2024.03.29. - Auguszta

Sziget 2007 összefoglaló!

Sziget 2007 összefoglaló!
Az utolsó napon sem esõ, sem sár nem volt a korábbi napok állandó szereplõi közül a Szigeten, és egyáltalán, kedden volt a legjobb idõ is, még a kánikulán innen, de az õszies esõzéseken mindenképpen túl. Nevéhez képest egyáltalán nem tûnt veszélyesnek a Killers, de azért erõteljesebb és hangosabb lehetett volna. Elõtte Juliette Lewis és az Eagles Of Death Metal zúzott a Nagyszínpadon, az iWiW Világzenei Nagyszínpadon...
... pedig a Leningrad ugráltatta a nagyrészt posztszovjet közönséget. Kígyózó sorok a bankautomatáknál, hátizsákos fiatalok rajzása az ellenkezõ irányban - ez lehetett az elsõ benyomása annak, aki kedden is kilátogatott a Szigetre, és ez nem is meglepõ, hiszen az utolsó nap mindig így telik. Lássuk elõször, hogyan búcsúzott a Nagyszínpad a közönségtõl.

A négy helyett ezúttal csak három fellépõt láthattunk, hiszen mint azt már korábban is megírtuk, Chris Cornell hangszálgyulladása miatt lemondta három európai koncertjét is, így a budapesti fellépése is elmaradt. Mivel pedig nem ugrott be a seattle-i énekes helyett senki, ezért a három maradék fellépõ kapott hosszabb játékidõt.

Elsõként az Eagles Of Death Metal robbant a színpadra délután ötkor, és bár az együttes leghíresebb tagja, a QOTSA-frontember Josh Homme nem ült a dobok mögött, így is rendesen odatette magát, bár kissé lassan lendült bele. Az agyontetovált, bajszos énekes, Jesse Hughes maga volt a megtestesült rock & roll, kár, hogy a mûsor elsõ fele kicsit sablonos, blues alapú rockzene volt, és még az énektudása is hagyott némi kívánnivalót maga után, sõt, a számok között is több volt a szünet a kelleténél, viszont az tagadhatatlan, hogy kevés ilyen szórakoztató és gátlástalan frontember tûnt fel a Nagyszínpadon idén.

A hatodik nap

Tool, Sergent Garcia, GusGus, Napalm Death valamint Chuck Norris Action Squad, Presszó Tango-Libido – ismert sztárok a nemzetközi helyszíneken és feltörekvõ tehetségek a Talentum színpadon a Sziget hatodik napján. Hétfõn 47 ezer látogatója volt a Szigetnek. Német indie rock, amerikai art rock és a magyar rock and roll rugója jellemezte a hétfõi Sziget Nagyszínpadának programját. A világzenei helyszínen a raggamuffin és a salsa ötvözetébõl alkotott salsamuffin mûfaj teremtõje, Sergent Garcia vonzott népes tábort.

A jubileumi fesztivál utolsó napján még számos csoda vár a látogatókra. Jön a világ egyik legnépszerûbb zenekara, a The Killers, a Született gyilkosok címû film nõi fõszereplõjének zenekara, a Juliette and the Licks, a világzene porondján pedig fellép a Leningrad.

Sajnos a keddre várt Chris Cornell korábban, betegségre hivatkozva koncertjét lemondani kényszerült, ezért a hétfõi Nagyszínpad programja fél órával késõbb, 17 órakor kezdõdik. Juliette 19-kor ugrik színpadra és a The Killers 21.20-kor kezd.

Az ötödik nap

Vasárnapra még esõvel riogattak a jósok, az égi áldás azonban nem érkezett meg, ellenben jött a Faithless. 63 ezer látogató volt kíváncsi a Sziget ötödik napjára. Fergeteges koncertet adott ismét a Szigeten a Faithless. Az immár negyedik alkalommal itt fellépõ csapat mindig is nagy tömegeket vonzott a fesztiválra. Így volt ez a jubileumi rendezvényen is, bár idén nem kellett kitenni a megtelt táblát. Ennek okai nyilván a vasárnapra még jósolt esõ és a korábbi zuhé nyomai voltak. Az esõ végül is elkerülte a Szigetet, s a továbbiakban napos idõre számíthatunk, így a szervezõk könnyebben el tudják tüntetni a korábbi égi áldás maradékait.

Új Guinness rekord született vasárnap a Szigeten – 14902 fiatal csókolózott a Nagyszínpad elõtti téren. A szigetes csókrekord, melynek házigazdája a BORS szórakoztató napilap volt, ugyancsak a lap által, korábban szervezett rekordot írta felül – 1654-gyel többen csókolóztak most a Szigeten, mint júniusban a Kossuth téren.

