rss
adó 1 százalék gyermekvédelem támogatása adóbevalláskor
  • 25 ezren sikítottak David Guetta slágereire a 2010-es Balaton Soundon

  • David Guetta koncertjére 25 ezren voltak kíváncsiak. A fesztivál négy napja alatt összesen csaknem 90 ezren látogattak el a Balaton Soundra, pár ezer fõvel kevesebben, mint 2009-ben.

    Jól sikerült David Guetta fellépése

    25 ezren sikítottak David Guetta zenéjére. A Balaton Sound koncertjei közül egyiken sem voltak még ennyien. A közönség kívülrõl fújta a dalokat, és önfeledten táncolt a zenére. Sokan kifejezetten David Guetta miatt váltottak jegyet a Balaton Soundra.


    A tegnap esti buli után ma már többen sátrat bontottak, sokan hazamentek. Pedig ma legalább akkora név lép fel, mint David Guetta. Este a nagyszínpadon a Jamiroquai zenél. A banda már délelõtt próbált. Az énekes, Jay Kay rövidnadrágban.

    "Még vasárnap este számítunk arra, hogy érkeznek Jamiroquai koncertjére, egyébként pedig hétfõ az, amikor a legtöbben elhagyják a helyszínt." - mondta Lobenwein Norbert, a Balaton Sound fõszervezõje.

    A szervezõk arra számítanak, hogy csak a koncertek után, és persze a világbajnoki döntõ után indulnak az emberek vissza Budapest felé.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Rúzsa Magdi vágtat Márió nyomában

    Az utóbbi három évben senkinek nem sikerült annyi lemezt eladnia, mint Rúzsa Magdinak. A Megasztárban felbukkant kishegyesi lány cd-je hatvanezer példányban kelt el, amivel két hónap alatt háromszoros platinalemezes elõadóvá nõtte ki magát. Rúzsa Magdiéhoz hasonlóra sikerre legutóbb 2003-ban volt példa. Akkor Márió Harmonikás címû albuma döntögette a lemezeladási csúcsokat. - Márió lemeze 2003-ban négyszeres platina lett - tudtuk meg Jeszenszky Zsolttól, a Mahasz munkatársától. - Akkor még 30 ezer korong ért egy platinát, azaz a lemez több, mint 120ezer példányban kelt el. Magdi most 60 ezernél tart, de ezt az eredményt mindössze két hónap alatt érte el!

  • Bulira hangolás templomban

    A High Pavement Chapel eredetileg 1687-ben épült, a mainál jóval kisebb méretben az angliai Nottingham késõbbi Csipkepiac-negyedében. Az évszázadok során több jelentõs átalakításon esett keresztül, a neogótikus épület egy ideig csipkemúzeumként is mûködött, ma viszont az egyik legkülönlegesebb bárnak és szórakozóhelynek ad otthont.

    A Pitcher&Piano kívül és belül is megõrizte az eredeti atmoszférát, ugyanakkor úgy tervezték át az épületet, hogy kisebb és nagyobb csoportok is jól érezzék benne magukat.

  • Britney mellét fogdosta a medencében!

    Alig néhány nappal azután, hogy elvált, a pop hercegnõje máris talált vigasztalást. Ismét botrányos képeket közöltek az amerikai újságok Britney Spearsrõl. A sztárt egy vadidegen férfival fotózták le Los Angeles egyik szállodájában. A fotókon Britney a hotel medencéjében, bikinifelsõ nélkül ül, egy fõiskolás fiú pedig az énekesnõ csupasz mellét fogdossa. Az esetrõl maga a fõiskolás fiú, Mike Encinias számolt be: - Britney asszisztensei hívtak meg engem és még néhány barátomat a szállodába, hogy együtt ünnepeljük meg a sikeres videoklip-forgatást - közölte Mike.

  • A Quimbyt a kreatív szabadság élteti

    Magasrangú kitüntetést kapott a Quimby zenekar

    Az állami kitüntetések legitimálják a könnyûzenét. Ez fõleg a családtagoknak fontos, akik eleget mondták: keress rendes munkát. Errõl is beszélt Kiss Tibor, aki március 15-én a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjét kapta.

    – A Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjét kaptad március 15-én. Tudtad, hogy van ilyen díj?

  • EFOTT 2010: Pécs!

    A fesztivál történetében elõször már az adott évi rendezvény megnyitását megelõzõen nyilvános lett az 1976 óta megrendezett EFOTT következõ helyszíne: Pécs, 2010. július 13-18.

    A szervezõi feladatokat az EFOTT Menedzsment látja el, melynek munkáját az adott évi házigazda intézmény hallgatói segítik.

