rss
  • Re:pohár, komposztálható tányér és riksa-taxi: SZIN

  • Share on Tumblr

    Fenntartható fesztivál

    A környezettudatos szemlélet, a fenntartható fejlõdés népszerûsítését tûzte zászlajára a hazai fesztiválpiac legnagyobb hagyományokkal bíró rendezvénye, a Szegedi Ifjúsági Napok. Ennek keretében, a magyar fesztiválok közt elsõként a SZINen találkozhatunk visszaváltható söröspohárral, valamint biológiailag lebomló étkezési eszközökkel. Boros Gyula, a rendezvény fõszervezõje szerint nem az a cél, hogy a SZIN „zöld fesztivállá” váljon.

    „Arra törekszünk, hogy az emberek felismerjék és átérezzék saját, egyéni felelõsségüket” – nyilatkozta a fõszervezõ.

    Forradalmi újításra szánta el magát a Szegedi Ifjúsági Napok. A nyári fesztiválszezon záróeseménye, az ökotudatos szemléletmód népszerûsítése keretében, a magyar fesztiválok közt elsõként vezeti be – az európai fesztiválokon már elterjedt – visszaváltható söröspoharat. A Borsodi Sörgyár támogatólag állt a kezdeményezés mellé és reményeik szerint az idén kísérleti jellegû akció sikere után jövõre már csak „re:pohár”-ban fogyasztja a nagyérdemû a SZINen a habos nedût. „Egy környezetvédelmi intézkedés akkor mûködik optimálisan, ha bevezetésével csökken a környezetterhelés és ezzel egyidõben az emberek szemléletmódjára is pozitívan képes hatni.” - nyilatkozta Boros Gyula fõszervezõ. Számításaik szerint, a visszaváltható pohár bevezetésével 3000 kg-mal is kevesebb szemét keletkezhet. „A betétdíjas, visszaváltható rendszer mind a megelõzést, mind pedig az újrahasznosítást nagymértékben elõsegíti” - mondta Boros. „A megelõzést azért, mert egy ilyen poharat nagyságrendileg 100-szor lehet újrahasználni, ezért ennek használatával töredéknyi hulladék keletkezik, az újrafeldolgozást pedig azért, mert elhasználódva ugyanúgy másodnyersanyagként kezelhetõ, mint a szelektív hulladékgyûjtés által visszanyert egyszer használatos poharak. A rendszer legfõbb elõnye, hogy a fesztivál 5 napja alatt a látogatók megtapasztalhatják: a fogyasztásnak nem feltétlenül kell párosulnia hulladéktermeléssel és mindezt úgy, hogy nem unalmas prospektusokból értesülnek róla” – tette hozzá a fõszervezõ.

    Természetesen a környezettudatos életmód népszerûsítése nem merül ki a visszaváltható pohár alkalmazásában. Szintén újdonság a fesztiválvilágban a biológiailag lebomló étkezési eszközök bevezetése is, mely komposztálható hulladékként értékes másodnyersanyagot képvisel és ennek megfelelõen szelektíven lesz gyûjtve. Továbbá igyekszik a SZIN újraéleszteni a TELEKOCSI rendszert, melynek lényege, hogy a fesztiválra érkezõ autóknak minél nagyobb legyen a kihasználtságuk. A károsanyag-kibocsátás még jobban csökkenthetõ, ha minél többen érkeznek vonattal a SZINre: ennek érdekében a MÁV kedvezményes lehetõséget nyújt a Szegedre utazó fesztiválozóknak, illetve a fõbb vonalakon kerékpártároló szerelvényeket is biztosítanak. A bringával érkezõknek ingyenes kerékpártárolót üzemeltetnek a szervezõk a rendezvény területén, illetve akik a városba szeretnének kiruccanni, azok riksa-taxival tehetik azt. Természetesen idén is mûködik a szelektív hulladékgyûjtõ rendszer és a SZIN területén, több helyen a takarékosságra figyelmeztetõ, az ökotudatos kempingezést illetve fesztiválozást népszerûsítõ táblák tájékoztatják a fiatalokat. Az idén a szervezõk az ökotudatos témákkal foglalkozó civil szervezeteknek írt ki pályázatot, e szervezetek programjai szintén a rendezvény törekvéseit segítik. Mindezeken túl lesz „zöld rendõrség”, fair trade kávézó és a fesztiválon magyar ökotermelõktõl származó gyümölcsöket is árusítanak majd.