Guinness rekorddöntésben idén nincs hiány a Szigeten. Az Open Tisztás szívében, a Guinness Pódium Színpadon a világ leghosszabb koncertjét tartják. A produkció a Sziget nulladik napjának reggelén indult és több mint 11580 percig tart majd.

A negyedik nap!

Az elmúlt húsz évének talán legjobb koncertjét adta a Kispál, óriásit zúzott, majd gitárt is tört a Nine Inch Nails, mindenkit szeretett Korda György. Az idõjárás azonban nem volt túl kegyes. Szombaton 55 ezer látogatója volt a Szigetnek. A Szigeten hagyományosan remek koncerteket adó Kispál és a Borzban most sem csalódtak a rajongók. A hegedûkkel, bendzsóval és videó-installációval tûzdelt koncert akár, az idén 20 éves zenekar szülinapi bulijának is beillett volna. A fiúk is jól érezték magukat, szemmel láthatóan a színpadon és a regék szerint a koncert után hátul, az öltözõknél is, ahol - míg a Nine Inch Nails gitárosa a színpadon törte hangszerét – a Csík Zenekar halkan húzta a Kispál tagjainak.

A Sziget negyedik napján Korda Gyuri bácsi is kitett magáért, elõadta repertoárjának legjavát, a klasszikusokat, amiket a közönség „Korda forever” felirattal és feldübörgõ „Nagyszínpad, Nagyszínpad” kiabálással honorált. Az idén 68 éves Gyuri bácsi és a táncdal fesztivál sátrának nevet adó, az énekesnél mindössze három évvel fiatalabb tibi csoki korban is jó párosításnak tûnt. Retró volt a köbön, púposra dagadt teltházzal.

A Sziget jeles sporteseménynek is helyt adott szombaton: a parlamenti képviselõkbõl verbuvált focicsapat, a szigetlakók valamint a sziget szervezõk focistáival mérték össze tudásukat. A bajnokság végül a szervezõk gyõzelmével ért véget.

A harmadik nap

A Sziget harmadik napján hallgathattunk gipsy punkot, dögös Pinket, Rachid Tahát, tehát változatos programot kínált a péntek is, a mintegy 58 ezer látogatónak. Péntek estére prognosztizált nagy zuhé szombat hajnalban érte el a Szigetet. Az égi áldás nyomait a szervezõk több szippantós-kocsival tüntetik el. A 15. Sziget 2. napján este 9 óra körül megérkezett a kezdetektõl számított 4 milliomodik látogató a fesztiválra. Bár a csütörtök erõs programot ígért, az esõ bizonyára sokakat visszatartott: 48 ezer látogatója volt csütörtökön a rendezvénynek.

A második nap

Csütörtök este 9-kor megérkezett a Sziget – kezdetektõl számított - 4 milliomodik látogatója. Schmidt Ferenc Kassáról érkezett feleségével, Évával, mint mondták a Chemical Brothers miatt, de hajnal 1-2-ig tervezték az ittlétet. „Pénteken a gyerekekkel jövünk” – mondta a szerencsés Sziget-látogató. „A fiam, aki 13 éves, most lesz itt elõször, de a 20 éves lányom már évek óta kijár”. A kassai fiatalember rendszeres fesztivállátogató, ezért nagy öröm volt számára az ajándék, egy örökös bérlet a Sziget Szervezõiroda rendezvényeire.

Az elsõ nap

A szerda koradélutáni beálláskor Kiss Tibor és Oscar Tramor, alias Manu Chao még Gretsch gitárjairól értekezett a Nagyszínpad mögötti backstage-ben. Manu a hangpróba alatt ki is próbálta a Quimby frontember hangszerét, majd az egész koncertre kölcsönkérte. Aztán jöttek a koncertek, jobbnál jobbak, s a Nagyszínpad elõtt a táncos tömeg fantasztikusan érezte magát. Bár a Nagyszínpad rövid idõre sötétbe borult – egy meghibásodott, és természetesen utána gyorsan lecserélt transzformátor miatt kioldott a védõberendezés –, Manu és csapata hangulatát ez nem vette el. Olyannyira nem, hogy késõbb, a Nagyszínpad mögötti öltözõknél a Quimby zenekar és Manu egymásra találtak, elõkerültek a gitárok, dobok, kongák és a két csapat hajnalig szórakoztatta magát.