    Baja után jövõre az ország legtöbb hallgatójával rendelkezõ Pécsi egyetem lesz a házigazda.

  • A Fat Phoenix búcsúzott az X-Faktortól

    A Fat Phoenix búcsúzott az X-FaktortólAnnyira mást nyújtottak, mint amit ebben a műsorban megszokhattunk és amit ettől a műsortól mind a készítők, mind a nézők vártak, hogy tulajdonképp már az is egyfajta ajándék, hogy 6 show-t túléltek és csak a széria felénél estek ki - nagyjából így magyarázta a Fat Phoenix két tagja, hogy miért nem látszik rajtuk sem megrendültség, sem a szokásos fájdalom, amit a kieső énekesek az elvesztett lehetőség miatt szoktak érezni. Eddig a pontig egyébként a korábbi években csak két együttesnek sikerült eljutni, jellemzően ők esnek ki a leghamarabb.

  • Steven Tyler spontán koncertje & az Aerosmith sztori

    A hétvége jó hangulatban találta el az Aerosmith frontemberét, aki az egyik kaliforniai bevásárlóközpontban fakadt dalra, sokak legnagyobb örömöre. A TMZ hírei szerint ugyanis Tyler magához ragadta a mikrofont és két régi Aerosmith nótának is elõadta az a capella változatát. Az alkalmazottak elmondták, az énekes elõször a Dude Looks Like a Lady, majd az I Don't Wanna Miss a Thing címû számokat dalolta el, és ha mindez nem volt elég, valahonnan szerzett egy héliumos palackot és Bee Gees hangon folytatta a dalolászást, miközben boldogan osztogatta az aláírásokat rajongóinak.

  • Óriási hangulatot varázsolt a Pendulum a SZIN 2014 0. napján

    Óriási hangulatot varázsolt a Pendulum a SZIN 2014 0. napján2014. augusztus 26-án, 0. nappal startolt az idei SZIN. Az este csúcspontja a Pendulum produkciója volt, akik abszolút megérdemelten tartoznak a világ legjobb drum and bass formációi közé. Nagyot alkotott a 30Y, a Honeybeast és a Bohemian Betyars is, valamint hajnalig szórakoztatta a tömeget az ÁRKÁD Party Aréna, az NNG Live! koncert sátra és a Zeneszöveg.hu Színpad is. Elstartolt az idei Szegedi Ifjúsági Napok. Az első nagy koncertet az Ocho Macho prezentálta és a "Jó Nekem" című számukat szinte kivétel nélkül mindenki hangosan énekelte a SZIN Nagyszínpad előtt.

  • Ki itt belépsz, vetkõzz gatyára! Nem mindegy, hogy bulizunk P. Diddynél

    Hülyeségben a sztárok nem ismernek tréfát: P. Diddy, aki korábban még Puff Daddyként borzolta a zenekedvelõk idegeit, rendszeresen tart olyan partikat, amikre csak talpig fehérben lehet bejutni. A sztár ráadásul véresen komolyan veszi a fehér ruhát. Aki pedig nem alkalmazkodik, levetkõztetik a testõrök. Mellettük szól azért, hogy fehér ruhát adnak rá, de nemrég megint elõfordult, hogy egy vendégérõl kíméletlenül leparancsolták krémszínû nadrágját, ráadsául még az utcán (a belépés csak fehérben szó szerint értendõ...)

  • Családromboló bulizó méhek!

    Noha a Mézengúz címû animációs film világszerte óriási sikert arat, készítõjük számára nem várt családi problémákat okoztak a „méhek”. Jerry Seinfeld, népszerû amerikai komikus, a filmbéli okos méhek kitalálója, a történet megírója, a film producere és a fõszereplõ Barry B. Benson eredeti hangja szerteágazó és sokrétû feladatainak okán ugyanis egyre inkább elhanyagolta családját - vagyis nejét és három gyermekét -, hiszen a film elkészítése nem kevesebb, mint 4 évig tartott.

  • Elhunyt a Hobo Blues Band egyik alapító tagja

    Elhunyt a Hobo Blues Band egyik alapító tagja„Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Kőrös József „Buksi\" , a Hobo Blues Band alapító tagja ma hajnalban, 2013. szeptember 10-én tragikus hirtelenséggel elhunyt.\" - adta hírül Kőrös családjának bejelentését Földes László Hobó a saját weblapján. Kőrös 1978-ban alapította meg a zenekart, melynek énekese Földes László, Hobó lett - írja a Velvet. Előtte 1976-tól az Andromédában gitározott, majd az Ikarusban játszott. Egészen 1983-ig zenéltek együtt, Kőrös a Közép-európai Hobo Blues (1980) és az Oly sokáig voltunk lenn (1982) című első két lemezen gitározott.

