A Meshuggah (jiddisül õrült vagy bolond) 2008-as albuma, az ObZen megjelenése alaposan megosztotta a rajongókat: a lemezrõl közreadott kritikákat kommentáló megjegyzések szerint soraikban még most is élénk disputa dúl arról, hogy az új produkcióval vajon egy fantasztikus trilógia záró darabját alkották-e meg a nevükhöz illõ elborultságukról híres svéd rockerek, vagy jobb híján minden invenciót nélkülözõ önismétlésbe bocsátkoztak.
Abban nincs vita a rajongók között, hogy ha egyáltalán trilógiáról kellene beszélni a banda életmûve kapcsán, akkor az ObZen tíz év elteltével tér vissza a Meshuggah gyökereihez: a cizellált, de mégis nyers erõhöz, a kilencvenes évek közepén elkészült Destroy, Erase, Improve és a Chaosphere címû albumokhoz.
Akik viszont az örök kísérletezõ kedvet méltányolják a bandában, azok a 2002-es Nothing, a szintén 2002-es I címû EP és az ObZent megelõzõ legutóbbi album, a Catch 33 intellektuális élményeinek folytatását hiányolják az új produkcióból.
Akárhogyan is van, a nyers erõ és a kísérletezõ kedv együttes jelenléte elmaradhatatlan része a Jens Kidman énekes, Fredrik Thordendal szólógitáros, Marten Hagström ritmusgitáros, Dick Lövgren basszusgitáros és Tomas Haake dobos teremtette zenei világnak, s ez szinte már a kezdetektõl, a banda 1987-es megalakulásától így van.
A debütáló EP, a Psykisk Testbild még a Metallica nyomdokain haladt, de már ott is érezni lehetett náluk az egyedi ritmika kialakításának igényét. Az 1991-es Contradictions Collapse anyagában viszont már pontosan tetten érhetõek az egyre bonyolultabb ritmusképletek. S aztán az 1994-es None címû EP után jött a nagy durranás, a ,95-ös Destroy, Erase, Improve, amely után már nem soha maradt abba, legfeljebb csupán zaklatottabbá vált a jól kimért, szinte követhetetlenül bonyolult ütemekbe porciózott dübörgés.
A banda munkásságát sok extremitás jellemzi: õk voltak talán az elsõ zenekar, amelyik olyan mélyre hangolta a hangszereket, hogy ki kellett számukra fejleszteni a nyolchúros gitárt. De a rockerek számára néhány életrajzi adalék jelenti a legborzongatóbb csemegét: az 1994-es None után készülõdõ Destroy, Erase, Improve címû album tudvalévõen azért váratott magára olyan sokat, mert elõbb Fredrik Thordendal gitáros csapott le favágás közben a bal középsõ ujjáról egy darabot, amit aztán szerencsére sikerült visszavarrni, késõbb pedig Tomas Haake dobos kezét zúzta össze alaposan egy darálógép.