2024.04.19. - Emma

Különös példaképek

Mark Wahlberg szerint nem más, mint Danny DeVito volt az az ember, aki megváltoztatta az életét, és aki példaképül szolgált ahhoz, hogy sikeres színésszé válhasson! A két, meglehetõsen eltérõ alkatú, korú és tehetségû színész a Reneszánsz ember címû vígjátékban dolgozott együtt még 1994-ben, és a dolgok logikája szerint Wahlbergnek szöget üthetett a fejében a velõs gondolat, hogy ha a kis növésû és kevésbé csinos DeVito-nak sikerült elismert és jól fizetett színésszé válnia, akkor neki csak egy kis szorgalomra van szüksége.
És ezek szerint szorgalom is volt benne, hiszen legújabb filmje, az Orvlövész fõszerepéért is igen jelentõs summát vághat zsebre.

A másik ember, aki furcsa módon komoly hatással volt a különben meggyõzõdéses demokrata párti Wahlbergre, az a jelenlegi amerikai elnök, George W. Bush.

A színész nem sokkal a szeptember 11-ei katasztrófa után látogatott el a Fehér Házba, ahol a szokatlanul humoros kedvében lévõ elnök fogadta, ezekkel a szavakkal: „Fogadjunk, hogy azért jött, hogy elmondja, hogy most ezt és azt kéne tenni! De aztán meglátott ebben a szép kék öltönyben, és azt gondolta magában: Istenem, elnök úr, maga aztán egy igazán jóképû fickó!'

A színész ezt roppant mulatságosnak találta, és azóta is jóban van a csak nagyon kevesek által kedvelt elnökkel… (Shooter – hazai bemutató: 2007. április 19.)