  • Justin Timberlake söpörte be a díjakat

    Két szobrocskát is elvihetett idén az MTV Music Awards díjkiosztóján Justin Timberlake.

    A mûsor is az õ dalával kezdõdött és fejezõdött is be, és õ lett a legjobb férfi elõadó és a legjobb popelõadás kategóriában is tarolt. A koppenhágai Bella Center Convention Hall-ban megrendezett díjátadó nagy vesztesei Madonna, Shakira és Nelly Furtado voltak, aki annak ellenére, hogy három kategóriában is jelölték õket, végül üres kézzel távoztak. Madonnából ráadásul az egyre népszerûbb Borat is gúnyt ûzött.

  • Brad Pitt erotikus bulik szereplõje volt

    Fiatalkorában sok mindenre hajlandó az ember azért, hogy pénzt keressen. Ezen megállapítás alól a hollywoodi sztárok sem kivételek: most éppen Brad Pittrõl derült ki, hogy egyetemista korában sztriptíztáncosként kereste a kenyerét. A hollywoodi szívtipró múltjáról egykori kollégája rántotta le a leplet az amerikai In Touch magazin hasábjain. Thomas Whelian Brad Pittel együtt a Dancing Bares (Meztelen táncosok) elnevezésû formációt erõsítette. A csoport nagykorúvá érett lányok születésnapján elõadott vetkõzõs mûsorral kereste meg a kenyérrevalót.

  • Végleges a Sound programja

    Végleges a Sound programjaMintegy harminc új név csatlakozott a Balaton Sound korábban bejelentett fellépőihez, ezzel teljessé vált Európa legjobb vízparti bulifolyamának programja. Az idén tizedik jubileumát ünneplő Soundon már a nulladik napon beüzemel minden helyszín, tehát a fesztivál immár öt teljes napon át, maximális fordulatszámon pörög, július 6. és 10. között. Rekordszámú, majd’ 100 nemzetközi sztárvendég teszi tiszteletét a Balaton partján, köztük a korábban már bejelentett Grammy díjas duó, Macklemore & Ryan Lewis. Valamint az elektronikus zene világhírű reprezentánsai közül a 2015-ben a világ legjobb dj párosának választott Dimitri Vegas & Like Mike.

  • Több ezren jelentkeztek az idei X-Faktorba

    RTL Klub máris megkezdte az év másik nagy zenei tehetségkutatójának elõválogatóit.

    Tavaly hétrõl-hétre óriási tömegeket ültetett le a képernyõk elé az X-Faktor. A gyõztes, Vastag Csaba, Takács Nikolas, Király L. Norbert, Janicsák Veca, Wolf Kati és a többiek azóta is a hazai zenei világ keresett tagjai. Wolf Kati pedig májusban a legnagyobb európai dalversenyen képviseli Magyarországot. Az Eurovíziós Dalfesztivált körülbelül 500 millióan nézik minden évben, és olyan nagyságok tûntek itt fel, mint az ABBA vagy itt szerzett nemzetközi hírnevet Celine Dion.

  • Folytatódhatnak a Neverlani Jackó bulik

    Két dúsgazdag Jacko-rajongó bejelentette, hogy licitál Michael Jackson árverezés elõtti birtokára, hogy Jacko visszaköltözhessen a Neverlandra. Jacko Bahreinbe menekült adósságai miatt, kérdés, hogy vissza merne-e térni. Jackson a meseországábanEgy elhagyatott, düledezõ kísértetkastéllyá vált Michael Jackson híres birtoka, a Neverland. Ahogy a popsztár karrierje elkezdett hanyatlani, és pattantak ki a botrányai, Jacko álomkastélya és a vidámpark úgy kezdett lerohadni.

  • Elmarad a Hegyalja Fesztivál 2014-ben

    Elmarad a Hegyalja Fesztivál 2014-benElmarad a Hegyalja Fesztivál 2014-ben: a területen zajló és tervezett munkálatok miatt nem lehet biztonsággal megrendezni az idén az eseményt - erősítette meg a fesztivál Facebook oldalán közölt hírt a szervezőség kedd este. "A Hegyalja Fesztivál területén folytatott és tervezett munkálatok következtében az idei Hegy' elmarad. A végsőkig küzdöttünk ennek elkerülése érdekében, de sajnos a döntés elkerülhetetlenné vált. Nincs olyan lehetőség, amellyel megváltoztathatnánk a dolgok állását" - olvasható a rendezvény Facebook oldalán.

