2024.04.19. - Emma

Már csak Amerikában talált magára ruhát

Lassan az egészségét is veszélyeztette Emilio azzal, hogy elérte a 130 kilós súlyhatárt. Ezt a korlátot õ maga szabta, hisz azontúl, hogy fáradékonyabb, ekkora testsúllyal, ruhát sem talál magának Magyarországon. Úgy döntött, véget vet a rendszertelen életmódnak, az összevissza táplálkozásnak, s a mozgás nélküli létnek. Emilio szakemberek segítségével állt neki a kõkemény fogyókúrának.
Vidámságából és pozitív életszemléletébõl egy cseppet sem veszített, mióta elhatározta, igenis megszabadul legalább húsz kilótól.

Az énekes csaknem tíz éve volt „versenysúlyánál”, s minden vágya, hogy újra elérje azt a 90-100 kilós testsúlyt. Úgy tûnik azonban, hogy minél sikeresebb énekes, annál súlyosabb is. Emilio dalai ugyanis egyre népszerûbbek, készíti új lemezét, s közben jóízûen falatozik, a mozgást pedig hanyagolja.

Ekkora súlynál viszont már óvatosnak kell lenni, akármit nem sportolhat az ember.

- Talán szumózni lehetne ekkora testtel – nevetett Emilio. – Még szerencse, hogy rátaláltam erre az új edzésformára. Beülök egy kapszula formájú csodaszerkezetbe, tekerem a beleépített biciklit, s közben olvad rólam a zsír. Remek egy találmány. Természetesen egy dietetikus is segít a fogyásban, már össze is állított nekem egy klassz étrendet, még csak koplalnom sem kell.

Emilio nemrégiben készített duettet a Fiesta együttessel, s a Fekete vonat egykori énekesével, Fatimával, legújabb lemeze pedig szeptemberben jelenik meg, addigra mindenképpen formába akarja hozni magát.

- Most vásároltam egy nagyadag ruhát Amerikában, szégyen, nem szégyen itthon már nem kaptam magamra valót, ami tetszett is volna. Nagyon remélem, hogy a lemezbemutatómon, öt hónap múlva ezek már mind lógni fognak rajtam.