Meglepõ vagy sem, a hazánkban is többszörös platinalemezzel kitüntetett Gaga-LP+EP kombinációról 2011-ben elmondható, hogy bõ 100 hetet töltött a MAHASZ Top 40-es album listán. A trükk egyszerû és nagyszerû: a 2008-as nagylemez ráadásként megkapta az egy évvel késõbbi 8-dalos korongot is, így nem kellett újraindítani a számlálót. Ahhoz képest, hogy komoly marketingstábnak köszönhetõen folyamatosan a figyelem középpontjában áll Stefani Germanotta, az énekesnõ 2011 elején mindössze másfél sorlemezzel büszkélkedhet. Kilenc kislemeze közül hat pörgött a hazai országos kereskedelmi rádiókban, igaz, ezek közül a Just Dance majd’ egy, a Poker Face közel háromnegyed, a Bad Romance pedig fél évig szólt, hogy a megállíthatatlannak tûnõ Alejandróról ne is beszéljünk.
A titok nyitja, hogy Lady Gagát „úgy alkották meg” nem csupán egy énekesnõ, õ bizony jelenség, fogalom, ha úgy tetszik, egy márka. Akit/amit lehet szeretni, utánozni, dúdolni, követni…
Mindehhez extravagáns és nem ritkán kifejezetten polgárpukkasztó szemüvegeket, frizurákat, öltözékeket és klipeket vetettek be, az alapot azonban a zene.
Jól jártak, akik sokáig töprengtek, hogy beszerezzék-e a 2008-as The Fame címû nagylemezt, mivel a korong a Teh Fame Monster címû nyolctételes EP-vel és jó néhány ráadásdallal megfejelve újrázott.
S bár a bemutatkozó nagylemez elsõ kiadásának 12 dalából a kétlemezes pakkba nem került be az Again, Again címû felejtõs szösszenet, helyette viszont további öt (!) nóta terpeszkedik a tartalmilag majdnem azonos korongon. Az I Like It Rough Madonnát kísérti, a Space Cowboy-jal, illetve Flo Ridával rögzített Starstruck Fergie-t sejteti, az ezredfordulós, futószalagon kreált, „csapatba verõdött” sztárok zenei receptjét követõ Paper Gangsta kellemes kikacsintás, s míg a néhány évtizede letûnt amerikai diszkót a brittel vegyíti a Retro Dance Freak, addig a hetvenes-nyolcvanas évek flitteres diszkókorszaka elõtt tisztelgõ, némi Kylie-hangulattal megbolondított Disco Heavenért kifejezetten jár a jó pont.
Természetesen nem hiányzik a hordozóról a bemelegítõ Just Dance, a gyakorlatilag majd’ minden sikerlistán taroló, számos feldolgozást megért Poker Face (még a Hooligans is bevette a dalt a koncertrepertoárjába!) és a szaggatott ütemû, a hazai rádiókban éppen csak felbukkant LoveGame sem, ami igen gyorsan átadta a helyét a merész hangzású, ám fülbemászó refrénû Paparazzinak. Az egykori Bingoboys zenei világát idézõ, „egynyári” Eh, Eh (Nothing Else I Can Say) legalább annyi hallgatónak okoz kellemes, mint ahánynak kiábrándító meglepetést – nem kérdés, valamivel az egészen fiatal korosztályt is meg kell fogni…
A Boys Boys Boys és a Beautiful, Dirty, Rich is egy-egy P!nk-korszakot idéz, a szintetikus hangokat hanyagoló Brown Eyes Queen-utánérzés, a címadó The Fame-ben Madonna egy másik arca körvonalazódik, a Money Honey mintha egy Christina Aguilera lemezrõl csúszott volna le, a Summerboy-ban pedig Gwen Stefani bujkál. De szinte mindegyik dalban ott rejlik valami az utóbbi évek popcsillagainak hangulatából. Ez pedig egy merész, ugyanakkor ügyes húzás, hiszen ez az egész zenei turmix adja a sajátosan új sztárt, Lady Gagát, aki tagadhatatlanul jó hangú elõadó.
S hogy ezek után hova tovább? Nos, a The Fame Monster tételei nélkülözik az énekesnõ startjában aktívan részt vevõ Rob Fusarit, a Red One mûvésznév mögé rejtõzõ házi slágergyáros, a marokkói Nhadir Khayat viszont tobzódhatott. A Bad Romance-szel a Poker Face gigantikus sikereinek eredt a nyomába (a dalt még Ákos is énekelte/feldolgozta 2010-es turnéján), az Ace of Base-t idézõ Alejandróval pedig még tovább bélelte Lady GaGa csúcspozícióját a különféle slágerlistákon. Ahogy a The Fame, úgy a Monster is a Pop királynõjét, Madonnát kísérti, míg a Speechless a másik hanghordozón szereplõ Brown Eyes sajátos társa, hiszen mindkét dalhoz tagadhatatlanul a Queen adhatott ihletet. Míg a new wave-es Dance In The Dark refrénje valahol a Bon Jovi It’s My Life-jára felesel, addig a Telephone kapcsán összehozott duett révén mindkét díva rajongótábora bõvülhetett, hiszen nem csak a stúdiózásban, de a dalszerzésben is közösen dolgozott a kétszeres Grammy-díjas Lady GaGa, illetve a megszámlálhatatlanul sok arany gramofonnal büszkélkedõ Beyoncé Knowles.
A So Happy I Could Die légies klubnótában már önmagától idéz dallamot és hangulatot az énekesnõ (egy aprócska Alejandro és Poker Face), míg az anyagot záró Teeth megint egy új oldalát mutatja meg Lady Gagának: a Michael Jacksonnal is dolgozó Teddy Riley bábáskodása mellett készült nóta a Ram Jam Black Betty címû rocktételére rímelõ refrénjét lüktetõ törzsi zenei gyökerekkel fonta körbe. Felettébb izgalmas, ám cseppet sem rádióbarát alkotás.
Bejöttek a számítások, s míg korábban Lady GaGa „kölcsönzött” másoktól védjegyszerû stílus- és elõadói darabkákat, addig ma már egyre több szupersztár új anyagát hasonlítják õhozzá. A rádiók és zenetévék, illetve klubok révén közel 10 GaGa-dalt hallhatott unásig a nagyérdemû, ám a The Fame/The Fame Monster további 15 dalára is érdemes benevezni. Ha feleannyit is hallgatja õket az ember, mint a kislemez-nótáit, simán megadja a kiadványra az ötös alát.
Tartalom:
1. CD
01. Bad Romance
02. Alejandro
03. Monster
04. Speechless
05. Dance In The Dark
06. Telephone (közremûködik: Beyoncé Knowles)
07. So Happy I Could Die
08. Teeth
2. CD
01. Just Dance (közremûködik: Colby O’Donis)
02. LoveGame
03. Paparazzi
04. Poker Face
05. I Like It Rough
06. Eh, Eh (Nothing Else I Can Say)
07. Starstruck (közremûködik: Space Cowboy + Flo Rida)
08. Beautiful, Dirty, Rich
09. The Fame
10. Money Honey
11. Boys Boys Boys
12. Paper Gangsta
13. Brown Eyes
14. Summerboy
Bonusz felvételek:
15. Disco Heaven
16. Retro Dance Freak
