2024.03.28. - Gedeon, Johanna

The Night Before

The Night Before
Ez történt korábban: A Hooverphonic elsõ slágere 1996-ban hódította meg a belga rádiókat az „A New Stereophonic Sound Spectacular” címû lemezrõl.

A következõ sláger a „2 Wicky” címû szerzemény volt, melyet a híres rendezõ, Bernardo Bertolucci felhasznált a Lopott szépség címû filmjéhez. Ez a nagyszerû kezdet segítette hozzá a zenekart a nemzetközi sikerhez, amihez minden egyes újabb Hooverphonic-kiadvány egy fejezetet tesz hozzá.
2006-ban a zenekar 10 éves évfordulóját egy best of-kiadvánnyal ünnepelte, mely a „Singles 96-06” címet kapta. Ekkorra lemezüket már több mint 1 millió példányban vették meg világszerte. Egy évvel azután, hogy kiadták hetedik stúdióalbumukat, a „The President of the LSD Golf Club” (2007) címû, napjainkig a leginkább kísérletezõ jellegû korongjukat, az énekesnõ, Geike Arnaert úgy döntött, hogy kilép a bandából és szólókarrierbe kezd. Alex Callier és Raymond Geerts, a banda mögött álló két húzótag úgy döntött, keresnek egy új énekest az együttesbe.

Elsõ rész: A keresés

„Jókedvû banda, megbízható tag, szeret nevetni, a zenéért él, 36-os méretet hord, vágya, hogy szexi felvételekhez adja a hangját, unalmas ember unalmas zenével kíméljen” – ilyen és ehhez hasonló kifejezések láttak napvilágot azokban a hirdetésekben, amiket a banda feladott. Nem véletlen, hogy éppen ezekre esett a választás; Alex Callier és Raymond Geerts kedvenc sorozatában, a Reklámõrültekben hangzottak el ezek a kifejezések. Az aktuális hirdetések, melyek a legtöbb médiában jelen vannak – legyünk õszinték – jóval hétköznapibbak. Talán ennek is köszönhetõ, hogy több mint 1000 jelentkezés érkezett a bandához a világ legkülönfélébb pontjairól. Amerika, Belgium, Anglia, Izrael, Kenya, Lengyelország és Oroszország…csak néhány példa, ahonnan jelentkezések érkeztek. A harmincas jelentkezõk közül mindössze egyetlen énekesnõ felelt meg minden követelménynek: Noémie Maria Alexis Ghislaine Wolfs…vagyis röviden Noémie Wolfs.

A legjobb pályázók

Alex Callier: „Az ideális jelölt 4 elvárásnak kell, hogy megfeleljen: egyedi legyen a hangja, legyen egyénisége, illeszkedjen be a bandába és át tudja érezni a régebbi dalokat is.”

Raymond Geerts: „Rengeteg olyan bandáról beszélnek, ahol sikeresen cserélték le az énekest. De mégis azt mondom, csak egynél volt igazán így: AC/DC”

Noémie Wolfs: „A Hooverphonic zenekarnak csak egyetlen esélye van, hogy pótolja Geike Arnaertet. Ha velem nem jön össze, a bandának befellegzett.”

Második rész: Noémie Wolfs belép a zenekarba

Noémie egy gyönyörû és csendes belga faluban született, egészen pontosan Scherpenheuvel-Zichemben, talán emiatt is olyan tipikus szomszéd lány karakter. 22 éves, 177 cm magas, elragadó alakja van, gyönyörû sötét barna haja és sugárzó zöld szemei, és – nem utolsósorban – pontosan tudja, mit akar. Elismerte, hogy nincsen komoly zenei múltja, mindössze középiskolás évei alatt énekelt egy bandában. Igazából még énekórákat sem vett sosem....ez valami olyasmi, ami neki természetesen jön. Az, hogy mûvészeti diplomát szerzett a Gent Academy-n tulajdonképpen nem más, mint egy kompromisszum az álmai és a realitás között. A Hooverphonic hirdetésére 4 demófelvételt küldött, melyeket a Wim Claes’s Close stúdióban készítettek. Olyan klasszikus rockdalokat énekelt, mint Minnie Riperton „Lovin’ You” címû slágere vagy Santana „The Game of Love” címû dala. Alex Callier és Raymond Geerts azonnal behívta õt egy meghallgatásra, majd hónapok teltek el, mire újra találkoztak a Musican’s Day elnevezésû rendezvényen, ahol végül rájöttek, hogy Noémie az, akire valóban szükségük van.

A legjobb kijelentések

Raymond Geerts: „Mindent egy lapra tett fel!” (Ez volt az elsõ reakció a demó meghallgatása után)

Alex Callier: „Milyen effekteket használtak ,hogy ezt a hangot elérjék?” (Ez volt az elsõ, ami eszébe jutott a felvétel meghallgatását követõen.)

Noémie Wolfs: „Basszus!” (Ez volt az elsõ reakció, amikor Alex Callier felhívta õt a jó hírrel több hónapnyi hallgatás után.)

3. rész: „The Night Before”

Miután a végsõ döntés megszületett, a banda azonnal stúdióba vonult, hogy felvegyék legújabb albumukat. A cél egyszerû volt: visszatérés a Hooverphonic gyökereihez. Volt egy pár olyan dal, amit még be kellett fejezni, és néhány olyan, melyeknek új befejezést kellett készíteni. Most pedig az új énekesnõvel gyorsan be tudták fejezni õket, és elkészíteni a keverést is („Anger Never Dies”, „Danger Zone”). Természetesen vadonatúj dalok is készültek. Legtöbbjük akkor, amikor Callier és Geerts együtt jammeltek („The Night Before”, “How Can You Sleep” és “One, Two, Three”). Vannak olyan dalok is, amelyek egy norvég dalszerzõ-szemináriumról származnak (“Heartbroken”, “George’s Cafe” és “Norwegian Stars”). Az “Identical Twin” Callier és Cathy Denis közös együttmûködésének gyümölcse csakúgy, mint a korábbi “Jackie Cane” (2001) és a “The Last Thing I Need Is You” (2003) címû slágerek.

A dalok forrása ugyanaz, ami korábban: a gazdag zenekari hangzás, ami többek között a “The Night Before” címû dalban hallatszik Burt Bacharach, Ennio Morricone és John Barry legjobbjai közül, igazi hamisítatlan Hooverphonic. Az album anyagának nagyrészét Alex Callier otthonában vették fel a híres brüsszeli ICP Studios finanszírozásával. Raymond Geerts ragaszkodott hozzá, hogy Callier ne csak a producere legyen az albumnak, õ csinálja a keverést is. A végeredmény annyira tetszett a bandának, hogy eszükbe sem jutott megkérdõjelezni.

A legjobb kijelentések

Noémie Wolfs: “Remélem, Isten segít nekünk, elvégre Raymond mindössze 1 évvel idõsebb édesapámnál.”

Raymond Geerts: “Mindig is mondtam Alexnek, hogy egy 75 éves törpét kéne keresnünk, hogy ne én legyek a legkisebb és legidõsebb a csapatban.”

Alex Callier: “Azóta van ez a nagyszerû érzésem, mióta Noémie-vel dolgozunk...korábban nem éreztem ilyet.”