    További információk: www.szin.org


    Share on Tumblr
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Kinyitott az elsõ ökodiszkó

    Amszterdam - Megnyílt az elsõ ökodiszkó: a táncolók a talpukkal generálnak áramot a világításhoz, újra feldolgozható poharakban kapják az italokat, a vécétartályokat pedig összegyûjtött esõvíz - is - öblíti.

    A diszkó Hollandiában van, Rotterdamban, neve: WATT. Más diszkókhoz képest 30 százalékos energiamegtakarítású, széndioxidból is egyharmaddal kevesebb termelõdik üzemeltetésekor és fele annyi vizet fogyaszt.

  • Freestylers (UK - Dj set)

    Szeged, SZIN, Red Lounge - augusztus 25., szombat, 0:15 - Az elektronikus tánczene londoni illetõségû élcsapata, a Freestylers október közepén rukkolt elõ friss lemezével, az Adventures In Freestyle-al, mely a DJ-producer páros, Aston Harvey és Matt Cantor negyedik stúdióalbuma.

  • Absolute Greatest (2 CD + Könyv)

    A kiadványban 52 oldalon láthatunk ritka, és soha nem látott fotókat, illetve a dalok eredeti kézzel írt szövegét, melyek még a javításokat és átírásokat is mutatják. Ezen kívül online hozzáférést tartalmaz a zenekar korábbi 20 élõ fellésépéséhez.

  • Camille Jones vs. Fedde Le Grand – The Creeps

    A ’Put Your Hands Up For Detroit’ címû debütáló dala után a holland Fedde Le Grand elkészítette második klub slágerét! A The Creeps-ben Camille Jones (Daddy Would Say, Nothing Comes From Nothing) vokálját mixelte a rá jellemzõ kemény határozott elektro hanzássa – az eredmény zseniális!

  • Sziget 2011: Új helyszínek

    A Sziget új, szabadtéri színpadán Európa több országából érkeznek jobbnál jobb és hazájukban már nagy ismertségnek örvendõ zenekarok.

  • Blues albumot ad ki Hugh Laurie

    Blues albumot készítet Hugh Laurie, a Doktor House címû, világszerte kedvelt sorozat brit fõszereplõje.

  • Larry Hangman - Sinus Pop

    Hosszú várakozás után, végre megjelent a Larry Hangman zenekar elsõ lemeze, mely a „Sinus Pop” címet viseli. Az album érdekessége, hogy nem csak szerzõi CD formában, hanem digitálisan is meg lehet vásárolni, így ha akarod, akkor csak azokat a dalokat veszed meg, melyek téged érdekelnek. Megjelent végre a Larry Hangman szinti-pop formáció elsõ lemeze, amely találóan a „Sinus Pop” címet kapta. A csapat két tagja, Tisch Bálint és Kanász Dusán már jó pár éve gyûjtögette a dalokat, melyeket a saját stúdiójukban rögzítettek 2009 végén, így tizennégy szám került fel a korongra, ebbõl kettõ saját remixük.

  • DJ Szatmári: Dancemix Parádé 2

    Októberben több fronton is újdonsággal jelentkezik DJ Szatmári. A friss dolgok közül kiemelkedik elsõ saját mixalbuma, a Dancemix Parádé 2, ami október 11-én jelenik meg. Emellett új dallal és website-tal is elõrukkol a népszerû lemezlovas.

  • Ákos a Szigeten és a VOLT Fesztiválon!

    Egy év koncertszünet után teljesen megújult produkcióval tér vissza Ákos. A több mint két évtizede töretlen pályájú dalszerzı-elıadó egy igazán izgalmasnak ígérkezı elektronikus elıadást állít színpadra, amely - vadonatúj dalok mellett - a legnagyobb slágereket vonultatja fel komoly látványtechnika kíséretében. A “2012-es szintirock” koncertprogram az idei nyáron mindössze három alkalommal áll színpadra, és annyi már biztonyos, hogy elıször a 20. VOLT fesztiválon láthatja majd a nagyérdemõ. A jubileumi Sziget nulladik napján pedig egy bıvebb repertoárral, az év egyik legnagyobb magyar zenei eseményeként, egy egész estés, önálló Ákos-koncert várja a rajongókat.