  • Susan Boyle: 14 millió eladott album 14 hónap alatt!

    Susan Boyle lenyûgözõ lemezeladási rekordjait megünneplendõ múlt hét pénteken egy különleges meglepetést nyújtottak át a mûvésznõ számára Londonban kiadójának vezetõi és az albumain dolgozó munkatársak.

    Az "I Dreamed A Dream" címû debütáló album és a "The Gift" címû második, ünnepi album az elmúlt 14 hónap során összesen 14 millió példányban talált gazdára világszerte, melyrõl most egy egyedülálló platinalemezzel emlékeztek meg. Ezzel a teljesítményével Susan Boyle már második éve a Sony Music legnagyobb példányszámban eladó nemzetközi mûvésze is egyben.

  • A német Loveparade technoseregszemléjén nézõcsúcs lett!

    Berlin - Soha ennyi látogatót nem vonzott még a világ technorajongóinak legnagyobb seregszemléje, a németországi Loveparade, mint az idén.

    A nagyszabású rendezvényt elõször tartották a Ruhr-vidék szívének számító Dortmundban. A technozene imádóinak egész napos fesztiváljára szombaton került sor, s az egy nappal késõbbi összegzés szerint a meglehetõsen mostoha idõjárás ellenére kereken 1,6 millió látogató érkezett 12 országból, köztük a tengerentúlról, az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Dél-Koreából.

  • Jon Cleary ízelítõt adott a New Orleans-i zenébõl

    Budapest - Jon Cleary és együttese, az Absolute Monster Gentlemen nevû együttese kedden este fergeteges bemutatót tartott a változatos New Orleans-i muzsikából. Clearyt és társait cseppet sem zavarta a meglehetõsen gyér nézõközönség, s az sem, hogy az együttes gitárosa az egyik légitársaság hibájából lemaradt a géprõl, s így a koncertrõl.

    Két órás programjukat hallhatták a Millenáris Fogadó vendégei: a blues, a funky, s több más stílus legjobb hagyományait ötvözõ koncertprogram nem hagyta hidegen a jelenlévõket.

  • Egy veszélyes film és bulizó Transzformerek

    A hollywoodi filmrendezõk többnyire irigyelt élete is számos veszélyt rejt magában, és ez nem csupán félresikerült pirotechnikai felvételekre vagy maffiaügyek feldolgozására szorítkozik. Michael Bay rendezõ attól a pillanattól kezdve folyamatosan kapott életveszélyes fenyegetéseket, ahogy kiderült, hogy õ fogja rendezni a kultikus Transformers képregények és rajzfilmek filmváltozatát. A „feladók” nem alvilági figurák, esetleg egy konkurens filmstúdió ügynökei voltak, hanem fanatikus Transformers rajongók. A Transformers óriási rajongótáborának eleve nem volt szimpatikus se a mozis feldolgozás ötlete, se Michael Bay személye...

  • Rekord nézõszám elõtt kezdte a klub szezont a Kerozin Nagyváradon

    Az eddigi rekord nézõszám másfélszerese elõtt léptek színpadra Axelék (a nagyváradi No Problem disco-ban) vagy (Nagyvárad egyik kedvelt discojában) ezzel indítva az ez évi club szezont. Már este 11 óra körül teltházas tömeg várta a csapat fellépését. Több mint 1500 erdélyi magyar gyûlt össze hogy kedvencükkel együtt elüvöltsék az elmúlt kilenc év legnagyobb Kerozin slágereit. A már örökzöldnek számító himnuszokat a közönség közel egy órán keresztül egy emberként kántálta végig.

  • SZIN 2005 – SZIN-re lépett Szeged

    A Szegedi Ifjúsági Napok nulladik napja a „Sártenger lábainál, S vízözön felette” jegyében telt el. Sátrak, járdák, színpadok mind, mint a mocsártenger. A hangulat ettõl függetlenül bemelegítõ fázisban volt, hiszen négy napig Szeged és a Partfürdõ az ifjúságé, ezzel együtt a móka, a koncertek, és a fesztivál, az ismerkedés az úr.

    A hangulat már a nulladik napon is a nyárvégi fesztivált idézi, a sátras vendégek egész nap csorogtak a kijelölt helyekre, és építették a lakósátrakat.

