2024.04.20. - Tivadar

Az ABBA és a Genesis is bekerült a rockhírességek csarnokába

Az ABBA és a Genesis is bekerült a rockhírességek csarnokába
A svéd Abba együttes, a brit Genesis, valamint Jimmy Cliff, a reggae mestere is bekerült mások mellett idén a clevelandi Rock and Roll Hírességek Csarnokába (Hall of Fame). A beiktatási ceremónia hétfõn volt a New York-i Waldorf Astoria Hotelben. Az eseményen Benny Andersson és Anni-Frid Prinzessin Reuss képviselte a hetvenes évek óta kultstátusnak örvendõ, négytagú ABBA együttest, amely 1982 óta nem lépett fel. Az ABBA mellett az eredetileg Peter Gabriel vezetésével indult Genesis, a Hollies és a Stooges is bekerült a rock csarnokába.
Prinzessin Reuss, az Abba egykori énekese, akit a rajongók csak Frida néven emlegetnek, megindultan emlékezett meg arról, hogy az egykori közös munka végül idáig vezetett. Felszólalása után egykori férje, Andersson ült a zongorához, és játszotta el az együttes The Winner Takes It All címû 1980-as sikerét, amit Faith Hill énekelt el.

Peter Gabriel távollétében a Genesis más tagjainak kíséretében Phil Collins, az együttes volt dobosa is megjelent az ünnepségen. Mint mondta, a Hall of Fame általában ismeri el a zenei teljesítményeket, és kitekintése nem csak a rock and rollra korlátozódik. "Idén sokkal változatosabbnak tûnik a beválasztottak köre" - említette meg Collins. Mike Rutherford, az együttes basszusgitárosa tolmácsolta Gabriel sajnálkozását, amiért elfoglaltsága miatt nem jelenhetett meg, mivel turnéra készül. A Genesis életében vízválasztó volt Gabriel kiválása, Collins irányítása alatt egész más stílust képviseltek.

Az Iggy Pop vezette michigani Stooges valójában sohasem számított a lemezrekorderek közé, de 1973-as Raw Power címû albumuk erõs lökést adott a punkmozgalomnak, és számaik nagy hatással voltak az alternatív rockra, valamint a heavy metálra is.

Az est folyamán egyedül a Hollies állt össze egy szám erejéig. Az Allan Clarke és Graham Nash énekes duó formációjának a hetvenes években olyan emlékezetes sikerei voltak, mint a Bus Stop és a Carrie-Anne, majd Nash távozása után a The Air That I Breath vagy a Long Cool Woman.

A szintén a hírességek közé választott jamaicai Jimmy Cliff a reggae elsõ exportõrei közé tartozott. Legismertebb dalai közé tartozott a You Can Get It if You Really Want vagy a The Harder They Come.

A nem zenészek közül David Geffen lemezkiadó, valamint nagy sikerû dalszerzõk nyerték el az elismerést, köztük Barry Mann és Cynthia Weil, Ellie Greenwich és Jeff Barry, Otis Blackwell, Mort Shuman és Jesse Stone.

A Hírességek Csarnokának újabb tagjait hatszáz profi zenész és zenei formáció közül választották ki. A csarnokba csak olyanok juthatnak be, akiknek elsõ lemeze már legalább 25 éve jelent meg.