2024.04.17. - Rudolf

Kelemen Anna nekitámadt Gyõzikének

Kelemen Anna nekitámadt Gyõzikének
Gyõzike volt az esztendõ legbotrányosabb személyisége - döntöttek olvasóink pénteken lezárult internetes szavazásunkon. A roma showman a legtöbbször zavarodott bele ellentmondásos nyilatkozataiba, és kényszerült magyarázkodni. Gyõzikét érzékenyen érintette, hogy az ország õt tartja az elsõ számú botrányhõsnek. A showman csak néhány mondatot volt hajlandó nyilatkozni a témáról. - Nem érdekel ez az egész!
Én már semmihez nem akarok semmit hozzáfûzni. Kiszálltam, ennyi volt, viszlát! - mondta.

Kiszel Tünde sem érdemtelenül kapta az ezüstöt: ki ne emlékezne arra, hogy az év elején hogyan jutott be az Operabálra, vagy hogy szinte hetente bukkantak fel az oldalán Donatella mostohajelöltjei.

- A szavazás eredményét nagyban befolyásolta, hogy az emberek mindent elhisznek, amit az újságokban olvasnak. Nem igaz, hogy kapcsolatokat füllentettem magamnak. Luigival együtt is aludtam, a nõvérem is tudja tanúsítani. Nem akarok mindenkinek megfelelni, akik ismernek, azok tudják, hogy én egy érzelemgazdag nõ vagyok. A magánéletemet nem vagyok köteles kiteregetni, bár érdekes vagyok az emberek számára, nyilván ezért is szavaztak rám - fejtette ki nézeteit Kiszel Tünde.

Annácskát felzaklatta az eredmény.

- Én sokkal intelligensebb botrányhõs vagyok, mint akikkel kénytelen vagyok most egy lapon szerepelni. Én tudatosan kavartam botrányokat, míg õk, idézõjelben, az ép elméjüknek köszönhetõen. Gyõzikét a kutyás esete óta nem tartom embernek, mélységesen felháborít, hogy a kutya halálával akart címlapra kerülni! Azt tanácsolom, ne jöjjön velem szembe a sötét utcán. Ezt ne vegye fenyegetésnek, mert nem akarok vele találkozni, de ha mégis bele botlok, én nem is tudom, mit csinálok vele! Sokkal nevesebb is vagyok, mint õ, meg a másik elõttem végzett, Kiszel Tünde.

szinesbulvarlap