2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Jacko lába elüszkösödött!!!

Jacko lába elüszkösödött!!!
Megdöbbentõ videofelvétel került elõ a három hete elhunyt Michael Jacksonról. A hét éve, azaz 2002-ben készült felvételen a popsztár gyanútlanul mutogatja agyoninjekciózott, üszkösödésnek indult lábát.

A rettenetes felvételt Joe, Michael Jackson apja bocsátotta az ABC televízió rendelkezésére azt bizonyítandó, hogy fia lábán a vitiligo nevû betegség miatt világosodott a bõr, és amiatt szorult rá gyógyszerek szedésére.
Ám Joe számítása nem jött be, ugyanis a szakértõknek nem kellett sokáig tanulmányozniuk a filmet: pillanatok alatt felfedezték rajta a tengernyi tûszúrás nyomait.

– Ilyen súlyos üszkösödés akkor keletkezik a bõrön, ha nem szakember alkalmazza az infúziót – tudatta az ABC-vel az amerikai bõrgyógyász-akadémia szóvivõje, dr. Debra Jaliman.

– A tût ilyenkor pontosan a vénába kell szúrni, ám ha ez nem sikerül, az erõs gyógyszeroldat a bõr alá kerül, a felma ródástól pedig elhalnak a szövetek – magyarázta a szakértõ.

A popkirály június 25-én hunyt el szívleállás következtében, halálát a most elkészült egyik toxikológiai részeredmény szerint a Propofol nevû altató okozta.

Szorul a hurok orvosa, dr. Conrad Murray nyakán is, aki a hírek szerint rendszeresen beadta neki a Propofol nevû altatót. Az orvos ügyvéd nélkül vallott a sztár utolsó napjáról, ám ezernyi ellentmondásba keveredett saját magával. Mivel ügyvédje se cáfolni, se megerõsíteni nem akarta, beadta-e neki intravénásan az altatót, nagy bajba kerülhet, akárcsak a londoni koncert szervezõi, akik a sztár mellé rendelték.