2024.03.29. - Auguszta

A Szõke kóla Hyppolit díja

A Szõke kóla Hyppolit díja
2002 óta rendezik meg minden õsszel a Vidor Fesztivált Nyíregyházán, ahol az ország legrangosabb színházai mutatják be legjobban sikerült vígjátékaikat. Emellett egy hétre átalakul a város mindennapi élete is, hiszen a sok száz kísérõprogram (zsonglõrködés, utcazenélés, bábszínház, pantomim) a fõteret szabadtéri színházzá, mozivá vagy éppen koncertteremmé változtatja. Természetesen ilyenkor minden attrakció a vidámság jegyében zajlik. Idén a kilenc színházi díj mellett helyet foglaló egyetlen filmes díjat, a Hyppolitot Barnóczky Ákos Szõke kóla c. vígjátéka nyerte.
A huszonöt fõbõl álló zsûri, amely dönthet e jutalom odaítélése felett, a közönség soraiból, önkéntes jelentkezés után kerül ki.

„Számunkra azért külön öröm ez a díj – nyilatkozta Barnóczky Ákos, a Szõke kóla rendezõje –, mert ha egy „közönségzsûri” ítéli a legjobb magyar vígjátéknak alkotásunkat, az mindenképpen arról tanúskodik, hogy az embereknek tetszõ filmet készítettünk. Tehát megvalósult eredeti célunk.”

A tavaly decemberi alkotás még megtekinthetõ néhány hazai moziban, illetve DVD hordozón, sok-sok extrával már megvásárolható a boltokban