A korábbi filmben használt naiv, mesei látásmódot a rendezõ itt a végletekig viszi: a cselekmény kanyarulatai minden eddiginél valószínûtlenebbek. Attilio az arab országban hihetetlenebbnél hihetetlenebb kalandokba keveredik tevékkel, megszálló amerikai katonákkal és helyi lakosokkal, álmaiban pedig Tom Waits énekel neki.
Benigni filmjében majdnem minden szemmel láthatóan festett díszlet. Másnál ez a díszletvilág talán hiteltelen és nevetséges lenne, de amitõl ez itt mégis mûködik, az Benigni hihetetlen karizmája: az általa alakított ronda, vékony kis ember még a legszebb nõket, a legzordabb katonákat és a legmakacsabb tevéket is leveszi a lábukról.
A részletek itt tulajdonképpen egyáltalán nem számítanak. Csak kell hozzá egy hiteles figura, aki mindezt a mesét és csodálatos hazugságot elhiteti velünk - a világ többségének szemében Roberto Benigni ilyen.