A brit galoppmetál alfája és omegája két évvel ezelõtt azon rajongóknak kedvezett repertoárjával, akik a miocén kor óta figyelemmel kísérik a zenekar munkásságát.
Ezúttal azonban a legutóbbi három, valamint a Final Frontier címû legfrissebb lemez szerzeményeit helyezték elõtérbe. Így hát sem The Trooper, sem Run To The Hills, sem Heaven Can Wait nem volt, ám a Wicker Man, a Brave New World vagy a Dance Of Death szerzeményeit is hasonló ujjongás fogadta.
A tagokon a legutóbbi performansz óta sem jelentkeznek Homer Simpson-os vonások, egyedül Dave Murray emlékeztetett minket egy Woodstockból szabadult Brinkmann professzorra. Ami a gitárosok teljesítményét illeti, Janick Gers továbbra hasonló funkcióval bír, mint Snoopy sárga kanárija, a legszerethetõbb zenekari showman titulust változatlanul õ érdemelte ki.
Hozzá hasonlóan Bruce Dickinson is elemében volt, ezúttal az obligát közönséghergelés mellett jó néhány ütõs poénra is futotta erejébõl. (Ez utóbbiak jóvoltából színpadi stylistjának alkotói válsága felett is hajlamosak vagyunk szemet hunyni. Tudniillik, emberünk öltözéke szinte egy az egyben megegyezett 2008-as viseletével.) Az Iron Maiden címû szerzemény alatt természetesen a kabalaszörny, Eddie is elõkerült, aki új külsejével úgy festett, mint predator és Psota Irén génkezelt szerelemgyermeke.