2024.04.19. - Emma

Zagar: Cannot Walk Fly Instead

A Yonderboi-féle Shallow And Profound album és turné kísérõzenekarából a billentyûvirtuóz Zságer Balázs vezetésével önállósodott Zagar együttes a Local Broadcast címû 2002-es bemutatkozás és a 2004-es Szezon filmzene után 2006-ra ígérte a harmadik anyagát (lásd interjúnkat!), de végül 2007-es megjelenés lett belõle – és egy olyan nagy igényû konceptlemez, amit bátran hasonlíthatunk Yonderboi Splendid Isolation albumához. A legelsõ lemezkritika itt az est.hu-n olvasható.
A Zagar tagsága idõközben csak annyiban változott, hogy Zságer Balázs, DJ Bootsie, Kovács Andor gitáros és Lázár Tibor dobos mellé az igazi rockfelálláshoz eddig hiányzó basszusgitáros posztra a zenekarvezetõ öccse, Zságer-Varga Ákos csatlakozott (õ a Puzzle egy korai inkarnációjában is benne volt, de ott játszott Andor mellett az Éhezõ Apácák nevû kaposvári kollektívában is, melynek egy régi dalszövegébõl – „akik nem tudnak járni, majd repülnek” – jön a Cannot Walk Fly Instead albumcím).

A vendégénekes ismét a régi barát, a Puzzle-frontember Ligeti György, aki viszont ezúttal nem két, hanem négy dalhoz adta a hangját (míg több számban maga Zságer Balázs is énekel, némi vokódertorzítással). Yonderboi zenekarának énekesnõje, Kutzora Edina ezúttal is vállalt egy jelképes szereplést – öt további „underground díva”, Hodosi Enikõ (Neo), Németh Juci (ex-Anima), Péterfy Bori (ex-Amorf Ördögök), a seregnyi elektronikus projektben közremûködõ Judie Jay és a ghánai származású MC-lány, Sena társaságában hallható a lemezt beharangozó Wings Of Love címû dal kórusában. Az album hangzásának kikeverésében ezúttal is Deutsch Gábor (Anorganik) segédkezett.