2024.04.18. - Andrea, Ilma

Kiscsillag: lemez sokkoló borítóval, koncert meglepetéssel

Budapest - Sokkoló borítóval, Örökre szívembe zártalak címmel jelent meg a Kiscsillag zenekar új, második albuma, amit élõben március 14-én az A38-on mutatnak be; Lovasi András, a Kispál és a Borz 2.0-nak is nevezhetõ csapat kitalálója és mozgatója az MTI-nek elmondta, hogy a koncert meglepetéssel is szolgál majd.
Ami a CD borítóját illeti, "egy kicsit a Bunyós Pityu színvilágát gondoltuk lenyúlni" - jegyezte meg Lovasi. A képen Leskovics Gábor, azaz Lecsó kigombolt pöttyös ingben, szív alakúra vágott mellszõrzettel, sötét napszemüvegben látható.

"Amit mi csinálunk, az Magyarországon nem szokványos. Nem saját életmûvünket csinosítgatjuk, építgetjük, hanem igyekszünk páros lábbal felrúgni azt a képet, amit az emberek rólunk esetleg gondolnak. Van ebben a borítóban provokáció, de inkább azt mondanám, nem akartuk, hogy a Kiscsillagról kialakuljon egy általános kép, és bármilyen szinten túl komolyan kelljen minket venni" - fejtette ki.

A Kiscsillagot négy évvel ezelõtt hozta létre a Kispál és a Borz három alapító tagja (Lovasi András gitár, Bräutigam Gábor dob, Ózdi Rezsõ basszusgitár) és Leskovics Gábor gitáros (Pál Utcai Fiúk, Kispálék állandó vendégzenésze). Elsõ lemezük, a 2006-ban Lovasi saját kiadójánál, a Megadónál megjelent Greatest Hits vol. 1 zajos sikert aratott, a most piacra dobott Örökre szívembe zártalak címû album kapcsán hasonlóban bíznak - nem alaptalanul.

"Továbbra is hobbizenekar vagyunk, azt csináljuk, ami nekünk jól esik. Ami a leginkább közös bennünk, az a hatvanas-hetvenes évek gitárzenéje, abból is a punk, a beat és a korai hard rock inspirált bennünket" - fogalmazott Lovasi András az MTI-nek. Mint mondta, 40 éves kor felett olyan életérzésrõl, problémákról énekelnek, ami teljesen az övék, miközben valahol furcsa, hogy ezt tizen- és huszonévesek is a magukénak tudják érezni.

Bár a Kiscsillag projektet 2005-ben õ találta ki, szerinte a dolog nem feltétlenül csak róla szól, még akkor sem, ha a dalok többségét õ szerzi (az új albumon 13-ból 8-at jegyez önállóan).

Megjegyezte: egyetért azzal a megközelítéssel, hogy a Kiscsillag hangzása a Kispál és a Borz korai idõszakát idézi, de - tette hozzá - senki nem bújhat ki a saját bõrébõl. Kiemelte ugyanakkor, hogy a Kiscsillagnak és a jelenlegi Kispál és a Borznak sok köze nincs egymáshoz.

Lovasi kérdésünkre azt mondta, sajnálja, hogy Bräutigam Gábor 2008 tavasza óta már nem tagja a Kicsillagnak (a dobost Mihalik Ábel, a Kispál jelenlegi ütõse váltotta). Lovasi szerint "Bräutigam nem egy esélyt kapott az elmúlt húsz évben, hogy zenész legyen, de nem tudott megfelelni az elvárásoknak".

Az új album dalai közül a Rátgéber László kosárlabdaedzõvel közösen írt Fishing on Orfû már tavaly slágerré vált videoklipjével. Lovasi kitért arra, hogy a hétvégén forgattak egy új klipet a karácsonyra megjelent Légyszíves címû dalra (ez Lovasi és Tövisházi Ambrus producer közös szerzeménye), és a tervek között szerepel az album elsõ dala, az Örökre "megképesítése" is.

Az Örökre érdekessége, hogy társszerzõjeként Lovasi Eszter, az énekes lánya van feltüntetve. Ennek története, hogy a tévében egy filmben a szerelmes férfi azt mondta a nõnek, "örökre szívembe zártalak", mire a lánya ezt hallván hozzátette: "belezártalak a nagy sötétségbe", ami neki nagyon megtetszett.

A lemezbemutató koncert március 14-én lesz az A38 hajón. Lovasi szerint lesz "némi extra" a fellépés külsõségeiben, de hogy mi, azt elõre nem árulja el. "Gyakorlatilag a teljes új lemezt eljátsszuk, meg a régit is" - jegyezte meg.

A Kiscsillag mellett Lovasi "fõállása", a Kispál és a Borz is aktív, "mint koncertzenekar nagyon régen nem volt olyan jó, mint mostanában". Hozzátette: még az albumkészítéshez szükséges kreatív részleget kellene valahogy visszaállítani, de ezen a téren is vannak "biztató nyomok". Kispálék májusban próbálnak utóbbinak nekigyürkõzni.