2024.04.19. - Emma

Barátnõjével lepték meg Rúzsa Magdit

Barátnõjével lepték meg Rúzsa Magdit
Elsírta magát örömében Rúzsa Magdi (21), amikor gyomaendrõdi koncertje végén felvezették hozzá a színpadra legjobb barátnõjét, Eminát. A hatalmas meglepetést Magdi egyik falubelije, Dudás Attila (45) szállította le”, hiszen õ ment vissza a 200 kilométerre lévõ Kishegyesre a lányért, akinek szintén elcsuklott a hangja éjfél elõtt néhány perccel Magdi láttán. A megasztáros énekesnõ magánéletérõl szinte semmit nem tudni. Családját ugyan láthattuk már néhányszor, de barátait és ismerõseit nem mutatta meg eddig sehol. Éppen ezért okozott nagy meglepetést, amikor Emina megjelent a rendezvényen.
Leginkább persze Magdi örült, akinek már akkor jó kedve volt, amikor az étteremben a kedvencét, marhapörköltet szolgáltak fel neki. Majd boldogan fedezett fel ismerõs arcokat a közönség soraiban, hiszen nem csak a helyiek halmozták el szeretetükkel és virágcsokrokkal a fiatal lányt. Szülõfalujából autóbusszal érkeztek földijei, akik között ott volt Dudás József (70), a település egykori polgármester-helyettese is.

Magdi sorozatos fellépései miatt alig jut haza, így kihasználta az alkalmat, és nem csupán a gyomaendrõdi részvételért, de még az Eurovíziós Dalfesztiválon küldött szavazatokért is köszönetet mondott nekik.