2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Nyári hanulat a Cairo-val

A népszerû trió nem unatkozik a nyáron, sõt gõzerõvel készülnek az újabb fellépésekre és nem utolsó sorban a várva várt nagylemezre. Addig pedig itt egy igazi hûsítõ csemege, a "Fogd a kezem" címû vadonatúj kislemez. A Cairo tagjai folyamatosan koncerteznek országszerte, és július végén egy igazi élõ show-val lepik meg közönségüket.
Skinti Csaba, az együttes frontembere a következõ gondolatokat osztotta meg velünk a kislemez kapcsán: "Már korábban is szerettünk volna egy úgynevezett 'nem szokványos' anyagot megjelentetni, a rajongók mellett a DJ-k is kértek tõlünk ilyet. Most eljött az idõ, hogy az álom valóra váljon. A nyár ideális e tekintetben, ezért terveztük a CD borítóját is ilyen hangulatúra.



Nem volt kérdés, hogy a 'Fogd a kezem!', legyen a következõ kislemez, illetve dal, amit Ger-Man barátommal 'lemezkész' állapotba hozunk. S a fellépéseken is igen népszerû a 'Tiéd a szívem' mellett. Idõközben a csapat érettebb lett szinte minden tekintetben. A címadó dal és különbözõ remixei mellett azért szerettünk volna még többet nyújtani.

Úgy gondoltuk a közelgõ nagylemez elõtt bedobjuk a mézesmadzagot :-) Ezért is esett a választás a gyors dalok ('Nem haragszom rád', 'Szahara', 'Angyal') mellett egy igazi lírai dalra. A 'Várj' címû szerzemény újrahangszerelésében oroszlánrészt vállalt Csányi Szabi barátunk, aki igazán különleges hangulatot varázsolt a dal újraértelmezésével, s így lett az szinte minden korosztálynak szóló."

A dalok mellett 4 remix, valamint a címadó szám klipje is helyet kapott a nem mindennapi korongon. A Cairo olyan népszerû DJ-kkel dolgozott együtt, mint DJ White (Románia), DJ Scaty, Dance4 Ever és Thomas H.

"A DJ-ket már elég régóta ismerjük, és a dance stílus szinte adja magát a különbözõ remixekhez, DJ Scaty személyes jóbarátunk, akárcsak a mostanság elég népszerû Dance4Ever. A többi közremûködõt pedig rajtuk keresztül kerestük meg és egybõl belementek a közös munkába" - mesélte a frontember.