Az R. E. M.-et ért kedvezõ változás fokmérõje a néhány hónappal ezelõtt megjelent Accelerate címû album, amely az elmúlt évek sikertelen és gyenge lemezei után visszaidézi az 1980-as években hallott frissességet. (Megelõzõ lemezüket, az Around The Sunt még a zenekar tagjai sem szerették.) Az új lemezrõl sok dalt játszanak, és ezt mindenki örömmel fogadja.
A remek dalokat végig színes kavalkád kíséri: a színpad hátsó részén, valamint a két óriáskivetítõn folyamatosan változnak a képek és a színek: minden számban más színkombináció - a leggyakoribb a piros és a fekete - festi be a zenészek arcát. Látványos show, miközben a zene élvezhetõbb minõségben szól, mintha cd-rõl menne. Peter Buck gitáros és Mike Mills basszista tökéletes összhangban hozza az alapot, de a kiegészítõ zenészek, elsõsorban a turnédobos (az R. E. M.-nek több mint tíz éve nincs állandó dobosa) is nagyszerûen teljesít. Bad Day, Drive, Hollow Man - egyik jobb, mint a másik. Stipe az egyik dalban még szájharmonikázik is. (Jól csinálta, de azért az se lett volna rossz, ha a futamokat a turné egyik amerikai állomásán velük színpadra lépett Johnny Marrtól, a Smiths egykori gitáristenétõl, a szájharmonika nagymesterétõl hallhattuk volna…)
Peter Buck korábban nyilatkozta valahol, hogy a dalok minden este cserélõdnek; összesen mintegy 80 dalt rotálnak. Van mibõl válogatni, hiszen 1980 óta csak sorlemezbõl 14-et csináltak. z R. E. M. az idei Sziget fesztivál talán legjobb koncertjét adta. Ahogy a Drive-ben Michael Stipe énekli: "Hey kids, rock 'n roll, nobody tells you where to go" (Hé kölykök, rock 'n roll, senki nem mondja meg, merre menjetek). Nos, ezen az úton tovább, az a biztos.