2024.04.18. - Andrea, Ilma

Irány Észak!

Közel kilencszáz elõadó jelentkezett az idén a Delta Fest nagyrendezvényeire, a Hegyalja és a BalaTONE fesztiválokra, ami a tavalyi érdeklõdés közel kétszeresét jelenti. Ezzel párhuzamosan a felkért elõadókkal is folynak az egyeztetések. A már végleges Hegyalja-fellépõk: Banco De Gaia, Sepultura, Pendulum, Noisia, Deladap, Bloodhound Gang és Elite Force. Zánka sztárjai pedig nem mások, mint az Asian Dub Foundation, a Dog Eat Dog, Dillinja és Freq Nasty, de más elõadókkal is folynak az elõrehaladott tárgyalások. A hazai elõadók közül Tokajban 9 színpadon mintegy 170, míg Zánkán 5 helyszínen 100 elõadó játszik.
A 891 jelentkezõ közül a szervezõk, illetve az általuk felkért szakemberek választják ki azt a közel kétszázat, akik fellépnek majd a július 11-e és 15-e között megrendezendõ immár nyolcadik tokaj-rakamazi Hegyalja Fesztiválon, illetve a július 18-a és 22-e közt a volt zánkai úttörõvárosban sorra kerülõ BalaTONE Fesztiválon. Az idén már második alkalommal jelentkezhettek online a zenekarok, akárcsak a nyári munkára vállalkozó diákok - az idén õk is jóval nagyobb számban regisztráltak, mint 2006-ban. utóbbit még május közepéig megtehetik, míg a szerencsés fellépõk kiértesítése már zajlik.

A külföldi sztárok közül a napokban köttetett meg a szerzõdés az amerikai, a hardcore-ba a hiphop elemeit csempészõ Dog Eat Dog menedzsmentjével, illetve a breakbeat kultikus elõadójával, Freq Nasty-vel, valamint a drum and bass-mágus Dillinjával.

A szervezõket örömmel tölti el, hogy az idén nyáron a Magyar Tenger partján rendkívül gazdag választék várja a nagyközönséget, így van ez a fesztiválok kínálatában is. Míg a déli parton az önfeledt, könnyed szórakozás lesz a meghatározó, az északi parton, a BalaTONE fesztiválon a fajsúlyosabb zenék játsszák a fõszerepet, mind a már említett nemzetközi, mind a hazai fellépõket figyelembe véve. Mindehhez azonban minden igényt kielégítõ feltételek társulnak, hiszen az egykori úttörõvárosban - mely jelenleg ifjúsági centrumként mûködik - rendkívül kedvezõ infrastrukturális feltételek, például minden igényt kielégítõ szálláshelyek várják a fesztiválozókat.

Akár naponta érdemes ellátogatni a www.hegyaljafestival.hu , illetve a www.balatonefestival.hu lapokra, hiszen megkezdõdött a zenei színpadok programjainak feltöltése.

Mint az már megszokott 2000 óta, a Hegyalja Fesztivál erõs környezetvédelmi kötõdéssel bír - így lesz ez 2007-ben is, hiszen a civil utcában és a Zöld Színpadon a természet- és környezetvédelem, illetve az ehhez kapcsolódó közéleti és kulturális témák kiemelt figyelmet kapnak majd.

A BalaTONE fesztivál elsõ számú üzenete a turizmus, amire a rendezvény szlogenje is utal: Nyaralás megzenésítve. Természetesen ez igaz a világörökség részeként jegyzett Hegyaljára is, hiszen Zánkához hasonlóan itt is adottak egy önfeledt nyaralás feltételei: gyönyörû környezet, jó társaság, feledhetetlen programok és megfizethetõ árak - ez utóbbit például az bizonyítja legékesebben, hogy olcsóbbak lettek egyes jegyárak a még a 2006-os belépõkhöz képest is. A Balaton északi partja és észak Magyarország leggyönyörûbb vidéke akár egy belépõvel is látogatható, ami az idei hazai palettán messze a legolcsóbb és egyben legtartalmasabb nyári programot jelenti. Tehát: Irány Észak!