2024.03.28. - Gedeon, Johanna

ENYA - And Winter Came

ENYA - And Winter Came
Az új album november 10-én jelenik meg!

Következõ hónapban lesz húsz éve, hogy megjelent Enya izgalmas debütáló albuma a Watermark a Warner gondozásában. Az elmúlt két évtized alatt 70 millió eladott albummal büszkélkedhet, rengeteg díjjal jutalmazták és Írország legsikeresebb szóló énekese lett.

A két év alatt, míg Enya új albuma készült, egyre nõtt a várakozás az And Winter Came-el kapcsolatban.
Az album 12 dala a hallgató elé varázsolja a tél miatt változó tájat és az örömet, amit a karácsony jelent. Az album ezúttal is az énekesnõ saját stúdiójában készült. A segítõkkel alkotott triumvirátus is változatlan 1982-tõl kezdve, a producer/ hangmérnök ezúttal is Nicky Ryan, a szövegíró pedig Roma Ryan volt.

Eleinte az And Winter Came karácsonyi albumnak készült, de ahogy az elõkészületek elõre haladtak, egy szélesebb, az egész évszakra jellemzõ téma alakult ki. „Mindig is akartam egy karácsonyi albumot, de ahogy elkezdtük a felvételeket, nem éreztem helyénvalónak, hogy bizonyos dalokra rákényszerítsem a karácsonyi témát.” – magyarázza Enya.

„Egy karácsonyi albumot kezdtünk írni, de inkább egy olyan Enya album alakult ki, amely egy téli tájképet idéz meg, és itt-ott valóban megjelenik a karácsonyi hangulat. De hiba lenne karácsonyi Enya albumnak nevezni.” – mondja Nicky. És ez valóban így van, de az albumnak kellemes, ünnepi hangulata van. Az egyik legünnepibb dal a White in is the Winter Night, amelyet Nicky így mutatott be: „ez egy olyan dal, amit ha meghallanak a korzón sétálók, mindenki dúdolni kezdi, annyira karácsonyi hangulata van.”

Enya hetedik stúdió albumán két tradicionális karácsonyi dal is hallható, az O Come, O Come, Emmanuel szárnyaló feldolgozása és a Silent Night (Oíche Chiuín), melyet Enya Gael nyelven énekel, ami nagyon népszerûnek bizonyult az évek során. „Nagyon érdekes volt újra átélni a Silent Night elõadását, mert huszonkét évvel ezelõtt énekeltem elõször.” – örvendezik Enya. „Minden évben újra kiadják Amerikában, és így nagyon jó dolog volt visszatérni hozzá, és valami mást csinálni vele.”

A Oíche Chiuín (Chorale) új feldolgozásánál felhasználták a technikát, amit Nicky úgy hív, hogy „az egyszemélyes kórus”. Ezt a technikát elõször a Watermarkon dolgozta ki, és azt jelenti hogy Enya több szólamú vokált énekel fel, ezáltal a harmóniák selymes tengerét varázsolja elõ. „Élvezem ezt a folyamatot. Szeretem az izgalmat, hogy nem tudom elõre, fog-e mûködni.”

Az elõzõ Enya albumokon a mûvésznõ nagy nyelvi zsonglõrködést mutatott be, mivel a dalok rengeteg nyelven íródtak, köztük Welsh, Japán és egy teljesen kitalált nyelven, melynek a neve Loxian lett, és Roma ötlötte ki a 2005-ös Amarantine címû albumra. Az And Winter Came tíz saját szerzeményû dalát angolul adja elõ az énekesnõ.

Egy kilenc gyermekes család hatodik sarjaként 1961 május 17-én született Eithne Patricia Ni Bhraonian, Donegal megyében. Anyanyelveként a Gaelt tanulta, az Enya pedig az Eithne Gael kiejtés szerinti átírása. „Mivel számomra a betûk kiejtése más hangzású mint annak, akinek az angol az anyanyelve, nagyon élvezem a nyelv hangzását. Jó dolog, hogy tudok egy olyan õsi nyelven énekelni, mint a Gael, de mégis eljut az üzenet a hallgatóhoz a zene nyelvén és az elõadás segítségével.”

Enya klasszikus zenét tanult a Milfordban, és elhatározta, hogy a zene lesz az élete, de nem igazán tudta, hogy milyen irányba induljon. Az iskola befejezése után Nicky és Roma meghívták, hogy csatlakozzon egy idõre a Clannadhoz, egy csapathoz, melyet õk menedzseltek.

