Mint a darabot rendezõként is jegyzõ Angelo Bonello megjegyezte, a 10 éve alakult társulattal folyamatosan újabb utakat keresnek, hogy a történeteiket elmesélhessék: "kifejlesztettünk egy nyelvezetet, amely a mozgásban, a zenében, a fénytechnikában és a rendezésben is elrugaszkodik a színházi konvencióktól. A levegõben játszódó jelenetek például a tradicionális látványképet helyezik új dimenzióba, és teszik szinte totálissá. Az új környezet másfajta mûvészi kifejezésmódokat kíván, de rengeteg ihletet is ad".
Az alapító-rendezõ elárulta, elõadásaikat folyamatosan fejlesztik - erre utal a címben a 3.0 - , és természetesen mindig alkalmazkodniuk kell a helyszínhez is. A többféle verzióra szükség is van, hiszen rengeteg helyen jártak már a produkcióval: Olaszországon kívül bemutatták többek között svájci, görög, spanyol, francia, kanadai, arab és ukrán közönségnek is.
"A színpad közepén álló, kötelekkel behálózott hatalmas fémtestbõl bontakozik ki az elõadás. A carillon egy bûvös doboz, amelybõl zeneszóra egy táncosnõ emelkedik ki, így indulnak a jelenetek a szerkezetünkbõl, szinte álomszerûen, hogy aztán néha szerteágazzanak, és egyszerre több vágányon fussanak" - beszélt a Carillon 3.0 címû darabjukról Angelo Bonello.
Mint hozzátette, az általuk használt jelképek többértelmûek, a fémdobozt is fel lehet fogni például labirintusként, amelybõl a táncosok szeretnének kijutni.
A rendezõ elmondása szerint a történetben az antik teremtésmítoszok jelentik a kiindulópontot, fõleg Ovidius, aki elmeséli, ahogy az emberiség az idilli aranykorból a háborúk és összecsapások jellemezte vaskorba jut, végül talán a pusztulásba. "Természetesen a történetet erõs absztrakciókkal alkalmaztuk, így tulajdonképpen értelmezhetõ az évszakok váltakozásaként is, ahogy a tavasz a nyáron keresztül az õszbe, majd a télbe fordul" - fogalmazott Angelo Bonello.