  • Superman visszatér

    Bryan Singer csak azért nem lett színész, mert rendezõ lett – mondta az X-Men egyik fõszereplõje. Bár Singer korunk egyik legsikeresebb direktora, jókora benne a vágy, hogy közvetlenül is megmutathassa magát: beszélhessen magáról és persze a filmjeirõl. Köztük is a legutóbbi, talán legnagyobb vállalkozásáról: a Superman visszatér (Superman Returns, hazai bemutató: július 13.) munkálatairól.

  • Népzene és punk együtt: lemezbemutató koncertet ad a Yava zenekar

    Budapest - Lemezbemutató koncertet ad csütörtökön a Yava zenekar az A38 hajón; a népzenét a keményebb (punk, hardcore, metál) stílusokkal vegyítõ csapat Folcore címû albuma kétéves elõkészület után jelent meg nemrég. A kettõs alkalom kapcsán Mestyán Ádám zenekarvezetõ nyilatkozott szerkesztõségünknek.

  • Yonderboijal példálózott a holland kormányfõ

    Az Európai Uniót alapításának hágai évfordulós ünnepségén Jan Peter Balkenende egy magyar menekült történetével és egy magyar zenész produkciójával illusztrálta az unió szerepét.

  • Katie Melua - Piece By Piece - Special Bonus Edition

    Októberben Katie Melua többszörös platinalemezes státuszt elért második stúdióalbuma, a ’Piece By Piece’ egy speciális új kiadásban kerül a lemezboltok polcaira! A Special Bonus Edition-on az eredeti stúdióalbum mellett egy dvd is kiegészíti a kiadványt: 90 percnyi koncertanyag mellett ún. backstage felvételek és interjúk sorakoznak fel.

  • Világsztárok, nagy nevek, színes programkínálat - VOLT Fesztivál

    Július 5-én, szerdán délben nyitja meg kapuit a VOLT Fesztivál, amelynek ettõl kezdve valamennyi színpadán elindul a négynapos programsorozat. A Lõvér Kemping és Sopron városa négy teljes napig nem csak Magyarország, de a környezõ országok könnyûzenei központjává is válik, hisz az eseményen a hazai fellépõk mellett igazi világsztárokkal találkozhatunk.

  • Kovács Áron mégsem lesz Casanova

    A Casanova Night Musical alkotói ezúton értesítik a sajtót és a közönséget, hogy Kovács Áron sajnos visszamondani kényszerült a Casanova Night Musical címszerepét. Mint az ismeretes, Áron az első szereposztásban játszotta volna a nagy hódítót, ám életében olyan változások következtek be, hogy el kellett búcsúznia az általa is nagyon szeretett stábtól és szereptől.

  • Crank - Felpörgetve

    Chev Chelios (Jason Statham) nem várt telefonhívásra ébred. Támolyog, gyakorlatilag nem tud mozogni, és a szíve is alig ver, nagy erõfeszítésébe kerül, hogy felvegye a mobilját. Ricky Verona (Jose Pablo Cantillo) van a vonalban, és elárulja hõsünknek, hogy megmérgezte álmában: már csak egy órája van hátra.

  • Magyar szépeség

    Herendi András élelmiszer-technikus (Máté Gábor) élete összeomlani látszik: kirúgják munkahelyérõl, felesége (Udvaros Dorottya) megcsalja egy sikeres topmenedzserrel, lánya, Erna (Hámori Gabriella) pedig kezd beleszeretni a szomszéd család szerencsétlen, drogdíler fiába, egy erõszakos volt katona sarjába (Fenyõ Iván).

  • Olly Murs:Troublemaker feat. FloRida

    Nagy Britannia “kalapos” énekese, a “Heart Skips A Beat” és “Dance With Me Tonigh” címû slágerekkel idehaza is rádiós kedvenccé vált Olly Murs bemutatta vadonatúj kislemezdalát, a Flo Rida közremûködésével készült “Troublemaker”-t.

    A már elsõ hallásra is fülbemászó pophimnusz november 26-án megjelenõ harmadik, “Right Place, Right Time” címû új stúdióalbumának a felvezetõ kislemeze.

  • Zséda: Rouge koncert 2009 Aréna

    2009. május 28-án a Papp László Budapest Sportarénában adott teltházas koncertet a varázslatos énekesnõ, Zséda.