„Úgy érkeztem oda, hogy klasszikus zenét tanultam egy bentlakásos iskolában, és meglehetõsen független voltam. Nem igazán sikerült beilleszkednem a csapatba. Nicky azt akarta, hogy én legyek a billentyûs, hogy egy új vokális hangzást adjak a csapathoz, és én bele is egyeztem. Sokat beszélgettünk Nickyvel a zenérõl, és ekkor találta ki az egyszemélyes kórust. Nagyon benne volt a kísérletezésben. Õ az élõ zenében élt benne, és remélem, hogy ez érzõdik a közös munkáinkon is. Az And Winter Came nagyon is stúdió album, de mégis az elõadásról szól.” – meséli Enya.

Ez pedig egy kreatív együttmûködés kezdete volt, mely végül 1982-ben kezdõdött el Nicky, Enya és Roma között. A triumvirátus elsõ munkája egy filmzene volt 1984-ben, David Puttnam Francia Rómeó címû filmjéhez.

Két évvel késõbb Enya nagy fejlõdésen ment keresztül és az A kelták címû BBC dokumentumfilm teljes zenéjét õ készíthette el. „Elõször minden epizódhoz külön zeneszerzõt akartak, de aztán mi bemutattuk a March Of The Celts-et, és ezután visszajöttek, hogy elmondják, azt akarják, én írjam az egész sorozat zenéjét.” –meséli Enya. „Nagy rizikót vállaltak be, mert én csak egy ismeretlen ember voltam, aki tanult zenélni, nem volt rá semmi garancia, hogy milyen zenét fogok írni.”

A dalokkal, melyeket angolul és Gael nyelven adott elõ, Enya egy csokornyi elbûvölõ, éteri zenét alkotott meg, melyek késõbb megjelentek az énekesnõ legendás debütáló albumán, mely 1987-ben jelent meg. Az album megjelenése azonban nem okozott túl nagy feltûnést , egészen addig, amíg 10 évvel késõbb A The Fugees a Bodiceat beépítette a Ready Or Not címû dalába. Nickynek sok fejfájást okozott a dolog, mivel a csapat elfelejtett engedélyt kérni rá. „Bosszantott, hogy nem kérdeztek meg minket, de jól végzõdött a történet. Választhattuk volna azt is, hogy a Sonyval levetetjük az összes lemezt a polcokról, de ezzel mire mentünk volna? Egy fiatal csapat voltak, úgyhogy együtt kitaláltunk valamit, és ez teljesen jól mûködött.”

De a dal iránti érdeklõdés itt nem ért véget. Néhány évvel késõbb Nickyt nem más, mint Sean Combs, akit a legtöbben P.Diddyként ismernek, kereste telefonon, és udvariasan engedélyt kért, hogy a dalt felhasználhassák Mario Winans kislemezén, az I Don’t Wanna Know címû dalban. A dal listavezetõ lett az Egyesült Királyságban. Nicky nagylelkûen beleegyezett, de volt egy feltétele: „Azt mondtam neki, hogy majd én is fogok kérni valamit cserébe. Úgyhogy elképzelhetõ, hogy a közeljövõben lesz valami közös dolog amiben Enya és P.Diddy is szerepelni fog.” – meséli nevetve.

Míg debütáló albumának nem sikerült a listákat felvillanyozni, a Warner Brothers elnökét, Rob Dickinst teljesen elbûvölte, így nagyon gyorsan leszerzõdtette Enyát. Döntése nem kis meglepetést okozott a kollégák között, mert nem igen hittek benne, hogy Enya éteri zenéjére lesz kereslet egy olyan piacon, amelyen az olyan pop sztárok dominálnak mint Kylie Minogue és Rick Astley. De Dickins azt tartotta szem elõtt, hogy: „Idõnként a cég azért van, hogy pénzt csináljon, idõnként viszont azért, hogy zenét.” Természetesen kellemes csalódna, ha Enya esetében mind a két objektív cél elérhetõvé válna.

„Mi, és az egész kiadó teljesen le voltunk taglózva a Watermarkra kapott visszajelzésektõl.” – ismeri be Enya. „Honnan tudhattuk volna? Semmi ehhez fogható nem volt a piacon a nyolcvanas évek vége felé.” A Watermark 1988-ban készült el, és több mint 10,2 millió példányban kelt el, ezzel két Brit Awards jelölést szerzett Enyának, és az Orinoco Flow címû kislemez az angol listák elsõ helyére száguldott.

Mivel Dickens nagyon a szívén viselte Enya sorsát, még a lemezboltokba is elment, hogy megnézze, amint a vásárlók megveszik az Orinoco Flowt. Ez az elkötelezett érdeklõdés vezetett oda, hogy a Sail Away szövege helyett kapott a késõbbi nyomatok borítóján, mert Dickens észrevette, hogy a rajongók nem voltak teljesen biztosak a dal címében. Tiszteletben tartotta Enya vágyát a kreatív függetlenségre. „A szerzõdés aláírásának egyik feltétele az volt, hogy a kreatív dolgokat illetõen függetlenek maradunk, és emiatt soha nem is éreztük, hogy lennének olyan dolgok, amiket nem tehetünk meg, vagy hogy nem lehet valami másként ha jó ok van rá, ha a zene így diktálja. Az egyetlen nyomás ami a Warner felõl érkezik, az az, amikor megkérdezik, hogy abban az évben akarunk-e kiadni lemezt vagy sem.” – meséli nevetve.

