Orfûre érve sincs vége a meglepetések sorozatának, sõt itt esik le igazán az állunk. Mint kiderült, a kétórai kapunyitásból három órai lett, a kapu elõtt kigyózó sor megduplázódott, így este hatkor is hosszú órákat kellett sorban állni a bejutásért. Ennek ellenére senki nem maradt le semmirõl, még így sem, ami azért durva.
Ha a nulladik nap hivatalosan a tesztelésrõl szólna, az EFOTT biztosan megbukott volna. Az még hagyján, hogy a színpadok nem voltak felépítve, de ami állt, azon sem mûködtek gördülékenyen a dolgok. A meghirdetett koncertek órás késéssel kezdõdtek, nem csoda, hogy csak lassan lehetett táncra bírni az egybegyûlteket. A késéstõl eltekintve - ami jelenleg úgy fest, hogy a fesztivál védjegyévé vált - a zenekarok nem okoztak csalódást. Ontották a reggae-t a népre, meglepetésekkel, vendégekkel tûzdelték meg produkcióikat, és mindannyian tisztelegtek a szülinapos Ladánybene elõtt.
Éjfél után, a Ride Da Riddim Special mûsora kellõs közepén viszont felötlött bennem a gondolat, amint az órámra pillantottam, hogy a Ladánybene vajon merre járhat. Kettõ környékén már sokan feladták és végképp lemondtak róluk, hiszen hivatalosan 23 órakor már a színpadon kellett volna díszelegniük. Amikor már összeesküvés-elméletek gyártására vetemedtem volna, végre bekonferálták a várva várt zenekart, akik fél három magasságában el is kezdték játszani elsõ számukat. A jubileum alkalmából Ladánybene 25-re keresztelt zenekar így egészen hajnalig szórakoztatta a nagyérdemût, legalábbis azt, ami megmaradt belõle, hiszen nulladik nap ide vagy oda, a fesztivált sok sörrel illik kezdeni, ami kétségtelenül próbára teszi az ember állóképességét és éberségét.
Minden gubanc ellenére a hangulat láthatóan jó volt, a sör és a bor pedig cseppet sem drágább a szokásosnál, így végeredményben nincs komoly aggodalomra ok a következõ napokat illetõen.