor egyedül, olykor pedig további playmate-ek társaságában.

    A fotósorozat még tavaly készült Vikirõl, amikor is elsõ alkalommal látogatta meg Hugh Hefnert.

    A képek pedig olyannyira jól sikerültek, hogy Hollandia, Ukrajna, Kolumbia, Mexikó és Spanyolország is lecsapott rájuk.

  • Vízágyúval lõtték a No thanx zenekart

    Leforgatta második eseményekkel tarkított image klipjét a No thanx. A tini bálványok hihetetlen vagányságukról tettek tanúbizonyságot, ugyanis szó nélkül állták a kellemesnek egyáltalán nem mondható vízágyúzást, míg a következõ pillanatban lángolt körülöttük minden. Indián, a klip rendezõje elmesélte, a fiúk messze túlteljesítették várakozásait, hisz az elsõ videohoz képest rengeteget fejlõdtek színészileg, s a kamera elõtt is teljes természetességgel mozogtak.

  • Armin Van Buren idén a világ legjobb DJ-je

    A Top 100-as versenyre idén rekordot döntõ 345.000 szavazat érkezett több mint 220 országból a dance zenét kedvelõ rajongóktól. Armin 2001 óta vesz részt a DJ Mag Top 100 választáson (akkor 27. volt). A következõ évben már az 5. helyre lépett elõre, és késõbb az elõkelõ 3. helyet is sikerült megszereznie. Miután 3 éven keresztül tartotta magát ebben a pozícióban, a tavalyi évben még egyet lépett elõre a 2. helyre. Az idei év nagyon pörgõs volt a 30 éves Van Buuren-nek.

  • Jazz a Sziget 2009-en

    A Nulladik napon a magyar jazz ünnepével indul a Sziget rendkívül szines jazz felhozatala, ahol a hazai élvonal mellett a Miles Davis egykori zenésztársai is színpadra lépnek. A fesztivál többi napján, a Budapest Jazz Club és a Sziget csapatának együttmûködése folytán idén is önálló helyet kap a jazz a Szigeten. Közvetlenül a Világzenei Nagyszínpad szomszédságában lépnek színpadra a hazai és nemzetközi jazz fiatal tehetségei és elismert alakjai. A stílus dimenzióit tágítva a klasszikus értelemben vett jazz koncertek mellett helyet kapnak kísérletezõ és elektronikus produkciók is.

  • Az EFOTT Baján is csúcsot döntött!

    Az EFOTT népszerûsége töretlen, az utóbbi három évben Debrecenben, Dunaújvárosban és idén Baján is látogatottsági csúcsot döntött: 64 ezren szórakoztak a Petõfi-szigeten megrendezett hallgatói fesztiválon.

    Idén már a Bajai Halfõzõ Fesztivál idejére, a mínusz negyedik napon kinyitott az EFOTT kemping, így a fesztiválozók a gasztronómia évében megismerkedhettek a tradicionális bajai halászlével is.

  • Palya Beáta emlékezetes koncertje a washingtoni Kennedy Centerben

    Washington - Felejthetetlen világzenei koncerttel mutatkozott be Palya Beáta népdalénekes az amerikai fõváros egyik legrangosabb elõadómûvészeti központjában, a Kennedy Centerben helyi idõ szerint vasárnap este. Az énekes - miután bõ egy hete meghódította a világhírû New York-i Carnegie Hall közönségét - washingtoni fellépésén is elbûvölte hangjával és kisugárzásával a több száz fõs hallgatóságot."Azt éreztem a koncerten, hogy nagy figyelem és energia koncentrálódik, (...) és az emberek jönnek velünk, nagyon jó érzés volt" - mondta a Millennium Színpadon rendezett fellépés után a bulizunk.com nak.

  • Rúzsa Magdi a döntõben

    Az elõdöntõben Rúzsa Magdi bekerült a finnországi Eurovíziós Dalverseny döntõjébe. A több mint százmillió tévénézõ csütörtök este a minõségre, a kiváló hangra, az érdekes produkciókra és a kelet-európai zenére szavazott. Szombat este a magyar énekesnõ nyolcadikként lép majd a Hartwell Areena színpadára. A május 10-i, késõ éjszakába nyúló elõdöntõben - amelyet a finn fõvárosból az Magyar Televízió 1-es csatornáján Gundel Takács Gábor tudósított - 28 ország elõadója versenyzett. Többnyire dallamos slágerek és álrock dalok váltogatták egymást.