Hogyan szóltak a dalok a Nagyszínpadról? Egészen biztosan másként, mint annak idején, amikor kis klubokban játszottak, ötven, késõbb néhányszáz nézõ elõtt. A Sex Pistols fesztiválzenekarként mindenesetre eleget tett az elvárásoknak: a hangzás problémamentes volt, a többtízezres közönség tombolt. És a felállás ugyanaz, mint induláskor: Rotten (ének), Steve Jones (gitár), Glen Matlock (basszusgitár, tavaly saját zenekarával járt a Szigeten) és Paul Cook (dob).
Kezdetnek felhangzott a Pretty Vacant, aztán jött a No Feelings - ekkor a tudósító mellett egy õszes, hatvanas úr az öklét rázva nekiindult a színpad felé... Tehát minden rendben. Rotten ötven felett is jó formában: narancsszínû haj, egy félig pizsama, félig katonai egyenruha jellegû ruha, amiben szögletesen mozog a zenére, idõnként mintha kacsatáncot járna. Aztán megáll, letolja a nadrágját: alatta az alsógatyája a brit zászlót formázza. Steve Jones pólóján II. Erzsébet szeme fekete csíkkal kitakarva.
Jön a Liar, a Holiday In The Sun, majd Rotten végre elemében: megkérdezi a közönségtõl, dicsérni kell-e George Bush-t, vagy eltüntetni, majd ugyanazt tudakolja a vallásról is. Következik a többi kihagyhatatlan dal, az óriáskivetítõn látszik, hogy húszéves kislányok a színpad elõtt éneklik a Submissiont, az I'm Not Your Stepping Stone-t, a No Funt, a Problems-t. Persze mindenki a klasszikusokat várja, és a vége felé ezek el is hangzanak: God Save The Queen (Isten ója a királynõt és a fasiszta rezsimet - énekli Rotten), EMI, Anarchy In The UK.
Kifelé menet lehet igazán látni, milyen sokan vannak: a hátul állók már a büfépultokra támaszkodtak.
A Sex Pistols koncertet adott Budapesten! Igaz, az már az elején kiderült, hogy a punkzene már nem jelentheti ugyanazt, mint harminc évvel ezelõtt.