2024.04.19. - Emma

Angelina esküje

Régóta spekulál a sajtó azon, hogy mikor kel végre egybe Hollywood igazi álompárja, Angelina Jolie és Brad Pitt, ám ők, legalábbis eddig, nem nagyon engedtek semmiféle unszolásnak – csak éltek együtt boldogan. A helyzet azonban dramatikus fordulatot vett, ugyanis Angelina haldokló anyja vette rá lányát, hogy ígéretet tegyen a kedvesével kötendő házasságra.
Az idén január 27-én elhunyt Marcheline Bertrand színésznő már hét éve küzdött a rákkal, és halálos ágyán kérte meg Angelinát - akit a szívhez szóló, A Mighty Heart című drámában láthatunk legközelebb -, hogy menjen hozzá az általa fiának tekintett Bradhez – így az esküvő akár néhány hónapon belül is létrejöhet.

Csakhogy a fogadalom komolysága aligha teszi majd lehetővé a vidám lagzit és a bulvársajtónak a nagy nyüzsgést – mi titokban megtartott, gyors és szűk körű ceremóniára tippelünk, valamelyik harmadik világbeli országban. (A Mighty Heart – hazai bemutató: 2007. szeptember)