1991-ben megjelent Enya 11 millió példányban eladott albuma, a Shepherd Moons, ami rögtön az angol listák élén debütált és hasonlóan sikeres volt az amerikai listákon is, mely pozíciót 199 héten át tudta tartani. Enya elsõ Grammy díját a Shepherd Moon hozta meg, a Legjobb New Age Album kategóriában. De a díjakat tartó szekrény újabb darabbal bõvült, amikor négy évvel késõbb újabb Grammy díjat vehetett át a Memory Of Trees címû albumért, ami 9 millió példányban kelt el.

Paint The Sky With Stars címen egy rendkívül sikeres „best of” album jelent meg 1997-ben, olyan slágerekkel mint az Orinoco Flow, Caribbean Blue, a Book Of Days és az Anywhere Is. De a 2000-ben megjelent A Day Without Rain volt az a bizonyos stúdió album, mely a következõ év során Enyát a legtöbb lemezt eladó elõadóvá tette.

A Day Without Rain közel két évig volt fent az amerikai listákon, és 13 millió példányban kelt el világszerte. Eközben a 2001 szeptember 11-én történt események sokkolták az egész világot, és az Only Time címû dal, a rajongók egyik nagy kedvence, elõkelõ helyre került a rádió és tévé csatornákon, melyek egy megnyugtató zenét kerestek a szívszaggató riportjaik mellé.

„A CNN használta elõször.” - emlékszik vissza Enya. „De késõbb a 9/11 himnuszává vált. Abban az idõben a rádió állomások teljesen lecserélték a játszott dalokat és segíteni akartak az embereknek hogy túltegyék magukat a veszteségen és az elkeseredésen amit a történtek miatt éreztek. A dal arról szól, hogy milyen a gyógyulás idõszaka és hogy a normális állapot, vagy egy olyan állapot ami ehhez nagyon közel van, vissza fog térni az életünkbe.” Miután Enya, Nicky és Roma adakoztak a a Tûzoltók szövetségének az özvegyek és a gyermekeik számára létrehozott alapítvány javára, gyorsan felismerték, hogy a dal népszerûsége segítséget nyújthat az áldozatok számára. „Az jutott eszünkbe, hogy kiadhatnánk az Only Time-ot kislemezen, és ezzel nyújthatnánk anyagi segítséget azok számára akik elvesztették a családtagjukat a szeptember 11-i tragédia során.” – meséli Enya. A kislemez ötszázezer dollárt hozott az alapítvány számára az elkövetkezõ két év során.

De a 2001-es év vidámabb hírekkel is szolgált, mivel Peter Jackson felkérte Enyát, hogy két dalt írjon a Gyûrûk ura – A gyûrû szövetsége címû filmhez. Az eredmény pedig a May It Be és az Aniron címû dalok lettek, elõbbi dal pedig meghozta Enya számára az Oscar díjat. A díjátadón Enya élõben is elõadta a hihetetlenül sikeres dalt, melyre szívesen emlékszik vissza. „Fantasztikus élmény volt. Az Oscar díjátadó ünnepségen nagy a csillogás de be kell ismernem, hogy nagyon élveztem.” – meséli mosolyogva.

Bár nagyon élvezi az élõ koncerteket, Enya sosem turnézott, és mivel nem kápráztatja el a hírnév, inkább visszahúzódik a médiaszerepléstõl, mely ritkának számít a hírnevet hajhászó világunkban. „A hírnév és a siker két különbözõ dolog. „Most is azt gondolom, hogy fenn lehet tartani egy normális magánéletet miközben sikeres zenei karriered van. Az én zenémnek szüksége van erre a térre.” – meséli az énekesnõ.

A 2005-ben megjelent Amarantine, mely Enya legutóbbi stúdió albuma, nagyon jó visszajelzéseket kapott, és négy Grammy díjat hozott az énekesnõnek. 2007-ben Enya két tiszteletbeli doktori címet kapott a zene területén elért teljesítményének elismeréseként.

Most, hogy a hõmérséklet egyre csökken és a napok sötétebbek, biztos, hogy az And Winter Came a világon mindenütt felmelegíti a szíveket elsöprõ hangszerelésével és optimizmusával, melyet a karácsony közelsége jelent. Roma szerint ezt az album címe is jól tükrözi. „Szeretem ezt a címet. Néhány ember úgy látja, hogy ez valaminek a végét jelenti, egy történet befejezését. De én nagyon is úgy látom, hogy ez valaminek a kezdete.”