  • Összefogtak az egyházak Madonna ellen

    Madonnának sikerült elérnie azt, amit évezredek alatt senkinek: egyesítette a világvallásokat. A történelmi fordulatot az váltotta ki, hogy az éneksnõ idei koncertsorozatán krisztusi pózban, keresztre feszítve, fején töviskoronával énekel. A 47 éves énekesnõ holnapi fellépése ellen a katolikus Manfredo Leone atya emelte fel szavát. - Keresztre feszíteni önmagát, mint egy modern Krisztus, egyszerûen abszurd. Ilyet tenni a kereszténység központjában nemcsak rossz ízlésre vall, hanem közel áll az istenkáromláshoz is - mondta felháborodva a Santa Maria templom papja.

  • Zitát lehengerelte Sterbinszky

    Debreczeni Zita csakis Majkát szereti, Sterbinszky csak egy pillanatra szédítette meg. Pár héttel ezelõtt, szárnyra kaptak olyan hírek, miszerint Kustánczi Lia, playmate elcsábította a rádiós mûsorvezetõt. Zita most mintegy válaszolt szerelme tettére, Majka magyarázkodása nem nagyon hatott a törékeny szépségre, most „bosszút” állt. Elmondása alapján tõle teljesen függetlenül zajlottak az események, semmiképp sem a visszavágás élménye vezérelte, egyszerûen Sterbi volt rá ilyen hatással.

  • Eminem és Jay-Z együtt léptek fel - jól sikerült a koncert!

    Eminem és Jay- Z a legnagyobb (élõ) rapperek, és 2010. szeptember 13- án megmutatták hogy nyomulnak együtt, amikor New York legnépszerûbb baseball csapatának stadionjában, a Yankees Stadionban léptek fel, a koncerten pedig olyan sztárok jelentek meg mint Kanye West, Dr Dre, Snoop Dogg, vagy mint a Coldplay zenekar énekese, Chris Martin.

    Eminemnek ez azért is az egyik legfontosabb zenei megmozdulás az évben, mert az elmúlt idõszakban, valószínûleg drog problémái miatt nem nagyon koncertezett.

  • Bozsek Márk helyett a ByTheWay folytatja

    Bozsek Márk helyett a ByTheWay folytatjaGeszti Péter mentoráltja döbbenetes bejelentést tett, melyre az itthoni X-Faktorban még soha nem volt példa. A stábot és a szerkesztőket is hidegzuhanyként érte a hír, hogy a Barátok köztből megismert Bozsek Márk ki akar szállni a versenyből. Márk Csordás Ákos és a ByTheWay párbaja óta azon gondolkozik, hogy mi lenne a legjobb megoldás, mivel nem érzi elég erősnek magát. Ezért pénteken délután úgy döntött, abbahagyja a küzdelmet. Bozsek Márk döntésével újra versenybe kerülhetett a népszerű zenekar, a ByTheWay.

  • A Sunscreen zenekar a Heineken Thirst Studio gyõztese

    A soproni Sunscreen-ra esett a világhírû Groove Armada zenekar választása, így ez az együttes nyerte a Heineken Thirst Studio zenei tehetségkutató 2006-os fordulóját – jelentették be a verseny eredményhirdetõ rendezvényén. A nyertes csapat Londonban és Barcelonában tölthet el 9 napot a neves nemzetközi producerekkel egy stúdióban, és olyan nemzetközi sztárok társaságában léphet fel november 18-án a Syma csarnokban, mint a Coldcut, a De La Soul vagy a Groove Armada.

  • Meglepetésekkel, Quimbyvel és a Kispállal indult a Balaton Sound

    Szerintünk, ez a legjobb helyen megrendezett fesztivál, amit manapság itthon szervezni lehet. Zamárdi szabadstrandja ideális helyszín minden szempontból. Könnyen megközelíthetõ, hatalmas, mégis minden helyszín közel van egymáshoz és a színpadok nem hallatszanak át egymásba. A fesztivál szolgáltatásai nagyon széleskörûek. A sushi-bártól elkezdve a kenyérlángosig minden kapható. Van bodywash, akinek esetleg a Balaton nem lenne elég.

  • Csúcsra járatva : Korn, Tankcsapda, Soltész Rezsõ a Sziget 2005. negyedik napján

    Szikrázó napsütéssel kezdõdött a Sziget szombatja. Reggel Fitness gabonapelyhes csokival kezdtünk, melyet frissítõként a sátrunkba szállított a promociós cég.

    A délelõtt folyamán a Környezetvédelmi Minisztérium és a Zöldek között zajló focimeccsen drukkoltunk, majd kicsit süttettük a hasainkat a napon. Ezután strandot terveztünk, de inkább a Dréhernél sörivó teszten ízleltük a nedûk sokféleségét. A strand ráér, hiszen idõ, mint a tenger…