2024.03.29. - Auguszta

Tóth Reni: Nem az elsõ

Tóth Reni: Nem az elsõ
A Kormorán egyik énekesnõje tinédzserként öt évig a Harley Davidson Bandben zenélt, majd Demeter György mellett a Bulldózerben folytatta. Onnan igazolt át a Rat Boysba, amely ír és country muzsikát játszott. 2000 óta pedig a Kormorán egyik énekese, így társaival a patinás etno rock zenekarban hagyományainkat, veretes népzenénket korszerû zenei eszközökkel mutathatja meg.
„A sors megadta azt is, hogy Deák Bill Gyulával duettet énekelhettem a Blueskirály jubileumi lemezén, az EDDA pedig több koncertjére hívott meg vendégfellépõnek. Vokálozhattam Cserháti Zsuzsának, Demjén Ferencnek és Charlie-nak, és szerepelhettem több rockoperában, így a Megfeszítettben is“ – emlékeztet Tóth Reni, hangsúlyozva: „A Nem az elsõ … címû lemezem ugyanakkor egy újabb beteljesülés. Minden embernek van egy története – az élete, amelyet megtapasztal. Valamennyien megpróbáljuk kifejezni ezt az érzést. Ha ez megérett bennünk és készen állunk rá, akkor lehetõség nyílik arra, hogy megvalósítsuk.“ Az elmúlt években a magyar sajtóban hol aranytorkúnak, hol „effektezett tárogató-hangúnak“ becézett énekesnõ boldog, hogy számára most megadatott ez a pillanat, így megmutathatja, mi zajlik benne.

„Ezt a lemezt a barátaimmal készítettem, akik elõtt bátran vállaltam életem történetét, s akik bíztattak arra, hogy nyugodt szívvel mutassam meg legbelsõ világomat. Énekesként átélhettem, hogy a velem együtt alkotó zenészek, odafigyelve minden rezdülésemre, létrehozták, amire vágytam. Kívánom mindannyiunknak, hogy a dalaimon keresztül érjen össze a lelkünk újra és újra!“ – vallja Tóth Reni.

A különbözõ zenei stílusokat felvonultató pop-rock albumra egyébként Nemes Csaba (Csibe), Dajka Krisztián (Krityó), a Kormorán-gitáros Szabó Miklós és a Nemesis zenei midenese, Fábián Zoltán írta a zenét, a szövegeket pedig Janky Balázs és Mát(h)é József jegyzi.

Tracklist:

01. Ez a lélek az élet
02. Csomagolt álom
03. Szavakból épített vár
04. Legyen eröd
05. Valami újra ébred
06. Elhagyott éjjel
07. Türelem-játék
08. Legyünk észnél már
09. Angyali lábnyom
10. Ketté vált út