2024.04.19. - Emma

Látogatórekord született a 2011-es VOLT Fesztiválon

Látogatórekord született a 2011-es VOLT Fesztiválon
A 19. VOLT Fesztivál beírta magát a fesztiválok nagykönyvébe: az Európai Unió Magyar Elnökségének záróbuliján 102 ezren vettek részt Sopronban, s a zárónapon harmincezren voltak, így az esti órákban már kikerült a bejáratra a “teltház” felirat. A fesztiválok nagykönyvébe ismét vastag betûvel írta be magát a VOLT, hiszen soha ennyien nem vettek részt korábban a négynapos rendezvényen. Az sem fordult még elõ, hogy a kiadható bérletek az elsõ este elfogytak volna, idén azonban a fesztivál elsõ napján már nem lehetett bérletet venni, s a záró estén pedig ki kellett tenni a “teltház” táblát, hiszen harmincezren buliztak a rendezvényen.
Köztársasági elnök sem járt korábban hasonló fesztiválon. Schmitt Pál abból az alkalomból érkezett Sopronba, hogy a VOLT volt Magyarország uniós elnõkségének hivatalos záróbulija. Csütörtökön Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó is részt vett a fesztiválon barátai körében. Õ a VOLT szervezõi csapatában nyári gyakorlatát töltõ Ráhel lányát és másik két, VOLTozó gyermekét látogatta meg.

A visszatérõ fesztiválozók örömmel állapították meg, hogy megújult a VOLT: a korábbinál szebb, színesebb, komfortosabb lett az esemény, ahol a szórakozás mellett az Új Széchenyi Terv sátrában számos elõadás és kerekasztal-beszélgetés zajlott, és rekordott döntöttek a véradók is: 500 sikeres véradás történt négy nap alatt.

A koncertek között a legnagyobb siker – Moby, a Sum41, a Pendulum és a My Chemical Romance mellett - kétségtelenül a Thirty Seconds to Mars nevéhez fûzõdik. 30 ezren voltak aznap a fesztiválon és nagy ováció fogadta Letoék zenekarát. A nagy érdeklõdést látva a Sziget szervezõi úgy gondolták, meghívják a zenekart, betöltendõ Amy Winehouse megüresedett helyét, a Sziget Nagyszínpadára. Mint ismeretes, Amy öt héttel a Sziget elõtt döntött úgy, hogy lemondja összes európai, így a szigetes koncertjét is, ezzel jelentõsen megnehezítve a fesztivál szervezõinek életét, hisz a pótlás ilyenkor már nagyon esélytelennek tûnt. A Thirty Seconds to Mars tagjai örömmel mondtak igent a szervezõk felkérésére, hozzátéve, hogy nagyon szerették a tavalyi szigetes koncertjüket és szerettek is volna még visszatértni.

Sikerrel debütált a VOLTon a Sziget Szervezõiroda rendezvényeinek új fizetõeszköze, a Fesztiválkártya is. A készpénzmentes szolgáltatás a látogatók és az árusok elismerését egyaránt kivívta. A Metapay által nyújtott fizetési megoldás a világban is egyedülálló, hiszen ilyen jellegû szolgáltatást korábban csak bankok, kártyatársaságok és épített környezetben mûködõ szolgáltatók tudtak nyújtani.