2024.03.29. - Auguszta

Fergeteges hangulat a Depeche Mode koncertjén

Fergeteges hangulat a Depeche Mode koncertjén
Újabb telt házas koncerttel nyitotta meg az idei külföldi fellépõket felvonultató koncertsorozatot hétfõn a Depeche Mode.

A banda a Papp László Budapest Sportarénában csapott a húrok közé. A Depeche Mode-fellépésre már korábban minden jegy elfogyott. Az elõzenekar a brit Nitzer Ebb volt, majd jött a várva várt Depeche Mode. A hangulat szokás szerint
a tetõfokán volt, még az ülõhelyes közönség is állva bulizott, így énekelte, táncolta végig az estét.
A hétfõ esti repertoárban szerepeltek a legutolsó lemez dalai és régi nagy slágerek is, mint például a Personal Jesus, az Enjoy The Silence vagy a Playing The Angel. Tisztán másfél órát zenélt a banda.

A csapat tavaly májusban és júniusban tíz koncertet törölt, miután rosszindulatú daganatot távolítottak el Dave Gahan húgyhólyagjából, és a frontembert New Yorkban megmûtötték. Az énekes felépült, a turné folytatódott. Az együttes tavaly június 23-án a Puskás Ferenc Stadionban telt házas koncertet adott, így tehát hét hónapon belül immár másodszor lépett fel Budapesten. A Depeche Mode történetében ez a kilencedik budapesti vizitálás. A Tour of the Universe turné 2009 márciusában indult, és a tavaly megjelent Sounds of the Universe címû lemezt népszerûsíti.

A zenészeknek korábban sem voltak a szervezõkhöz extra kéréseik, most pedig a szokásosnál is szerényebbek voltak. Szinte minden együttes kéri, hogy az öltözõ nappaliszerû legyen, más kívánságuk Dave Gahanéknek sem volt, olvasható a webradio.hu-n. Az egyik bulvár napilap úgy tudja: a zenekarral maszszõr is utazik, és saját szakácsuk fõz rájuk.

A kulturpart.hu szerint rokonszenves bennük, hogy profizmusuk még annak ellenére sem kiszámított és cinikus, hogy a mûsorban minden egyes másodperc elõre megtervezett volt.