    A program közel 15 éves pályafutásának keresztmetszete volt: valamennyi nagy slágere, legkedvesebb dalai hangzottak el az Arénában, és persze a legfrissebb, a Rouge album legjobbjai sem maradhattak ki a mûsorból. A dalok egyedi hangszerelésben szólaltak meg úgy, ahogy korábban még soha nem hallhatta õket a közönség.

  • Mr. Bean és a nyugodt nyaralás

    A legtöbb színész azt szeretné, ha filmjét a világ lehetõ legtöbb pontján vetítenék, Rowan Atkinson, akirõl csak kevesen tudják, hogy rövid ideig a Monty Python társulat tagja is volt, azonban kivételnek számít.

  • Az utolsó jelentés

    Amikor az ifjú és becsvágyó Eric O'Neill új beosztást kap az FBI-nál, úgy érzi, végre valóra válik régi álma: igazi ügynök lesz belõle. De hamarosan rá kell jönnie, hogy nem csupán érdemeinek és tehetségének köszönheti az elõléptetést.

  • Õsszel új Basement Jaxx album

    Három év után új stúdióalbummal jelentkezik a Basement Jaxx! A duó új korongja ’Crazy Itch Radio’ címmel szeptember 4-én kerül a lemezboltok polcaira.

  • Legyenek illúzióid

    A Csodák Palotája már harmadik kiállítását nyitja meg Budapest legszebb és legnagyobb kulturális központjában, a Millenárison.

  • Baleárica - lovely selected by dj Chus

    A Baleárica válogatás harmadik darabja természetesen az aktuális ibizai himnuszokat tartalmazza. Deux 'Xpand' -jától (amely CSAK ezen a válogatáson elérhetõ!) egészen Danny Tenaglia' új tribal remekmûvéig, a 'Dibiza'-ig.

  • Viasztestek

    A Viasztestek (House of Wax) idegborzoló, rémisztõ film: alkotói eredetileg úgy gondolták, csak a nézõk fognak ijedezni tõle, de az ausztráliai forgatás során kiderült, a készítõinek is van oka a félelemre.

  • Ricky Nowa 2008

    Augusztus 4-én látott napvilágot Ricky Nowa, 'TIME' címû lemeze. A három tracket tartalmazó lemezre az eredeti zenén kívül, egy Groovy techno stílusú remix került fel, melyet Slave gondolt újra, plusz Silence 'O' Phobia átdolgozásában egy nagyszerû tech house remixnek is örülhetünk.

    Hazánkban a techno zenei világában jártasoknak ismerõsen csenghet SveTec neve. Õ is elõrukkolt egy nagyszerû remixel, ám ezt egy másik lemezen tette meg.

  • Sziget 2011: Fesztiválnapok, Nagyszínpadok

    Aktuális trendek, nagy elõadók és a jövõ ígéretei: e hármasság köré szervezõdik már évek óta a Sziget zenei programja, s a hangsúlyok idén az aktuális trendekre estek.

  • Tarifa Sensual Beats - The First Love - MIXED BY CARLOS MARIÑO

    Tarifa egy festõi város Spanyolország déli részén Cadiz közelében, ahol különbözõ kultúrák olvadnak össze. A mixalbum 15 számával a pop-pal és a flamenco-val egybegyúrt chill out, ambient és downtempo zenék valóságos kaleidoszkópja.

  • Bill Frisell (Dupla album) - History, Mystery

    (7559-79943-7), jazz

    CD 1

    Imagination – Probability Cloud – Probability Cloud Part 2 – Out of Body – Struggle – A Monumentary Suspension of Doubt – Onward – Baba Drame – What We Need – A Change is Gonna Come – Jackie-ing – Show Me – Boo and Scout – Struggle Part 2 – Heal – Another Monumentary Suspension of Doubt – Probability Cloud (Reprise)

  • Az év válogatáslemeze: BRAVO Hits 24

    19 világsláger, köztük számtalan itthon is Top 10 dal kapott helyen a BRAVO Hits 24-en, mely december 3-tól kapható.

    A 2010-es év meghatározó listavezetõ dalai (az "Alejandro" Lady Gaga-tól, a "Misery" a Maroon 5-tól) mellett számos Top 10 dal kapott helyet a 19 track-es lemezen, melyen korunk legnagyobb tinisztárja, Justin Bieber, valamint brit vetélytársa, Alex Gardner is képviselteti magát.